Bak Imre egyik főműve 36 millió forintról indul a Virág Judit Galéria aukcióján

2026.11.05

A kortárs magyar festészet négy jelentős alkotása is szerepel a Virág Judit Galéria november 21-i aukcióján. Bak Imre 1969-es, Ünnep című festménye 36 millió forintos kikiáltási árról indul, de Keserü Ilona, Mengyán András és Lakner László munkáira is licitálhatnak az érdeklődők. Az aukciós kiállítás november 7. és 21. között ingyenesen látogatható a galériában.

Az aukció kiemelt tétele Bak Imre 1969-ben készült, Ünnep (Celebration) című olajfestménye, amelynek becsértéke 60–80 millió forint. A 2022-ben elhunyt művész alkotása abból az időszakból származik, amikor az amerikai és nyugat-európai hard-edge festészet, valamint a minimalizmus hatásait saját művészi nyelvébe építette. Bak a közép-európai neoavantgárd meghatározó alakjává vált. Munkái többek között a berlini Neue Nationalgalerie, a bécsi Albertina, a kölni Museum Ludwig, a londoni Tate Modern és a New York-i Metropolitan Museum of Art gyűjteményében is megtalálhatók.

Keserü Ilona 1964-es, Alakzatok (Piros) című festményének kikiáltási ára 12 millió forint. Az Iparterv-generáció meghatározó alkotójának munkáira nemzetközi szinten is jelentős figyelem irányul: művei a New York-i Metropolitan Museum of Art és a párizsi Pompidou Központ gyűjteményében is szerepelnek. Az aukcióra kerülő képet lendületes ecsetvonások, dinamikus folthatások és vibráló színek jellemzik.

Mengyán András Formák logikája II/2 című, 1977-es alkotása 10 millió forintos kikiáltási árral kerül piacra. A festmény a művész geometriai és matematikai összefüggésekre épülő alkotói világát képviseli. A Formák logikája sorozatban változó formák, mozgások és térbeli viszonyok jelennek meg. A mű becsértéke elérheti a 30 millió forintot.

Lakner László Lettre Imaginaire című festménye szintén az aukció tételei között szerepel. Az idén 90 éves művész szkripturális festészetének egyik jelentős darabján az írás és a képzőművészet kapcsolata kerül előtérbe. A betűk nem hagyományos írásjelekként, hanem vizuális formákként jelennek meg. A festmény kikiáltási ára 5 millió forint, becsértéke 7–10 millió forint.

"Évek óta dolgozunk azon, hogy a magyar kortárs alkotók megkapják azt a figyelmet a hazai és a nemzetközi szcénában is, amelyet teljesítményükkel megérdemelnek. A munka eredményes, hiszen a kortárs alkotók értéke folyamatosan nő, és egyre több a külföldi vásárló is. 2026-ban a műkincspiac jelentős átalakuláson megy keresztül. Csökken a rekordárakon értékesíthető klasszikus festmények száma, azonban felnőtt egy új, igényes gyűjtői kör, amely elsősorban a modern művekre kíváncsi, és nyitott az egy-öt millió forintos tételek vásárlására. Az aukciók ismét pörgősekké, élettelivé válnak, és olykor a kisebb tételekért elképesztő licitharc bontakozik ki. Úgy véljük, hogy most jött el a kortárs festészet igazi aranykorszaka" – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Molnár Ágnes

A kortárs magyar festészet négy jelentős alkotása is szerepel a Virág Judit Galéria november 21-i aukcióján. Bak Imre 1969-es, Ünnep című festménye 36 millió forintos kikiáltási árról indul, de Keserü Ilona, Mengyán András és Lakner László munkáira is licitálhatnak az érdeklődők. Az aukciós kiállítás november 7. és 21. között ingyenesen látogatható...

Share