Augusztus 11. és 13. között ismét zenével telik meg a Balatonfüred előtti vízterület: a Tagore sétány mellett felállított úszó színpadon idén is ingyenes koncertekkel várják a közönséget. A BalatON koncert háromnapos programjában többek között Paulina, a Happy Gang, a Fish!, az FLM is fellép.
A Sziget Nulladik Napján adták át a SZuper SZociety-díjakat, amelyekkel olyan szakemberek, civil szervezetek, közösségek és közéleti szereplők munkáját ismerték el, akik a fiatalok mentális egészségéért dolgoznak. Az elismeréseket öt kategóriában ítélték oda.
A Sziget 2026-ban nem áll meg a Hajógyári-szigetnél. Augusztus 14-én Black Coffee érkezik Budapestre, a Grammy-díjas dél-afrikai DJ és producer a Budai Vár Oroszlános Udvarában ad koncertet. A fellépés a Sziget City program részeként valósul meg, amely a fesztivál élményét a főváros ikonikus helyszíneire is kiterjeszti.
Közel hatórás programmal készül a Sziget Bródy Dalok Napja, amelyen több generáció ismert és kedvelt szerzeményei szólalnak meg. A 17 órakor kezdődő nagyszínpados koncerten a magyar könnyűzene számos meghatározó előadója, zenekara és színésze lép fel. A szervezők most a teljes műsort is közzétették.
Augusztus 9-én már elindul a Sziget 2026-os programja a hivatalos nyitás előtt. A fesztivál idén két különleges felvezető nappal, tizenkét tematikus negyeddel, új gasztronómiai helyszínekkel, valamint jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel készül. A szervezők ezúttal különösen nagy figyelmet fordítanak a hőség, a por és a pihenési lehetőségek...
Augusztus 21-én ötödik alkalommal rendezik meg a Folkpark Táncházfesztivált a Budapest Parkban. A 2021-ben indult esemény idén is három tánctérrel, élő zenével és tánctanítással várja a közönséget, ezúttal a Bagossy Brothers Company koncertje után.
Míg sokan már a nyár végét emlegetik, a STENK augusztusban is folytatja a szabadtéri koncertszezont. A fővárosi helyszín programjában a tribute produkciók mellett punk, alternatív zene, hip-hop és egy rendhagyó nyelvi est is helyet kap.
Augusztus 26. és 29. között ismét benépesül a szegedi Tisza-part, az 58. Szegedi Ifjúsági Napok, vagyis a Coca-Cola SZIN több mint 200 előadóval, nemzetközi sztárokkal és a hazai könnyűzene ismert neveivel készül. A fesztivál idén új helyszínekkel, látványos programokkal és mozivetítésekkel is bővíti a kínálatot.
Új helyszínnel bővül idén a STRAND Fesztivál programja, augusztus 19. és 22. között a ReSTRAND Vintage Piac várja a látogatókat Zamárdiban. A kezdeményezés a vintage divat, a kreatív újrahasznosítás, a zene és a közösségi élmények köré épül.
A Neoton Família augusztus 14-én ismét a Budapest Park színpadára áll, ezúttal azonban a megszokott koncertélménynél is többet ígérnek a közönségnek. Csepregi Éva és Végvári Ádám zenekara az ismert slágerek mellett ritkábban hallható szerzeményeket is műsorra tűz, ráadásul az első lemezek hangzásvilágát idéző hangszereléssel.










