A magyar népzenei és világzenei színtér egyik legizgalmasabb formációja, a Góbé új koncertsorozatra indul Közös hang címmel. A zenekar minden állomáson egy-egy helyi vegyeskarral lép fel, hogy közös produkciókban hidalják át a klasszikus, a népzenei és a világzenei műfajok közötti határokat. A különleges esteken a kórusművek mellett a Góbé saját...
Lezárul az UPBEAT első szakasza – Új lendülettel folytatódik az európai világzenei együttműködés

Három év után lezárult az UPBEAT Platform első szakasza – és már indul is a következő! A Hangvető vezetésével, a Kreatív Európa támogatásával 2022-ben indult projekt célja, hogy erősítse az európai zeneipar sokszínűségét, támogassa a feltörekvő előadókat és ellensúlyozza a piac uniformizálódását.
Az UPBEAT hálózatát 20 tagfesztivál – köztük olyan nevek, mint a WOMEX, a Tallinn Music Week vagy a Budapest Ritmo – és 14 további partner alkotja. A résztvevők támogatást kapnak arra, hogy pályakezdő zenészeket és szakembereket vonjanak be, ezzel gazdagítva a programjaikat és ösztönözve a szakmai együttműködést.
A Hangvető vezetésével és a Kreatív Európa társfinanszírozásával 2022-ben indult platform kiemelt célja, hogy segítse azokat az előadókat, akik saját nyelvükön énekelnek, a zenei hagyományokból merítenek, és akik új hangot adhatnak az európai világzenei színtérnek. Az UPBEAT a showcase fesztiválok erősítésére, a szakmai hálózat bővítésére és a fenntartható zeneipari működésre is fókuszál.
"Sokkal több szakemberrel, fesztiválszervezővel és zenésszel kerültünk kapcsolatba. Olyan fesztiválokat látogattunk meg, amelyeken nem vettünk volna részt, ha nem lennénk ennek a hálózatnak a tagjai, és olyan zenekarokat ismertünk meg, akikkel valószínűleg nem találkoztunk volna az UPBEAT nélkül." – Bethlendi András, a Méra Világzenei Csűrfesztivál szervezője.
Első három évében az UPBEAT:
- 36 ország feltörekvő előadóinak 638 fellépését támogatta showcase fesztiválokon: a tagok egy kreditrendszert követve pénzbeli támogatást kaptak a fellépések után,
- a hálózat tagfesztiváljai több mint 1000 zenei szakembert hívhattak meg a platform segítségével,
- több, mint 300 konferenciapanel, képzés és műhely valósult meg az UPBEAT-nek köszönhetően, szintén kreditrendszer alapján, szakmai utánkövetéssel,
- minden évben díjazta a legjobb feltörekvő előadót (Best New Talent) és a legprogresszívabb fesztivált (Future Festival) a színtéren,
- kiadványokkal segítette a fenntartható és méltányos gyakorlatot a fesztiváliparban (Sustainability Guide, Fair Trade Guide, Impact Assessment Study).
"Az UPBEAT egyik legnagyobb eredménye az 'artist circulation': a hálózaton belül több fellépési lehetőséget kapnak a feltörekvő művészek. Egy fiatal portugál tehetség így sokkal könnyebben eljut egy litván kisfesztiválra, és fordítva." – Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója.
Az UPBEAT elindította a párbeszédet olyan szereplők között, akik eddig nem ismerték egymást, megmutatta a művészeknek, hogyan tudják hatékonyabban képviselni magukat, új kapcsolatokat épített ki előadók, fesztiválok és promóterek között. Erősödtek a zenészek és fesztiválok közösségként és egyénileg, ahogy maga a világzene műfaja is.
Olyan formációkat segített az UPBEAT, mint a Duckshell, a belga Avalanche Kaito, az észt Duo Ruut vagy a lengyel Kosy. A feltörekvő művészek új színpadokat hódítottak meg, például a szlovén MENT Ljubljana és az osztrák Waves Vienna fesztiválokon, de az A to JazZ világzenei showcase színpada, a Saulès Muzika stabilizálása és a Budapest Ritmo bővülő konferencia programja is az UPBEAT-nek köszönhető.
"Elindult egy erős európai együttműködés a szcénán belül, amellyel valóban a demokratizálódás és fenntarthatóság irányába tudjuk mozdítani a zeneipart." – Vajda Veronika, az UPBEAT projektvezetője.
Az UPBEAT következő négyéves ciklusát egy átfogó kutatás előzte meg, amelyet Patryk Galuszka, a Łódź-i Egyetem docense vezetett. A tanulmány szerint a platform erősítette az európai fesztiválok együttműködését, új szakmai kapcsolatokat hozott létre, és több előadó karrierjét is előre vitte. Az eredmények kijelölték az UPBEAT következő éveinek fő irányait.
"Az UPBEAT következő fázisában azon fogunk dolgozni, hogy még zenészközpontúbbá tegyük az európai showcase fesztiválokat". – Vajda Veronika.
A következő négy évben az UPBEAT még nagyobb hangsúlyt fektet a feltörekvő zenészek közvetlen támogatására – például egyéni karrierút-tervek kidolgozásával. A fesztiválok mellett a művészek fejlődését segítő programok is bővülnek, miközben a platform nemzetközi szinten is terjeszkedik: európai exportirodákkal működik együtt, és tengerentúli események szervezését is tervezi.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Venczel Sára
fotó: Kata Vincze
A hazai modern metalcore egyik legizgalmasabb, legsokrétűbb zenekara, a Down For Whatever idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. A jubileum nem ér véget egyetlen bulival, a januári, fergeteges Barba Negrás koncert után a csapat úgy döntött, folytatni kell az ünneplést, így lépnek fel október 10-én a Dürer Kertben.
Az ősz mindig különleges, nincs ez másként a város szívében sem. Az Akvárium Klub idén is gondoskodik róla, hogy minden estéd zenével, tánccal és közösségi élményekkel telhessen meg. A hónap során a legkülönfélébb műfajok képviselői váltják egymást a színpadokon, így mindenki megtalálhatja a saját kedvencét.