Megjelent Molnár Mónika A főnix útja könyve, amely az önismeret, a változás, az elengedés és az újrakezdés témáit járja körül. A kötet azoknak szól, akik szeretnék megérteni, miért ismétlődnek bizonyos fájdalmas élethelyzetek, miért nehéz lezárni azt, ami már nem szolgálja őket, és hogyan találhatnak vissza önmagukhoz.

Sarra Manning A nyár utolsó napjai című regénye az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg. A történet egy keserédes olvasmány igaz barátságról, váratlan szerelemről, szenvedélyről, gyászról.

Eric Barker Ha rossz ajtón kopogtatsz című könyve a siker fogalmát járja körül, tudományos kutatásokra, meghökkentő adatokra, történetekre és hétköznapi példákra építve. A szerző arra keresi a választ, hogy valójában mitől lesz valaki sikeres, és mi az, amit a sikerről általában rosszul gondolunk.

Régóta szeretem a Náray Tamással készült interjúkat, mert rendszeresen olyan gondolatokat fogalmaz meg, amelyek még jóval azután is velem maradnak, hogy véget ér egy-egy beszélgetés. Éppen ezért egy ideje már érett bennem az elhatározás, hogy a műveivel is megismerkedem. Júliusban az Apám szerint című kötettel kezdtem, most pedig a Barbara – A...

A Cartaphilus Kiadó gondozásában jelent meg a Phyllida Bright esetei sorozat harmadik kötete, a Gyilkosság meghívásos alapon. Colleen Cambridge 25 fejezetből álló története ismét Agatha Christie házvezetőnőjét, Phyllida Brightot állítja egy rejtélyes haláleset középpontjába.

Az Athenaeum Kiadó 2026 őszére több új kötettel készül. A kínálatban életrajzi album, történelmi-ismeretterjesztő könyv, krimi, romantikus regény, gyerekkönyv és egy Ferdinand Porsche életét feldolgozó mű is szerepel.