NOIRA: „Nagyon hiányzott már egy kis életigenlés!”

2025.08.22

Megérkezett NOIRA (Rajcsányi Nóra) legújabb dala, a Some change, amely egyben egy októberben megjelenő EP utolsó előfutára is. A friss track több szempontból különleges: a brit producer Jamie Brown (JBJ Recording Studios) is közreműködött benne, aki korábban Olivia Rodrigo, Fred Again, Stormzy és Niall Horan mellett is dolgozott. A projekt a HOTS SongLab programjának köszönhetően valósult meg.

A dal másik vendége a feltörekvő rap és R'n'B tehetség, ROSE MAY, aki egyetlen lendülettel rögzítette saját verzéjét – és végül annyira passzolt a számhoz, hogy változtatás nélkül maradt benne.

NOIRA korábbi kislemezei (Heavy, Not okay) nehezebb érzelmi állapotokat dolgoztak fel, a Some change viszont már a fordulópont: a változásról és a jó energiák visszatéréséről szól. A produceri munkát ismét Gyarmati Fanny vitte, a mastert Fenyvesi Marci és Baranyi Bence készítették.

"Ez az EP nemcsak az én vergődés- és fejlődéstörténetem, hanem átvitt értelemben a társadalomé is, hiszen tagadhatatlanul társadalmi szinten is nehéz időszakon megyünk keresztül és szükségünk van a változásra a hozzáállásunkban, szokásainkban és a határaink kijelölésében ahhoz, hogy újra optimizmussal tudjunk a jövőbe tekinteni. A "Some change" egy tipikus feel-good himnusz, tőlem nem annyira megszokott, kicsit upbeat-ebb pop stílusban, de mégis nagyon én vagyok. Bár nem tagadom, hogy nekem személy szerint nagy szükségem volt a rossz dolgok megélésére is, ahhoz, hogy tovább tudjak lépni, azért nagyon hiányzott már egy kis életigenlés!" – mesélte a háttérfolyamatokról NOIRA.

"Nagyon szerettem Jamie-vel dolgozni ezen a dalon, mert a tehetsége és óriási tapasztalata mellett egy iszonyúan kedves és alázatos producer/hangmérnök és a projektemhez való hozzáállásán semmi sem érződött abból, hogy milyen nagy nevekkel dolgozott már előttem. A mix pedig zseniális lett!" – tette hozzá.

"Év elején volt lemezbemutató koncertem az Akváriumban, ahova NOIRA is eljött, miután korábban supportként részt vettem az ő lemezbemutatóján. Itt esett szó egy lehetséges kollaborációról, aminek már akkor is nagyon örültem. NOIRA koncertet hallgatni, majd vele dolgozni felüdülés volt számomra. A dalszerzői technikámra visszatérve, általában az első megérzésem szokott prioritást élvezni a későbbi szövegrészletekkel/ötletekkel szemben, ez nem volt másképp itt sem. Meg kell említenem Qveen Herby-t, aki a legnagyobb példaképem alkotói szempontból. Egy interjúban említi, hogy kizárólag mankó gyanánt felvesz egy sávot, ahol csak motyog/szavakat imitál, majd ezt használja szövegírásra. Ezzel a technikával álltam neki én is a szövegírásnak, majd elkészült a verzém 20 perc alatt. A zenekar többi tagjának pedig innen is köszönöm, hogy befogadtak a csapatba, és közösen előadhattuk a dalt (bár még kiadás előtt) a Pontoon-on, szerintem így volt érdemes indítani a nyarat." – árulta el ROSE MAY.

szerkesztette: Hatos Niki

Olyan üde dallal jelentkezett Curta, amelynek megalkotásában Szunyog Tess, Mentha és nameatmark csatlakozott hozzá. A Különleges track egyedi hangzásvilággal és izgalmas koncepcióval hoz újat, mást a hazai hiphop-színtérre. A közreműködők különböző stílusai harmonikusan találkoznak, így lett közösük egyszerre modern, friss és szuggesztív.

Megérkezett NOIRA (Rajcsányi Nóra) legújabb dala, a Some change, amely egyben egy októberben megjelenő EP utolsó előfutára is. A friss track több szempontból különleges: a brit producer Jamie Brown (JBJ Recording Studios) is közreműködött benne, aki korábban Olivia Rodrigo, Fred Again, Stormzy és Niall Horan mellett is dolgozott. A projekt a HOTS...

Juhujjj! Visszatértem a Bootleg Springs világába, ahol a második kötet a Claire Kingsley - Lucy Score páros tollából kel életre. A Koktél tűzijátékkal története Jameson Bodine és Leah Mae Larkin kapcsolatának lassú és fokozatos kibontakozását követi nyomon. Ez a könyv egyszerre kisvárosi regény, romantikus történet, spicy olvasmány, és a barátokból...