Sztárfellépőkkel érkezik Füredre a BalatON koncert

2026.08.10

Augusztus 11. és 13. között ismét zenével telik meg a Balatonfüred előtti vízterület: a Tagore sétány mellett felállított úszó színpadon idén is ingyenes koncertekkel várják a közönséget. A BalatON koncert háromnapos programjában többek között Paulina, a Happy Gang, a Fish!, az FLM is fellép.

A 2022-ben elindított programsorozat ötödik alkalommal érkezik Balatonfüredre, ahol a Borhetekhez kapcsolódva rendezik meg a nyári koncertszéria idei záróállomását. A helyszín ezúttal is az MVM Energiaszínpad, amely önálló elektromos rendszerrel működő úszó színpadként a Tagore sétány előtti vízen kap helyet.

A rendezvény mindhárom napján 19 órakor kezdődnek a programok, a koncertek pedig egészen éjfélig tartanak. A keddi nyitónapon a Joulence gitáros duó lép elsőként színpadra, majd 21 órától Paulina ad koncertet. Az estét DJ Matthew Lenner zárja.

Szerdán Lóbó Szalóky Lázár, a Dirty Slippers frontembere akusztikus műsorral érkezik. Ezt követi 20 órától a Happy Gang fellépése, 22 órától pedig a Fish! ad különleges akusztikus koncertet.

A csütörtöki zárónapon Cozombolis Péter kezd 19 órakor, majd az ABBA Back tribute produkciója következik. 21 órától az FLM lép az MVM Energiaszínpadra. A program összeállítása ezúttal is több generáció közönségét célozza, a kilencvenes évek ismert előadóitól a jelenlegi könnyűzenei mezőny szereplőiig.

A szervezők szerint a helyszín egyik legfontosabb különlegessége maga az úszó színpad. A produkciók alatt a fények a Balaton vizén is visszatükröződnek, miközben a közönség a tóparton, a Borhetek forgatagához kapcsolódva követheti a koncerteket.

A BalatONkoncert az elmúlt öt évben több balatoni strandon és sétány mellett is megfordult. A sorozat keretében 2022 óta összesen 152 ingyenes koncertet rendeztek az úszó színpadon. A balatonfüredi állomás egyben az idei nyári programsorozat lezárása.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Lénárt Attila

Leonie Mack Mindörökké Itália című regénye az Alexandra Könyvesház gondozásában jelent meg. A történet főszereplője a harminchét éves, elvált Lou, aki egyedül neveli lányát, Edie-t, miközben próbálja újra felépíteni az életét. Korábbi házasságában érzelmileg bántalmazó kapcsolatban élt, volt férje pedig elhitette vele, hogy tehetségtelen,...

Megjelent Molnár Mónika A főnix útja könyve, amely az önismeret, a változás, az elengedés és az újrakezdés témáit járja körül. A kötet azoknak szól, akik szeretnék megérteni, miért ismétlődnek bizonyos fájdalmas élethelyzetek, miért nehéz lezárni azt, ami már nem szolgálja őket, és hogyan találhatnak vissza önmagukhoz.

Share