Jövő tavaszra halasztották Ghøstkid budapesti koncertjét

2026.09.18

Ghøstkid elhalasztja őszre tervezett turnéját, ezért a október 13-ra meghirdetett budapesti koncert sem valósul meg az eredeti időpontban. A fellépést 2027. április 10-én rendezik meg az Analog Music Hallban.

A Follow The White Rabbit elnevezésű turné új dátumát Sebastian Sushi Biesler, a Ghøstkid frontembere jelentette be. Személyes üzenetében arról írt, hogy az idei év rendkívül nehéz volt számára, ezért most saját magára és mentális egészségére szeretne koncentrálni. Mint fogalmazott, szakmai segítséget is igénybe vesz, és már jobban érzi magát, ugyanakkor a megfelelő felépüléshez további időre van szüksége.

"Nagyon vártam, hogy az új album kapcsán útra keljünk, ezért ez a döntés egyáltalán nem volt könnyű. Az album megjelenésével és az előttem álló feladatokkal együtt azonban a mostani időszakban túl nagy a terhelés rajtam." – fogalmazott Sebastian. - "Őszintén sajnálom a jegyvásárlókat, a többi zenekart és mindenkit, aki rengeteg időt és energiát fektetett abba, hogy ez a turné létrejöhessen."

A korábban megvásárolt belépők az új időpontra is érvényesek. Akinek az április 10-i dátum nem megfelelő, visszaválthatja a jegyét.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Kátya

Bár legtöbbször a szerelmi csalódásokról, a hétköznapi problémákról hallunk a számokban, a magyar előadók repertoárjában bőven akadnak olyan dalok is, amelyek arra emlékeztetnek bennünket, hogy a veszteség, a fájdalom, a gyász, az elengedés univerzális tapasztalatokat jelentenek mindannyiunk számára.

Vannak előadók, akik úgy tudnak könnyed, életigenlő szórakozást nyújtani, hogy közben a mélyebb érzelmek megjelenítésére is képesek. Számomra ilyen a 2006 óta aktív BSW is, amelynek számos koncertjén jártam már. A tavalyi Budapest Park-os fellépés egészen tegnapig a kedvencem volt, az Erkel Színházban rendezett Mirror Akusztik II azt...

Megjelent Kolorblind, Kasó és Perszephoné közös dala, a kivagyok, amely a végeláthatatlan bulizás, az afterok és a problémák előli menekülés témáját dolgozza fel. A szerzemény egy olyan éjszakai élethelyzetet mutat be, amelyben már nem feltétlenül a szórakozás, hanem az otthoni gondok elkerülése tartja mozgásban az embert.

Share