2016. november 5-én mutatták be a Vígszínházban A Pál utcai fiúk című előadást, amely az elmúlt tíz évben a színház egyik legnagyobb közönségsikerévé vált. Molnár Ferenc regényének Grecsó Krisztián által színpadra írt változatát már közel 585 ezren látták. A jubileum alkalmából december 4-én az MVM Dome-ban jótékonysági koncertet rendeznek, amelyen...
llyen volt a Barbara - A végzet

Régóta szeretem a Náray Tamással készült interjúkat, mert rendszeresen olyan gondolatokat fogalmaz meg, amelyek még jóval azután is velem maradnak, hogy véget ér egy-egy beszélgetés. Éppen ezért egy ideje már érett bennem az elhatározás, hogy a műveivel is megismerkedem. Júliusban az Apám szerint című kötettel kezdtem, most pedig a Barbara – A végzet következett, amely egy nagyívű, történelmi családregény.
A több mint száz évvel ezelőtt induló történet középpontjában Barbara áll, akinek idilli gyerekkorát az 1920-ban kirobbanó lengyel–szovjet háború töri meg. A kislánynak hamar szembesülnie kell a veszteséggel, a meneküléssel és azzal, hogy egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozhat az élet. Családjával országhatárokon átívelő út vár rájuk, miközben újabb és újabb próbatételekkel kell szembenézniük.
A végzet különlegessége, hogy Jerger Krisztina művészettörténész édesanyjának és családjának élete ihlette. Náray Tamás barátja, Krisztina 2020-ban bekövetkezett halála után írta újra a történetet, amelybe így még több fikciós elem került. A történelmi háttér kidolgozása komoly kutatómunkát és utómunkát igényelt, ami a regény részletességén is elképesztően érződik.
A történet időben és térben is sokat mozog, az olvasó mégsem veszíti el a fókuszt. A menekülés, a háború és a tragédiák mellett végig jelen van az emberek segítőkészsége és jóakarata is. Vannak negatív szereplők, de a többségükhöz közel kerülhet az olvasó. A fordulatokban gazdag cselekményben egyszerre kap helyet ármány, szerelem, fájdalom, boldogság és számos nehéz, megrázó téma.
Különösen megfogott a szerző folyamatos gondolkodása az életről, a végzetről, a tragédiák előre elrendelhetőségéről és a véletlenek szerepéről. A szereplők sorsán keresztül újra és újra felmerül bennünk többek az a kérdés, hogy mennyit irányítunk mi magunk az életünkből, és mennyit bízhatunk a körülményekre?
Náray Tamásnál ezúttal is fontos szerepet kap a család, a tisztesség és a szeretet. A történet olyan emberek életét követi le, akik a nehézségek ellenére összetartanak, és egymásból merítenek erőt. Hibáznak, vannak gyengeségeik és kevésbé szerethető oldalaik, mégis alapvetően pozitív figurák, aki képesek a fejlődésre. A tragédiák még inkább összekovácsolják őket.
Számomra Barbara – A végzet egyszerre volt megrendítő és felemelő olvasmány. Az író általam nagyon szeretett, sajátos világszemlélete erősen jelen van a történetben.
AMI VELEM MARADT, MINT GONDOLATISÁG: ERŐS SPOILER VESZÉLY!///
Van, hogy nem az élet fog ki rajtunk, hanem mi magunk görbítünk akadályokat magunk elé.
Nem kell mindent azonnal értenünk. Néha elég, ha csak elkezdünk vagy megcsinálunk valamit.
Időnként könnyebb megsértődni, mint gondolkodni.
A gyerekek lelkében hatalmas, helyreállíthatatlan kárt okozhat a másokkal való összehasonlítgatás.
Sosem lehetünk biztosak semmiben.
Vannak megtörtént események, amelyekről azt kívánjuk, bár ne történtek volna meg.
A hagyományok biztosítják a jövőt.
Ha valami baj történik, érdemesebb a holnapra gondolni, és nem a tegnapra...
Egész életünkben emlékezni fogunk a szeretteinkre, akkor is, ha elhunytak, és akkor is, ha egy idő után nem fejlődünk egymás mellett, és elengedjük egymást.
Bármit ráfoghatunk Istenre, de a következményeket mindig nekünk kell viselnünk.
A politika az, amiben ha valami az egyik félnek jó, az a másiknak nagy valószínűséggel rossz...
A háború a férfiak ostoba játéka.
A fájdalom nem múlik el, de az idő segít abban, hogy hozzászokjunk ahhoz, hogy ez a fájdalom velünk marad.
A céljaink magukban hordozzák a sorsunkat.
Nincs értelme várni. Az idő ugyanis nem eljön, hanem éppen hogy itt van, majd elmegy…
Azért nem jó a túl nagy társaság, mert abban nem lehet mindenkivel értelmesen beszélgetni, jól kapcsolódni.
Könnyebb jól, pontosabban átlátni a dolgokat, ha messzebbről tekintünk le rájuk.
Van, hogy a jót is rosszul akarjuk a másiknak...
Ha az emberről pletykálni kezdenek – akár igazak, akár nem a híresztelések –, az mindig zavarba hozza az érintettet.
A halál ostoba: nem tudja, mit csinál, és soha nincs jó oka.
NEKED AJÁNLOM:
Azoknak ajánlom a könyvet, akik szeretik a fordulatokban gazdag, történelmi családregényeket, és szívesen merülnek el az élet, a sors, a veszteség és a véletlenek kérdéseiben.
IDÉZETEK A KÖNYV HANGULATÁBÓL: ERŐS SPOILER VESZÉLY!//
"Anyu is mindig azt mondja, hogy ne vegyük el a férfiak erejét, mert akkor a karjuk minket sem tarthat magasban." (24. oldal)
"A tizenhatodik században a portugálok megdöntötték a hatalmukat, őket később a németalföldiek, azután a franciák, majd az angolok követték, míg végül 1965-ben kikiáltották a szigetek függetlenségét. És ugyanitt álltak az esernyőfák összeborzolt, kusza leveleikkel, ugyanígy hullott a földre a túlérett mangó, és ugyanígy hajladoztak a nyurga kókuszpálmák levelei az óceáni szélben, megmutatva, hogy voltaképpen milyen esendő és pillanatnyi az ember és az őáltala hosszúnak vélt élete." (58. oldal)
"- Alina, drágám, az önmarcangolás nem segít. Ha valami tragédia történik, az ember azonnal keresni kezdi, kit okolhat miatta. S ha nem talál erre alkalmas személyt, végül magát hibáztatja. Tudom, min mész keresztül. Én is felelősnek érzem magam! Az egyetlen lehetőségünk, hogy most mindent megteszünk." (181. oldal)
"- Csak tudnám, hogy miben töri a fejét megint?! – szólalt meg Johanna.
- Ki? – kérdezte Barbara.
- Mathilda.
- Ó, nem is érdemes ezen gondolkodnunk!
- Miért? Mert majd úgyis meglátjuk?
- Nem. Azért nem érdemes, mert akkor rá gondolunk. És én egyáltalán nem szeretnék rá gondolni. Sem most, sem pedig máskor." (304. oldal)"Ő katona volt. Mindenféle értelemben.
Emlékszem, szegény nagynéném mondta, hogy aki annak születik, annak a harc és a küzdelem a lételeme." (412. oldal)
Értékelés (hat pont/szív a maximum): 💛💛💛💛💛💛 6/6
Szerző: Náray Tamás
Cím: Barbara - A végzet
Oldalak száma: 516
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2023
szerző: Hatos Niki
A Shogun szeptemberben a Respekt című dallal jelentkezett, most pedig egy új megjelenéssel folytatják a sort. A Shinobi trackben Antal, Geriskillz és Day hallható, a zenei alapot Luigi Beats készítette.
A hatalmas érdeklődés miatt Nagy Bogi és zenekara egy második koncertet is bejelentett az Akvárium Klub Nagyhalljában. A március 20-i fellépés előtt március 19-én is színpadra lépnek, változatlan vendégelőadókkal.



