Szeptemberben indul az Erkel Színház Musical Stúdiója

2025.08.18

Új fejezet nyílik az Erkel Színház életében: szeptemberben elstartol a teátrum saját Musical Stúdiója, amely egyedülálló lehetőséget kínál mindazoknak, akik hivatásos musicalszínészként szeretnének elindulni a hazai vagy akár a nemzetközi színpadokon.

A két évig tartó alapképzés a színház mindennapjaiba ágyazódva zajlik, a hallgatók az Erkel társulatával dolgoznak együtt, és valódi próba- és előadási környezetben szerezhetnek tapasztalatot. A program "színész II." vizsgával zárul, a kiemelkedő növendékek pedig folytathatják a tanulást a "színész I." képesítésig.

A Musical Stúdió célja, hogy a hallgatókat felkészítse a modern zenés színjátszás kihívásaira, és minden eszközt megadjon számukra a sikeres pályakezdéshez.

A jelentkezési határidő: augusztus 29.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Marinka Csaba

Április 11-én, a magyar költészet napján idén is ünnepi műsorral készül a Vígszínház társulata. A délelőtt 11 órakor kezdődő esemény középpontjában József Attila versei állnak, de több évfordulóhoz kapcsolódva más költők munkái is elhangzanak majd.

Share