Ma jelent meg Szász Máté Legkedvesebb mérgeink trilógiájának második kötete. A Digitális fenevadak azt járja körül, hogyan alakítja át a 21. század információs környezete a gondolkodásunkat, a kapcsolatainkat és a gyerekek lelki egészségét.

Szeptember 1-jén jelenik meg Patkós Ferenc első novelláskötete, Köszönöm, jól vagyok címmel. A szerző ezúttal olyan történeteket gyűjtött egy kötetbe, amelyek a mindennapi élet ismerős helyzeteiből merítenek, és humorral, valamint iróniával közelítik meg az emberi kapcsolatokat.
Az Athenaeum Kiadó augusztusban több műfajban is új kötetekkel jelentkezik. A kínálatban kortárs magyar próza, történelmi ismeretterjesztés, családregény és romantikus regény egyaránt helyet kap, miközben két szeptemberi megjelenés is előrendelhetővé válik.
I Szujon Az utolsó hívás – Dzsian telefonfülkéje című, különös, finoman misztikus pszichológiai drámája az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg. A kötet a gyászról, a kimondatlan kérdésekről és a veszteség utáni élet újrarendezéséről mesél.
Diana Hunt Őrületbe kergetsz című regénye 2022-ben jelent meg. A Libri oldalán a Mystery Kiadó szerepel kiadóként, ugyanakkor a könyv gerincén a Pitypang Könyvek neve olvasható. A kötet az Őrületben trilógia első része, és nekünk különleges élmény volt már kézbe venni is, hiszen dedikálva kaptuk magától az írónőtől, ráadásul néhány kedves...
Chloe C. Penaranda Haldokló csillagok című írása egy sötét hangulatú fantasy történet, amely Solanis birodalmába vezeti el az olvasót. A könyv 57 fejezetből áll, és a végén két bónuszjelenetet is tartalmaz. Az első bónuszjelenet Zath és Rose történetét mutatja be, míg a második Nyte szemszögéből láttatja az eseményeket.
Ilyen volt A könyvek tudják
Ro Corradin A könyvek tudják című írása egy könnyed, szerethető történet, amely lapról lapra egyre mélyebb gondolatokat tár elénk a gyászról, a barátságról, a női összefogás erejéről és természetesen a könyvek varázslatos hatásairól.
Ilyen volt az Apám szerint
Régóta szeretem a Náray Tamással készült interjúkat, mert mindig olyan dolgokat fogalmaz meg, amelyek elgondolkodtatnak. Éppen ezért úgy döntöttem, ideje végre a könyveit is kézbe vennem. Az Apám szerint című kötettel kezdtem, amely az önéletrajzi írásainak befejező része.
Kelly McGonigal egészségpszichológus A stressz napos oldala című könyve új szemszögből közelíti meg életünk egyik legmeghatározóbb jelenségét. Az Ursus Libris Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet útmutatóként szolgál a stressz feldolgozásában, annak erőforrásként való felhasználása pedig teljesen új megvilágításba helyezi a...
Eden Victoria Megvédelek mindenáron regénye a Cartaphilus Könyvkiadó gondozásában jelent meg magyar nyelven. A romantikus krimi középpontjában Daphne Green áll, aki a milliárdokat érő Greenway Discoveries vállalat örökösnőjeként megszokott, gondtalan életet él egészen addig, amíg egy betörés miatt veszélybe nem kerül a családja biztonsága. Az...










