Az Az igazi Édes Annák című kötet megjelenése apropóján Trádler Henrietta társadalomtörténésszel beszélgettünk arról, hogyan válhatnak a történelem peremére szorult házi cselédek életei egy izgalmas, mozaikszerű történelmi nyomozás alapjává. A szerző a 19–20. század fordulójának budapesti cselédvilágát idézi meg, olyan nők sorsán keresztül, akik...
Első nagylemével lép szintet a dr. Kotász

A hazai alter szcéna egyik nehezen kategorizálható szereplője, a dr. Kotász elkészítette első nagylemezét. A TÖBB MINT HAKNI című anyag a zenekar saját meghatározása szerint már nem egyszerű haknizásként kezeli a zenélést, sokkal inkább tudatosabb, komolyabban vett működésként.
A lemez felvétele előtt a produkció két új taggal bővült: Radocsai Balázs dobosként, Vass Mátyás pedig szólógitárosként csatlakozott. Az új felállás célja az volt, hogy az anyag hangszerelésben és megszólalásban is erősebb, karakteresebb legyen.
A TÖBB MINT HAKNI nem egységes koncepcióalbum. A dalok között többféle stílus jelenik meg, funk, grunge, matekmetál, illetve balladisztikusabb megoldások is helyet kaptak. A zenekar nem próbálja elfedni a sokirányú hatásokat, alapvetésként kezeli a műfaji szétszórtságot.
A lemezt a dr. Kotász május 29-én mutatja be a Dürer Kertben. Az est vendége a debreceni Háromnegyed lesz.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Narday Álmos
Megérkezett biankahaidu új kislemeze, a No One's There, amely a zenekar eddigi legletisztultabb megszólalását is jelenti egyben. A dal a korábbi, gazdag hangszerelés helyett kizárólag két gitárra és két énekhangra épül, ezzel a minimalista megközelítéssel a magány témáját állítva a középpontba. A videóklip az intim, személyes jeleneteket a...
A Másik élet - Gyógyító történetek című kötet egy különleges irodalmi válogatás, amely harminc novellán keresztül mutatja be a gyógyulás, a remény és az emberi kitartás sokféle arcát. A kötet kortárs magyar írók, valamint a Gyógyító történetek novellapályázat nyerteseinek műveit tartalmazza, az Athenaeum Kiadó gondozásában.




