Augusztus 20-án különleges elektronikus zenei estnek ad otthont a Padre Guilherme magyarországi debütálása a Budapest Park színpadán. Az est másik fellépője a Klangphonics.
Egy deluxe lemez előfutáraként érkezik Gyuris és Manuel közös dala

Négy új dallal érkezik gyuris idei lemezének bővített változata. A gyógyító frekvenciák deluxe kiadása nem egyszerű utólagos ráadás, az előadó szerint több olyan track is készült az album munkálatai alatt, amelyek szervesen kapcsolódnak a lemez világához, ezért egyben akarta megjelentetni őket.
A deluxe verzióra felkerült egy szólódal, egy Frankóval, OB-val és Watával közös szám, egy Susa és Szalai közreműködésével készült track, valamint a Manuellel rögzített Hamupipőke is. Utóbbihoz klip is készült.
A gyógyító frekvenciák gyuris pályáján fontos váltást jelentett, a korábbi, sötétebb és ösztönösebb megszólalást személyesebb, nyitottabb hangzás váltotta fel. A lemez budapesti bemutatója után az anyagot országos turnén is játszotta, több telt házas állomással.
A Hamupipőke videóját Incze Kata rendezte, az operatőr ismét Bántó Csabi volt. A stáb korábban már együtt dolgozott a Király a tárcámban vizuális anyagán. Az új klip két nap alatt készült el, és a dal témájához igazodva a gyors, felszínes kapcsolatok érzelmi kiüresedésére fókuszál.
gyuris és Manuel már korábban ismerték egymást, az elmúlt időszakban azonban szakmailag is közelebb kerültek egymáshoz. Manuel annyira erősnek tartotta a gyógyító frekvenciák világát, hogy meghívta gyurist vendégzenekarnak a május 14-i, telt házas Budapest Park-koncertjére. A közös dal ötlete is ekkor merült fel, a Hamupipőke pedig még a koncert előtt elkészült.
A nyári szezonban gyuris több hazai fesztiválon is fellép. Budapesten legközelebb június 7-én ad önálló estet a Müpában, majd június 27-én érkezik a Levendula Piknik, amelyet idén először a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban rendeznek meg.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Steiner Bianka
fotó: Bende Dominik
Július 16-18. között ismét a Velencei-tó partjára költözik az elektronikus zenei élet, a B MY LAKE három napon át szállítja le a techno és a melodic techno nemzetközi élvonalát.
Megérkezett I Szujon - Az utolsó hívás - Kang Dzsian telefonfülkéje című írása az Európa Könyvkiadó gondozásában, amely egy különös, finoman misztikus pszichológiai dráma a gyászról, a kimondatlan kérdésekről és a veszteség utáni élet újrarendezéséről.




