A Corvina Kiadó gondozásában jelent meg az olasz etológus és filozófus, Roberto Marchesini kötete egyik kedvenc kisállatunkról, a macskákról, Macskatudomány - Macskatartók kézikönyve címmel.
Solomun kiadójánál jelent meg a The Anahit új száma: Too Much Pressure

A The Anahit eddigi legnagyobb nemzetközi kollaborációja valósult meg a napokban, ugyanis ma jelent meg a Too Much Pressure, amelyben a belga melodic-house DJ, Maxi Meraki és a török organic house képviselője, Derun működött közre. A dal a legendás Solomun-féle Diynamic Music kiadónál debütált - ott, ahol olyan nevek fordultak meg, mint Adriatique, Carl Bee vagy Gheist.
A The Anahit és Derun egy közös ismerősük által találkoztak egymással, a két producer azonnal rátalált a közös hangra. A Too Much Pressure volt az egyik első ötletük, ami egy olyan atmoszférikus, mégis sodró dal, amelyben a vokálon van az érzelmi fókusz. Derun továbbadta a demót Maxi Merakinak, aki azonnal beszállt a közös munkába. A kész track végül Solomun elé került, aki már a nyár folyamán fesztiválokon és klubszettekben is játszotta, majd gondozásába vette a Diynamicnél.
"Hihetetlen élmény volt látni, ahogy ez a dal három különböző zenei világból összeállt, és végül Solomun kezei közé került." - meséli a The Anahit.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Sedulyák Letti
fotó: Bikali Sándor
Április 11-én, a magyar költészet napján idén is ünnepi műsorral készül a Vígszínház társulata. A délelőtt 11 órakor kezdődő esemény középpontjában József Attila versei állnak, de több évfordulóhoz kapcsolódva más költők munkái is elhangzanak majd.
Megnyílt Magyar Zene Háza Előcsarnokában Denis O'Regan kiállítása, amely a legendás zenefotós pályájának meghatározó képeiből válogat. A tárlat ingyenesen látogatható augusztus 2-ig.




