Megjelent GAB friss-ropogós száma, a FORRÓ, amely az ősszel érkező nagylemeze következő előfutára. Az új szerzemény fontos állomása lesz az album történetének: egy olyan érzelmi fordulópontot mutat be, ahol a bizonytalanságot fokozatosan felváltja az otthonosság, az önazonosság és az önszeretet.
Ilyen lesz a magyar költészet napja a Vígszínházban

Április 11-én, a magyar költészet napján idén is ünnepi műsorral készül a Vígszínház társulata. A délelőtt 11 órakor kezdődő esemény középpontjában József Attila versei állnak, de több évfordulóhoz kapcsolódva más költők munkái is elhangzanak majd.
A műsorban helyet kapnak a 250 éve született Berzsenyi Dániel és a 90 éve született Orbán Ottó művei. Emellett megemlékeznek a 10 éve elhunyt Csoóri Sándorról, valamint verseken keresztül idézik meg az 50 éve elhunyt Szilágyi Domokos költészetét is.
A színpadon a társulat számos ismert művésze lép fel: Balázsovits Edit, Bölkény Balázs, Csapó Attila, Ertl Zsombor, Fesztbaum Béla, Gados Béla, Gyöngyösi Zoltán, Halász Judit, Hegedűs D. Géza, Hirtling István, Horváth Szabolcs, Hullan Zsuzsa, Igó Éva, Karácsonyi Zoltán, Kőszegi Ákos, Kovács Patrícia, Kovács Tamás, Lukács Sándor, Majsai-Nyilas Tünde, Márkus Luca, Medveczky Balázs, Mester Dávid, Nagy-Kálózy Eszter, Orosz Ákos, Ötvös András, Petrik Andrea, Radnay Csilla, Rudolf Péter, Sághy Tamás, Seress Zoltán, Szántó Balázs, Szász Júlia, Tar Renáta, Telekes Péter, Varga-Járó Sára, ifj. Vidnyánszky Attila, Waskovics Andrea, Wunderlich József és Zoltán Áron. Az előadók prózában vagy zenés kísérettel adják elő a választott verseket.
A program nemcsak élőben lesz elérhető, április 11-én a Vígszínház Facebook- és YouTube-csatornáján is közzéteszik, így azok is követhetik, akik nem tudnak személyesen részt venni az eseményen.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Magócsi Anikó
fotó: Juhász Éva
A siófoki Plázs július első hétvégéjén is sűrű programmal készül, a hónap erősen indul, a korábbi hőhullám enyhül, így ideális körülmények várják a látogatókat a Balaton-parti bulikhoz és szabadtéri koncertekhez. A zenei kínálat mellett a foci-világbajnokság mérkőzéseit is közös kivetítésen lehet követni.
Október 9-én először ad koncertet Magyarországon Joshua Idehen. A brit-nigériai költő, író és előadó a budapesti Turbina Kulturális Központban mutatja be legújabb projektjét, amely a spoken word, az elektronikus zene és a közösségi előadásformák határterületén mozog.




