Lázár Bence András az eltűnésről és a döntések következményeiről írt könyvet

November elején jelenik meg Lázár Bence András Így tűnünk el mindannyian című kisregénye a Prae Kiadó gondozásában. A kötet Perr Rebeka és Weisz Máté történetét követi több európai városon keresztül, miközben a döntések, a veszteség, a hit és a családi kapcsolatok kérdéseit vizsgálja.

A történet egy júniusi lisszaboni éjszakán veszi kezdetét. A két főszereplő útja Nápolyon, Rómán, Barcelonán, Madridon és Párizson át Bécsig vezet. A kisregény szerkezete nem lineáris: a visszatérő mondatok és motívumok különböző nézőpontokból mutatják meg az eseményeket és azok következményeit. A szerelmi történet és családregény elemeit ötvöző mű egy elvesztett gyermek, egy házasság és a személyes döntések hatásait is érinti.

A kötet szerkesztője Péczely Dóra, olvasószerkesztője L. Varga Péter, borítóját Szabó Imola Julianna tervezte. 

RÉSZLET A KÖTETBŐL:

"Kálvin tér. Budapest. Doktor Losonczi.
Rebeka, leérve a Múzeum körút és a Szabó Ervin tér kereszteződése közötti aluljáró lépcsőin, azt gondolta, ez a nap más lesz, mint a többi. Napszemüvegének sötétbarna lencséjén tükröződött az aluljáró hajléktalanjainak árnyéka. Napszemüvegének sötétbarna lencséje mögött hiába az önbizalom, a tegnap estére és az aznap hajnalra gondolva hol zöldes, hol egészen sötétbarna szemének zugában könnyként gyülemlett fel az érzelmek feszültsége, amit már jó három hónapja cipelt a vállán, mint a Barcelona feliratú vászontáskát. De az aluljáró üveghasábjainak tükrében ugyanolyan nő volt, mint a többi. Napszemüvegben és a Barcelona feliratú vászontáskával.
Nem tudhatta a mozgólépcsőn vele szemben felfelé siető tömeg, amely figyelte ezt a nőt, nem tudhatta, hogy már négy hónapja, hogy a napszemüveg sötétbarna lencséje mögött a hol zöldes, hol egészen sötétbarna szemekben ott van egy férfi. Egy férfi, aki talán többet jelentett neki ezekben a napokban, mint bárki más ebben a Budapest nevű városban, ebben a Magyarország nevű országban, ezen a kontinensen, ezen a Föld nevű kőzetbolygón, ebben a belvárosi aluljáróban a Múzeum körút és a Szabó Ervin tér kereszteződésében, a fölfelé igyekvők szempárjaiban, a Marilyn Monroe-t idéző napszemüveg sötétbarna lencséjében. De ezt leszámítva ugyanolyan nő volt, mint a többi. Napszemüvegben és a Barcelona feliratú vászontáskával.
De mit várt Perr Rebeka ettől a naptól? Mitől volt ez a nap nem egy szokványos keddi nap? Mert érezte, hogy ez a mai nap nem ugyanolyan lesz: nemcsak a Kálvintól a Tömő utcán át, a Klinikák kora reggeli zajától egy rendelő kiélezett csendjéig halad, hogy a férjével, aki épp annyira kiszámítható, mint amilyennek akkor akarta, hogy kiszámítható legyen egy férfi, amikor igent mond az oltár előtt, a szokásos helyen, a Síp utca nyolc szám alatt megigyanak egy ristrettót, ahogy minden hétköznap délután fél ötkor – hanem valami egészen más történhet. De mit várt Perr Rebeka ettől a naptól?
A napszemüveg sötétbarna lencséjében tükröződő aluljáróban a hajléktalan árnyéka éppen annyira volt ennek a napnak a része, mint a papírlap, amit Perr Rebeka kabátjának zsebében gyűrt felismerhetetlenné, amikor a Múzeum körút és a Szabó Ervin tér kereszteződésében eltűnt ennek a keddi napnak a reggelében. A papírlap, amin egy ultrahangvizsgálat időpontja szerepelt. A papírlap, ami talán örökre megváltoztatja Perr Rebeka életét.
De ki volt ez a férfi a napszemüveg sötétbarna lencséje mögött? Perr Rebeka ugyanolyan nő volt, mint a többi. Napszemüvegben és Barcelona feliratú vászontáskával. Egy Barcelona feliratú vászontáskával, amit három hónapja cipel együtt az érzelmek feszültségével.
Ugyanennek a keddi napnak a reggelén egy bizonyos Weisz Máté sietett az Erzsébet híd felől a Ferenciek terére, hogy elérje a metrót, hogy utána a Tömő utcán át, a Klinikák kora reggeli zajától egy rendelő kiélezett csendjéig vigye a szerelvény. Ahol Weisz Mátét főorvosnak hívják. Igaz, Weisz Máténak nem volt napszemüveg a decemberi éjjelek sötétségét idéző szilvamagbarna szemén, Weisz Máténak vállán nem volt Barcelona feliratú vászontáska. De Weisz Máté ismerte ezt a bizonyos Perr Rebekát és nem úgy, mint aki a Síp utca nyolc szám alatt hétköznapi délutánokon, fél ötkor ristrettót rendel. Weisz Máté is emlékezett a tegnap estére és a ma hajnalra. Weisz Máté is a vállán cipelte az érzelmek feszültségét már jó három hónapja. Weisz Máté látta a papírlapot, ami örökre megváltoztathatja Perr Rebeka életét ezen a bizonyos keddi napon. Weisz Máté ismerte a zöldes, néha egészen sötétbarna szemeket, ismerte Perr Rebeka bőrének a homok és a tengervíz egyvelege alkotta illatát, ismerte Perr Rebeka izmainak feszülését, ismerte a nyakát, a csontok ritmusát, ismerte Perr Rebeka ajkának a rándulását, miközben ujja ki-be jár ölében, ismerte a zihálását, ismerte a napszemüveg sötétbarna lencséjét és a Barcelona feliratú vászontáskát, amit ő vásárolt jó három hónapja. Weisz Máté tudta Perr Rebeka történetét, tudta a kiszámítható férfit, tudott az elhunyt gyermekről, tudott mindent, ami Perr Rebeka. A nő, aki ugyanolyan nő volt, mint a többi a Múzeum körút és a Szabó Ervin tér kereszteződése között.
De mit várt Perr Rebeka ettől a naptól? A napszemüveg sötétbarna lencséjében tükröződő aluljáróban a hajléktalan árnyéka éppen annyira volt ennek a napnak a része, mint a papírlap, amit Perr Rebeka kabátjának zsebében gyűrt felismerhetetlenné, amikor a Múzeum körút és a Szabó Ervin tér kereszteződésében eltűnt ennek a keddi napnak a reggelében. És úgy volt része doktor Losonczi a nőgyógyászati szakrendelőben délután kettőkor, mint az Erzsébet híd autótengere, mint Weisz Máté a decemberi éjjelek sötétségét idéző szilvamagbarna szemével és a férfi, aki ristrettót rendel a Síp utca nyolc szám alatt, fél ötkor, minden hétköznap délután.
Perr Rebeka tudta, hogy Weisz Máté nem csak egy férfi. Weisz Máté neki a férfi, akinél senki nem jelentett többet, mint bárki ebben a Budapest nevű városban, ebben a Magyarország nevű országban, ezen a kontinensen, ezen a Föld nevű kőzetbolygón, ebben a belvárosi aluljáróban a Múzeum körút és a Szabó Ervin tér kereszteződésében, az üveghasábok tükröződésében, a fölfelé tartó mozgólépcső szempárjában, a Marilyn Monroe-t idéző napszemüveg sötétbarna lencséjében. És Perr Rebeka tudta, hogy a mai nap legalább négy ember életét változtathatja meg. És Perr Rebeka tudta, hogy a férfi, aki a Síp utca nyolc szám alatt fél ötkor, minden hétköznap délután ristrettót rendel, nem lehet a gyermekének az apja. És Perr Rebeka emlékezett arra a februári napra, amikor a Múzeumkert oldalában egy garzonlakás spalettái mögött Weisz Mátéval megértették, hogy innentől úgyis mindegy.
Aztán délután kettő lett. Perr Rebeka az utolsó páciensétől is elköszönt ezen a keddi napon. És ott állt napszemüvegben, ujjait tördelve, és várta, hogy doktor Losonczi megvizsgálja. És nem gondolt másra, csak a tegnap éjszakára, a mai nap hajnalára, amikor Weisz Mátét szorította ágyékához, és megígérte, szeretni fogja, ameddig van Barcelona, ameddig áll benne a katedrális, ameddig zajlik ez az életnek nevezhető időmúlás, és ameddig vannak szavak, amelyekkel mindezt el tudja mondani. Perr Rebeka tudta, hogy az élete megváltozhat ezen a keddi napon. Ahogy a napszemüveget levette, hol zöldes, hol egészen sötétbarna szemének zugában, mint hajnalban a Múzeum körút és a Szabó Ervin tér kereszteződése közötti aluljárójában, felgyűlt az elmúlt három hónap érzelmeinek feszültsége. Könnyei a nőgyógyászati rendelő hideg kőburkolatán koppantak, és semmi sem számított onnantól. Doktor Losonczi csak egy rövid mondatot gépelt a vizsgálati lapra: Perr Rebeka terhes.
Amint Rebeka leért a Múzeum körút és a Szabó Ervin tér kereszteződés aluljárójának lépcsőjén, arra gondolt, ez a nap más lesz, mint a többi. Kedd délután volt. Perr Rebeka, aki ugyanolyan nő volt, mint a többi, napszemüvegben és Barcelona feliratú vászontáskával haladt egyre mélyebbre a Kálvin tér metrómegállójának üveghasábjai között. A felfelé tartó mozgólépcsőn hazafelé siető tömeg nem tudhatta, hogy már három hónapja van egy férfi. Egy férfi, aki aznap délutánra többet jelentett, mint a Síp utca nyolc szám alatti ristretto, aki többet jelentett aznap délutánra, mint a Budapest nevű város, a Magyarország nevű ország, a kontinens, a Föld nevű kőzetbolygó.
Perr Rebeka ugyanolyan nő volt, mint a többi. Napszemüvegben és Barcelona feliratú vászontáskával."

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Tegyi Timea