Egy korszak vége: Ilyen volt a búcsú az Őrült Nők Ketrecétől az Arénában

Október 4-én, szombaton különleges és felemelő pillanatoknak lehettünk tanúi. Az Őrült Nők Ketrece búcsúturné utolsó előadásait játszották a Papp László Budapest Sportarénában. A 14:30-ra meghirdetett előadás végül 14:48-kor kezdődött, a két felvonás között pedig egy 25 perces szünetben kaptunk időt a láttottak, hallottak feldolgozására. A közel három és fél órás a színházi utazás egy korszak méltó lezárása volt.

Az Őrült Nők Ketrece mindig több volt egy zenés darabnál. Egyszerre mesél egy olyan világról, ahol mindenki az lehet, aki lenni szeretne, ugyanakkor arról is, amikor másnak kell mutatnunk magunkat... Hit, remény, szeretet, munka, család, haza, tegnap, ma, holnap - mindezek egyszerre vannak jelen a színpadon, a néző pedig hol nevet, hol sír.

Jerry Herman és Harvey Fierstein világsikerű musicalje Jean Poiret színdarabjából született, amely filmen és színházban egyaránt meghódította a világot. Az 1983-as Broadway-bemutató és a későbbi (2004-es, 2010-es) felújítások is több Tony-díjat és számtalan elismerést hoztak a produkciónak. A magyar változatot Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád produkciójaként mutatták be 2014-ben, azóta több száz előadást megélhetett. A mostani búcsúturné lezárása valódi színháztörténeti pillanat tehát...

A főszereplő Albin/Zazaként Stohl András lépett színpadra, akit most először láttam ebben a "színházi" közegben. András egyszerre volt elementáris és finoman emberi, mintha az egész előadás körülötte lélegezett volna. Képességei, energiái teljesen lenyűgöztek. Hevér Gábor Georges mulatótulajdonos szerepében fantasztikus támaszt nyújtott neki, Kovács Máté Jean-Michelként lendületes volt, Fehér Tibor Jacobként humorral és energiával töltötte meg a teret, míg Parti Nóra Jacqueline szerepében ragyogott.

A zenekar játéka is fantasztikus volt, a dalok valóban szíven találtak, felemeltek, vigaszt, erőt adtak. Az előadás éke volt, hogy a közönség szinte minden rezdülésére reagált a színpad. A smink vastag, a humor éles, az érzelmek pedig őszinték voltak. Ez a darab egyfajta tükör volt, hol csillogó, hol fájó, hol gyönyörű. Pont, mint az élet...

írta: Hatos Niki