Olyan üde dallal jelentkezett Curta, amelynek megalkotásában Szunyog Tess, Mentha és nameatmark csatlakozott hozzá. A Különleges track egyedi hangzásvilággal és izgalmas koncepcióval hoz újat, mást a hazai hiphop-színtérre. A közreműködők különböző stílusai harmonikusan találkoznak, így lett közösük egyszerre modern, friss és szuggesztív.
Az önazonosság fontosságára hívja fel a figyelmet Wagner Emil és Orsovai Reni közöse

Három évvel ezelőtt mérföldkőhöz érkezett Wagner Emil pályafutása, ekkor adta ki ugyanis akusztikus hangulatban íródott Memento Mei albumát. Emil rengeteg izgalmas, súlyos, időnként még izzasztó kérdést is tett fel ezen a lemezen mind magának, mind a hallgatónak. Nagyon érzelmes, gondolatébresztő, remek koncepcióval rendelkező, egyedi hangzású kis munka ez, amelyet áprilisban a Turbinában egy full zenekarral mutatott be.
Emil idén alaposan rákapcsolt, gőzerővel készíti második albumát (Veszítsen A Múlt címmel még az év során megjelenik), olyan dalai kaptak klipet, mint a Veszítsen A Múlt, a Nem Engedlek Hozzám, vagy éppen a Bárcsak Boldog. Most pedig megérkezett a PTSD (Éjjel bátor), amelyet a szintén csodálatos Orsovai Renivel együtt készítettek el.
A rádióbarát, végtelenül személyes, belső párbeszéddel építkező szerzemény az akusztikus pop és a modern, letisztult hangzás határmezsgyéjén mozog. Hallgatása során olyan témákkal foglalkozhatunk, mint a mentális terhek, a csendes vívódás, a bátorság, a továbblépés és az önazonosság keresése.
"Amikor megírtam a PTSD (Éjjel Bátor) dalomat, éreztem, hogy szeretnék ehhez az univerzális témához egy női energiát is. Egyedül Orsovai Renire gondoltam, senki másra. Nagy örömömre rögtön benne volt a közös munkában, ami nagyon gördülékenyen ment. Remekül megértettük egymást és a dal mondanivalóját. Reni hangja elképesztően jól hozza azt a hangulatiságot és érzelmességet, amiről a PTSD szól." - árulta el nekünk Emil.
PTSD (Éjjel bátor) Emil által rendezett klipjének operatőri teendőit Bikali Sándor, Horváth Richárd látták el, a vágás, fényelés Nagy Botond kezeit dicsérik, a videóban pedig feltűnnek a főhős zenekarának tagjai is (Bartók Máté, Kóródi Tamás, Laskay Péter, Szász Csaba).
Emil legközelebb május harmincadikán, pénteken az Akvárium Lokálban muzsikál bandájával.
EZ IS ÉRDEKELHET MÉG!
Wagner Emil: "Számomra egy nagyon-nagy mélyvíz"
Az értő fülekhez szól Wagner Emil első nagylemeze
írta: Hatos Niki
Megérkezett NOIRA (Rajcsányi Nóra) legújabb dala, a Some change, amely egyben egy októberben megjelenő EP utolsó előfutára is. A friss track több szempontból különleges: a brit producer Jamie Brown (JBJ Recording Studios) is közreműködött benne, aki korábban Olivia Rodrigo, Fred Again, Stormzy és Niall Horan mellett is dolgozott. A projekt a HOTS...
Juhujjj! Visszatértem a Bootleg Springs világába, ahol a második kötet a Claire Kingsley - Lucy Score páros tollából kel életre. A Koktél tűzijátékkal története Jameson Bodine és Leah Mae Larkin kapcsolatának lassú és fokozatos kibontakozását követi nyomon. Ez a könyv egyszerre kisvárosi regény, romantikus történet, spicy olvasmány, és a barátokból...