Fiatalok lelki egészségéért dolgozó szakembereket díjaztak a Szigeten

2026.08.10

A Sziget Nulladik Napján adták át a SZuper SZociety-díjakat, amelyekkel olyan szakemberek, civil szervezetek, közösségek és közéleti szereplők munkáját ismerték el, akik a fiatalok mentális egészségéért dolgoznak. Az elismeréseket öt kategóriában ítélték oda.

A díjátadót hétfőn tartották a fesztivál VIP helyszínén. A kezdeményezés hátterében a Sziget által létrehozott SZociety Mozgalom áll, amelynek célja, hogy nagyobb figyelmet irányítson a fiatalokat érintő lelki problémákra, valamint azokra, akik ezen a területen nyújtanak segítséget.

A digitális környezet, az állandó online jelenlét, a teljesítménykényszer és a társas elszigetelődés egyre komolyabb kihívást jelent a fiatalok számára. A SZociety Mozgalom ezekre a problémákra is igyekszik felhívni a figyelmet, miközben a szakemberek támogatását is fontosnak tartja. Az úgynevezett "élmény-tőke" programban a gazdasági és kulturális élet szereplői saját lehetőségeikkel járulnak hozzá a mentálhigiénés területen dolgozók feltöltődéséhez és munkájához.

A Bázis Díjat a Kompánia Alapítvány kapta a "Biztonságot adó kapcsolatok – Minden gyermeknek szüksége van valakire, aki hisz benne" projektjéért. A szervezet csaknem három évtizede segíti a dél-pesti régió hátrányos helyzetű gyerekeit és fiataljait. A Kompánia Tanodában és a Kompánia Alterben olyan komplex támogatási modellt működtetnek, amely a lelki jóllétet az esélyteremtés egyik alapjának tekinti.

A Horizont Díj nyertese a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány lett az országos Lelkisegély-szolgáltatásért. A szervezet több mint 30 éve biztosít ingyenes és anonim segítséget a gyerekeknek, valamint a 24 év alatti fiataloknak. A szolgáltatás éjjel-nappal elérhető, és többek között bántalmazás, lelki nehézségek és krízishelyzetek esetén jelenthet kapaszkodót.

Az Év Szakembere Díjat Balog Edina Anna vehette át. A Kamasztér Alapítványt 23 éve vezeti, munkáját pedig társadalmi munkában végzi. A Covid-járvány alatt hozta létre a ChatHelp mentálhigiénés segélyprogramot, amely kifejezetten a Z generáció számára kínál azonnal hozzáférhető támogatást és krízisprevenciót. A kezdeményezés mögött egy 30 fős önkéntes pszichológusi közösség áll, amely évente közel 2000 fiatalt ér el.

Az Év Nagykövete díjat Lil Frakk kapta. A zenészként, műsorvezetőként és tartalomkészítőként ismert előadó rendszeresen beszél az önelfogadásról, az érzelmek megéléséről és a mentális egészségről. Saját tapasztalatait is nyíltan vállalja, miközben közösségi megszólalásaival elsősorban a fiatalabb generációt éri el.

Az Életműdíjjal Illésné Áncsán Arankát ismerték el. A szakembert sokan "Anyácskaként" ismerik, többek között Oláh Ibolya énekesnő gyermekotthoni nevelőjeként. Pályáját a tiszadobi gyermekotthon vezetőjeként kezdte, ahol az állami gondoskodásban élő gyerekek támogatásával foglalkozott. Jelenleg a Tűzcsiholó Egyesület elnökeként és szakmai vezetőjeként dolgozik, az otthonokból kikerülő, traumatizált fiatal felnőttek utógondozását, tehetséggondozását és társadalmi beilleszkedését segítve.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Vető Viktória

Leonie Mack Mindörökké Itália című regénye az Alexandra Könyvesház gondozásában jelent meg. A történet főszereplője a harminchét éves, elvált Lou, aki egyedül neveli lányát, Edie-t, miközben próbálja újra felépíteni az életét. Korábbi házasságában érzelmileg bántalmazó kapcsolatban élt, volt férje pedig elhitette vele, hogy tehetségtelen,...

Megjelent Molnár Mónika A főnix útja könyve, amely az önismeret, a változás, az elengedés és az újrakezdés témáit járja körül. A kötet azoknak szól, akik szeretnék megérteni, miért ismétlődnek bizonyos fájdalmas élethelyzetek, miért nehéz lezárni azt, ami már nem szolgálja őket, és hogyan találhatnak vissza önmagukhoz.

Share