Ugrás a fő tartalomra

Újabb ütős produkció a láthatáron. Végre bemutatkozik a SÏWÄG!

Szivák Zsolti munkássága kapcsán legutóbb tavaly októberben írtam, amikor ott jártam a Cloud 9+  utolsó két buliján. Az elektronikus formáció három nagylemez, valamint számtalan hazai, külföldi turné után májusban bejelentette: feloszlik. A srácok méltó, masszív, teltházas koncertekkel búcsúztak el a közönségtől.

Zsolti sokunk örömére csak az egykori produkciót tette jégre, nem a zenélést magát. A jövőben a SÏWÄG élén bizonyít majd, ahol a zseniális Wagner Emil lesz legfőbb támasza. Egymásra találásuk nem új keletű, már öt éve muzsikálnak közösen a Szivak X Wagner akusztik esteken. Műsorukat tekintve nem igazán lehet (kell egyáltalán?) őket bekategorizálni, egészen széles, színes skálán mozogtak mindig is. Különösen szeretem bennük, hogy érezni lehet rajtuk, hogy nincsen semmi sem túlgondolva, ösztönösen öröm zenélnek ebben a közös szerelem projektben. Kapcsolatuk valóban bizalmas, meghitt, kitapintható, hogy nem egy rafinált menedzsment eresztette össze őket, hanem őszintén nyitottak egymás felé, tisztelik a másik művészetét, tehetségét.

Amíg ezeken a koncerteken feldolgozásokban gondolkodtak, a SÏWÄG égisze alatt saját dalokat alkotnak meg magyar nyelven. Ennek az útnak az első állomásához érkeztünk el tegnap, amikor megjelent a kissé komor hangulatú ORDÍTSÁL számuk. A track zenéjét közösen álmodták meg, a szöveget Zsolti mellett Bánki Benjámin szerezte, a hangszerelés Kosztyu János kezeit dicséri. A dalhoz Emil rendezésében készült videóklip. A kisfilm operatőri teendőit Bikali Sándor, utómunkálatait Nagy Botond látta el.

Összeségében izgalmas kis világ látszik kirajzolódni a fiúk jóvoltából. Kiváncsian várom a folytatást, nagyon-nagyon drukkolok innen, az oldalvonalról.

OLVASNÁL MÉG? EZT AJÁNLOM:

szerző: nikiahatos