Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.
Kiállítás nyílt Denis O’Regan képeivel a Zene Házában

Megnyílt Magyar Zene Háza Előcsarnokában Denis O'Regan kiállítása, amely a legendás zenefotós pályájának meghatározó képeiből válogat. A tárlat ingyenesen látogatható augusztus 2-ig.
O'Regan biztosítási szakemberként dolgozott Londonban, mielőtt a brit punkkorszak és saját zenei érdeklődése a fotózás felé terelte. Karrierjét egy, Freddie Mercuryról készült fotó indította be, amely után az NME fotós csapatához került. Ezt követően gyorsan a legnagyobb előadók közelébe jutott. Dolgozott többek között Thin Lizzyvel, The Rolling Stonesszal, David Bowieval és a Queennel is. Utóbbi 1986-os Magic turnéján hivatalos turnéfotósként vett részt, és jelen volt a zenekar utolsó koncertjén, a knebworth-i fellépésen is.
A magyar közönség számára külön érdekesség, hogy O'Regan a Queen budapesti látogatását is végigkísérte. Dokumentálta többek között, amikor Mercury és Brian May a Tavaszi Szél feldolgozását gyakorolták az InterContinental szállodában (ma Marriott), valamint a zenekarhoz kötődő egyéb pillanatokat is.
A mostani kiállításon a rocktörténet meghatározó alakjai jelennek meg O'Regan objektívjén keresztül, Mercury és Bowie mellett láthatóak képek Iggy Popról, Stevie Nicksről, Kate Bushről, Patti Smithről és Mick Jaggerről is.
A tárlat nemcsak koncertfotókat, hanem ritkábban látott, kulisszák mögötti pillanatokat is bemutat - közvetlen közelből, egy bennfentes szemével.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Bicsérdi-Fülöp Eszter
fotó: Szabó Bence
Új képzési programot indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK), elstartolt a hellonext Steward program jelentkezése. A kezdeményezés célja, hogy fiatalok bevonásával erősítse a fesztiválok biztonsági és támogató rendszerét, miközben gyakorlati betekintést ad egy nagyrendezvény működésébe.
Az áprilisban megjelent, 33 számos Air 2 album és a május 2-i Budapest Park-koncert után újabb állomáshoz érkezik Co Lee és a WAVY kollektíva közös projektje. Július 10-én a budai hegyekben található Farkashegyi repülőtéren rendeznek egynapos, exkluzív lemezbemutató minifesztivált.




