Szeptember 20-án ismét megrendezik a Repeat Gardróbvásárt a Budapest Parkban, ezúttal a RawR Market és a Makers' Market csatlakozásával. A kibővített eseményen second hand és vintage ruhák, designer termékek, kiegészítők, kézműves portékák, valamint több zenei program is várja az érdeklődőket.

Tizenöt éve működik a Barba Negra, amely az elmúlt másfél évtizedben Budapest meghatározó koncerthelyszínévé vált. A jubileumi év decemberben három kiemelt programmal indul: az EDDA Művek, a Tankcsapda, valamint a Road és a Kowalsky meg a Vega lép színpadra.

Október 9-én saját koncerttel érkezik az Akvárium Klub Lokáljába a Schweigert Fusion. A Schweigert Dániel gitáros–zeneszerző által vezetett formáció saját szerzeményekkel, groove-központú megszólalással és tízfős élő felállással mutatkozik be a budapesti közönség előtt.

Öt év szünet után újraindulnak a Lemezjátszó estek Budapesten. A sorozat szeptember 17-én, a B32 Galéria és Kultúrtérben tér vissza az eredeti koncepcióval, egy ismert magyar előadó egy teljes albumot hallgat végig a közönséggel, majd dalról dalra beszélnek róla.

Szeptember 18. és 20. között rendezik meg Tállyán a 11. Kerekdomb Fesztivált. A háromnapos esemény zenei programjában többek között a Quimby, a Parno Graszt, a Bohemian Betyars, a Blahalouisiana, a Bongor, a Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Lóci Játszik szerepel.

Az ősz négy különböző zenei irányzatot hoz az A38 Hajóra: szeptember végén Erik Truffaz és Barabás Lőrinc John Coltrane centenáriumára készül közös műsorral, a The Qualitons új és áthangszerelt dalokkal lép fel, Lucy Kruger & The Lost Boys pedig legújabb lemezét mutatja be. Októberben a Tudósok negyvenéves pályafutását egész estés jubileumi program...