A Debrecenből indult, jelenleg toronydaru-kezelőként dolgozó, 29 éves Nø Rich néhány évvel ezelőtt pusztán kíváncsiságból állt először a keverőpult mögé, ma pedig már szinte minden hétvégén fellép. Saját bevallása szerint a legnagyobb motivációját a közönség reakciója adja, amikor látja, hogy az emberek együtt élnek a zenével, tudja, hogy jó úton...
A hullámzó kapcsolatok dilemmáját dolgozza fel Bíró Csongor új dala

Új zenei anyaggal jelentkezett Bíró Csongor, a Hogy tudlak így a Macskakövön után érkezett, és ezúttal egy se veled, se nélküled kapcsolat érzelmi hullámzását állítja a középpontba.
A szerzemény olyan párkapcsolati helyzetet mutat be, amelyben a folyamatos konfliktusok és bizonytalanság ellenére a felek nem tudnak elszakadni egymástól. A dal a vívódás és az összetartozás kettősségére épít, míg a hozzá készült videóklip ezt egy veszekedés történetén keresztül jeleníti meg. A klip alapötlete az előadótól származik.
Az énekes következő dala egy teljes egészében saját szerzemény lesz, amellyel még markánsabban szeretné megmutatni dalszerzői oldalát.
"Összességében egy vidám hangzású dalt szerettem volna, még ha a téma olykor nem is ezt tükrözi. A megjelenés egy elképzelt, de reális szituációt mutat be, amivel az emberek könnyen együtt tudnak érezni, hiszen sokan éltek már át hasonlót. Szeretném, ha a közönségnek a dal hallgatása, vagy velem együtt éneklése egyféle stressz levezetés lenne, a helyzet fejtegetését félrerakva." - mesélte a felvétel hátteréről Bíró Csongor.
"Talán az év legmelegebb napját sikerült kifognunk a forgatásra. Profi emberekkel dolgoztam együtt, így még a korlátozott színészi tudásom ellenére is jó végeredmény született. Nagy Anett pedig szépen kompenzál a saját profizmusával." - mondta az előadó.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Magyar Adrián
fotó: Magneoton
A nyári főszezonban is sűrű programkínálattal várja a látogatókat a Plázs Siófok. A hét újdonsága az ingyenes szabadtéri Plázs Mozi, emellett koncertek, retrófesztivál és a hazai erősport egyik legnagyobb nyári eseménye is helyet kap a kínálatban.
Augusztusban jelenik meg a Konkrét Könyvek gondozásában Dr. Reszler Gábor: Tecumseh - Az indián összefogás vezére című kötete, amely elsőként mutatja be magyar nyelven átfogóan az észak-amerikai indián történelem egyik legismertebb alakjának életét.




