Ugrás a fő tartalomra

BEST OF 2024: EZEKET HALLGATTAM JÚNIUSBAN

Eljött június utolsó napja, így hozom is a hónap során megjelent kedvenc dalaimat. Ezekben a hetekben sok eklektikus szerzemény, album került kiadásra, íme azok, amelyek valóban megfogtak.

CÉANNE - HEADING HOME (full album)

Továbbra is az egyik leghatásosabb terápiának tartom az egész lemezek végighallgatását. Különösen igaz ez CéAnne nemrég megjelent, tíz dalt tartalmazó Heading Home korongjára, amely az énekesnő azon időszakában íródott, amikor elindult önmaga valódi megismeréséhez.  A komplex, szépívű albumon angol nyelvű szövegeket kapunk egy öntudatra ébredő, értékeket felismerő nő tollából. A kifejezetten összetett, változatos, neosoul, r’n’b zenei anyagon bőven akadnak mély belső vívódások. Köszönhető ez annak is, hogy bármennyire is törekszünk, sosincs igazi megérkezésünk, mivel a világ szüntelenül mozgásban van, folyamatosan változunk mi magunk is. CéAnne és társai mindent megadtak ennek a lemeznek ahhoz, hogy jó legyen, a két már említett stíluson túl ugyanis építkeztek reggae, funk jegyekkel is. Egy végtelenül jó ízléssel, lenyűgöző intelligenciával, isteni harmóniákkal, hibátlan énekléssel építkező korong ez, amit elsősorban nőknek ajánlok lecsendesedéshez, befelé figyeléshez, utazáshoz, sporthoz, kreatív tevékenységekhez. CéAnne számomra még mindig az egyik legizgalmasabb női hang itthon, akinek munkássága pont olyan sokszínű, mint maga a női nem.

FEKETE NAP - AZ ÁTLAGOSSÁG HIMNUSZA
Május elején különleges album jelent meg, amelyet MezítlábasDobos (Hámori Dávid) álmodott meg. A  FEKETE NAP - DÜHÖS LEMEZ korongon tizenegy dalt hallhat a nagyérdemű, amelyek mindegyikét Dáci írta, rögzítette, keverte, masterelte. A zseniális dobos a szerzeményeket apránként szállítja a YouTube platformájára, mindegyiket rafinált, nagyon hatásos képianyaggal megspékelve. Az elmúlt hetekben az egyik kedvenc darabomat a DÜHÖS LEMEZről a sokaknak erőt adó, lelket tépő Az átlagosság himnusza jelentette, így nagy volt az örömöm, amikor ez a dal is videót kapott. Ennek a tracknek egyszerűen az összes sora arany, a zene pedig minden, csak nem átlagos...

BYEALEX ÉS A SLEPP - ZEKŐ
ByeAlex még januárban jelentkezett kislemezzel. Az egy se sláger EP-n olyan dolgokról, olyan formában mesélt, amelyeket sokan se maguknak, se másoknak nem vallanának be. Én imádtam ezt az anyagot, és bár külön-külön hallottam nemrég kiadott dalait, hatodikán végre egyben végig tudtam pörgetni a még frissebb zekő EP-t is. Ez a kislemez hozza az Alextől megszokott sötét, komor, pimasz, bolondos világot, ami időnként nyers, máskor költői. Az egész zenei anyag nagyon jó hangzással bír, és továbbra is bírom az előadóban, hogy lehet megannyi siker, szakmai tapasztalat a háta mögött, mindig képes egy kis kísérletezésre, pofátlanul bátran bontogatja a falakat, áthágja a határokat. A zekő első hallásra a bőröm alá kúszott, a refréneket pillanatok alatt megjegyeztem, nagyon várom, hogy élőben, koncerten is hallhassam ezeket a szerzeményeket.


szerző: nikiahatos