Hallgass magyar előadókat!

Négy új dallal érkezik gyuris idei lemezének bővített változata. A gyógyító frekvenciák deluxe kiadása nem egyszerű utólagos ráadás, az előadó szerint több olyan track is készült az album munkálatai alatt, amelyek szervesen kapcsolódnak a lemez világához, ezért egyben akarta megjelentetni őket.

A hazai alter szcéna egyik nehezen kategorizálható szereplője, a dr. Kotász elkészítette első nagylemezét. A TÖBB MINT HAKNI című anyag a zenekar saját meghatározása szerint már nem egyszerű haknizásként kezeli a zenélést, sokkal inkább tudatosabb, komolyabban vett működésként.

Új dallal indítja következő korszakát Dzsúdló. Megjelent a VRUMM, amely a hamarosan érkező CIVIL album első előfutára. A track könnyedebb, nyárias hangulatú anyag, kifejezetten autózós vibe-ra építve. A szám SAOLA-val, vagyis Kostyál Domonkossal és Somogyvári Dániellel közösen készült.

Pogány Induló, polgári nevén Szirmai Marcell alakítja az EGYKE című thriller címszerepét. A filmet Szentgyörgyi Bálint rendezi, aki korábban A besúgó alkotójaként vált ismertté. Az EGYKE tavaly ősszel forgott a Nemzeti Filmintézet támogatásával.

A Two Castles a zenekar eddigi egyik legenergikusabb száma, amely egy váratlan szakítás érzelmi következményeit dolgozza fel indie rock és posztrock hangzással. A track a 2025 elején megjelent Something Will Be debütlemez után érkezik, és egy készülő új EP előfutára. A zenekar közlése szerint az új anyagon még hangsúlyosabb szerepet kap majd a...

Két évvel a Fonogram-díjas SEMMI után új dallal tért vissza az Elefánt. A Kalitka a szabadság és a kötődés viszonyát járja körül, miközben a dal zeneileg és szövegében is végig a szélsőségek között mozog. A szám élőben először június 5-én hangzik el a Budapest Parkban.

Budapest Days címmel megjelent Ripoff Raskolnikov új nagylemeze, amelyben több nemzetközi zenész is közreműködik. A hazai blues meghatározó alakja, Ripoff Raskolnikov ezúttal az amerikai Luke Winslow-Kinggel és az olasz slide gitárossal, Roberto Luti-val dolgozott együtt. A produkcióban Winslow-King producerként és alkotótársként is szerepet...