Egy modern, érzelmes, őszinte, személyes popdallal jelentkezett a két előadó. A közös munka mind a stúdióban, mind a klipforgatáson nagyon jó hangulatban és gördülékenyen zajlott.
Hallgass magyar előadókat!
A Debrecenből indult, jelenleg toronydaru-kezelőként dolgozó, 29 éves Nø Rich néhány évvel ezelőtt pusztán kíváncsiságból állt először a keverőpult mögé, ma pedig már szinte minden hétvégén fellép. Saját bevallása szerint a legnagyobb motivációját a közönség reakciója adja, amikor látja, hogy az emberek együtt élnek a zenével, tudja, hogy jó úton...
Új zenei anyaggal jelentkezett Bíró Csongor, a Hogy tudlak így a Macskakövön után érkezett, és ezúttal egy se veled, se nélküled kapcsolat érzelmi hullámzását állítja a középpontba.
Új dallal jelentkezett Xike
Az ABC a Jackson 5 azonos című klasszikusát helyezi modern zenei környezetbe. A megjelenést videóklip kíséri.
Új kisfilm készült Bródy János Mindannyian mások vagyunk című dalához, amely a Sziget Mínusz Egyedik Napján, augusztus 9-én megrendezett Bródy Dalok Napjának egyik központi eleme lesz. A feldolgozásban a magyar zenei és színházi élet több generációjának előadói működnek közre.
Új epizódokkal tért vissza a Budapest Park saját gyártású műsora, a Park Reality Check. A sorozat ezúttal is olyan előadókat ültet egy asztalhoz, akik bár eltérő stílusokból érkezhetnek, de közös bennük, hogy felléptek már a Park színpadán.
Új dallal jelentkezett a debreceni Harsányi Alex, művésznevén HAXEL. A Tényleg élünk?! szám azt a kérdést járja körül, hogy a mindennapi célok hajszolása közben mennyire vagyunk jelen a saját életünkben.
Amikor egy művész távozik az élők sorából, alkotásai gyakran új értelmezést, új tónust kapnak. Így van ez a sokrétű, sokszínű Bon-Bon dalokkal is. Egyes sorok korábban "csupán" a szerelemről, az útról, a színpadról vagy a hétköznapok pillanatairól szóltak, ám most új jelentésrétegekkel gazdagodnak, átszínezi, elmélyíti őket az emlékezés, a búcsú és...
Elhunyt Szolnoki Péter
Május huszonkettedikén még születésnapján köszönthettem, most pedig jött a szomorú hír, hogy súlyos betegség következtében Szolnoki Péter elhunyt.
Megjelent a 10éjszakás kaland hivatalos főcímdala, amelyet Tolvai Reni, Szekér Gergő és AVENAR közösen ad elő. A filmhez készült videóklip eredeti jeleneteket és mesterséges intelligenciával létrehozott vizuális elemeket ötvöz, előrevetítve a produkció modern és provokatív hangulatát.










