A Debrecenből indult, jelenleg toronydaru-kezelőként dolgozó, 29 éves Nø Rich néhány évvel ezelőtt pusztán kíváncsiságból állt először a keverőpult mögé, ma pedig már szinte minden hétvégén fellép. Saját bevallása szerint a legnagyobb motivációját a közönség reakciója adja, amikor látja, hogy az emberek együtt élnek a zenével, tudja, hogy jó úton...
A holland klubélettől a hazai DJ-pultokig... Nø Rich villáminterjú

A Debrecenből indult, jelenleg toronydaru-kezelőként dolgozó, 29 éves Nø Rich néhány évvel ezelőtt pusztán kíváncsiságból állt először a keverőpult mögé, ma pedig már szinte minden hétvégén fellép. Saját bevallása szerint a legnagyobb motivációját a közönség reakciója adja, amikor látja, hogy az emberek együtt élnek a zenével, tudja, hogy jó úton jár. A gyorsan épülő karrier mögött tudatos zenei ízlés, folyamatos fejlődés és egy nagy cél áll, hogy a DJ-zés hamarosan ne csak szenvedély, hanem főállás is lehessen. Nø Rich villáminterjú a BSIDE kulturális portálon.
Vágjunk is bele a közepébe. Mikor és hogyan szerettél bele a house zenébe?
A house zene iránti szerelmem már elég régóta tart, nagyjából tíz évet kell visszamennünk az időben. 2017 márciusát írtuk, amikor a kedvenc előadóm, Claptone az Akváriumban lépett fel. Addig szinte kizárólag techno bulikba jártunk a barátaimmal, de ott egy teljesen új zenei irány nyílt meg előttem. Azóta is a house a kedvenc műfajom.
Mi inspirált arra, hogy DJ legyél?
A legnagyobb inspiráció számomra az, amikor látom az emberek arcát és a reakcióikat egy-egy zenére. A legjobb érzés az, amikor azt látom, hogy élvezik a szettemet.
Egy előadót már említettél. Kik a zenei példaképeid?
A kedvenc előadóm Claptone, viszont a legnagyobb példaképem Paul Kalkbrenner, aki szerintem a nagybetűs DJ és producer. Amit ő képvisel és létrehoz, számomra pontosan azt jelenti, hogy milyen egy igazi DJ. Ezenkívül nagyon szeretem a Gorgon City-t, valamint több holland fiatal DJ-t is, például Franky Rizardo-t, ANOTR-t, Toman-t és Chris Stussy-t. Az idősebb generációból is vannak nagy kedvenceim, mint Carl Cox, Marco Carola és Solomun.
Mire figyelsz leginkább, amikor összeállítasz egy szettet?
Én úgy szoktam zenélni, hogy sosem készítek előre összeállított szettet vagy lejátszási listát. Van egy pendrive-om, amelyre feltöltöm a zenéket, és mindig az adott hangulathoz, eseményhez vagy a társaság igényeihez igazodom. Természetesen kizárólag a house vonalán mozgok.
Mitől lesz szerinted igazán jó egy DJ-szett?
Amióta komolyabban foglalkozom vele, teljesen más szemmel hallgatok meg egy mixet vagy megyek el egy buliba. Szerintem a legjobb szett azon múlik, hogy a DJ mennyire figyel a közönségre. Figyelni kell a reakcióikat, és magaddal vinni őket egy gyönyörű zenei utazásra.
Milyen érzés volt először közönség előtt játszani?
Az első közönség előtti fellépésem Debrecenben volt, egy olyan bárban, amelyet a barátaim üzemeltettek. Nagyon hálás vagyok nekik azóta is a lehetőségért. Kicsit izgultam, de amint megszólal a zene, ez az érzés elmúlik, és onnantól már csak én vagyok és a zene.
Mennyi időt töltesz új zenék keresésével?
Az új zenék keresése általában úgy néz ki, hogy kifejezetten olyan oldalakat követek, amelyek hetente több újdonságot is megosztanak, illetve hallgatom a kedvenc előadóim frissen feltöltött mixeit. Emellett mindig nyitott füllel járok, és szerencsére a mai világban ott van az okostelefon, így pár másodperc alatt már meg is tudhatjuk egy-egy zene címét.
Milyen publikus céljaid, terveid vannak?
A közeljövőben két nagy cél lebeg a szemem előtt. Az egyik, hogy elkezdjek saját zenéken dolgozni, a másik pedig, hogy a DJ-zés legyen a főállásom. Hosszú távú céljaim között szerepel, hogy nemzetközi szinten is megismerjenek, és minden lehetőséget kihasználjak, amit az élet tartogat számomra. Ibiza? Tomorrowland? Ki tudja?
Mit jut eszedbe arról a szóról, hogy kultúra?
Elsősorban egy ország, nemzet vagy népcsoport kultúrája érdekel. Legyen szó zenéről, sportról, étkezésről, közlekedésről, de akár a bulizási szokásokról is.
Milyen kulturális eszközökkel (film, zene, könyv) szeretsz leginkább töltődni?
Az első helyen természetesen a zene, de ezenkívül nagyon szeretek filmezni, mert nagyon kikapcsol. De ezenkívül minden este olvasom lefekvés előtt.
Ha élmények, akkor te inkább tervezni szeretsz vagy spontán sodródni?
Ez nagyon nehéz kérdés, mert szeretem, ha minden előre meg van szervezve, és minden úgy történik, ahogy kell. Ugyanakkor bármikor, bármiben benne vagyok, legyen szó egy buliról, egy zenélésről vagy akár egy kirándulásról.
szerkesztette: Hatos Niki
külön köszi: DOREMI BRANDING
A nyári főszezonban is sűrű programkínálattal várja a látogatókat a Plázs Siófok. A hét újdonsága az ingyenes szabadtéri Plázs Mozi, emellett koncertek, retrófesztivál és a hazai erősport egyik legnagyobb nyári eseménye is helyet kap a kínálatban.
Augusztusban jelenik meg a Konkrét Könyvek gondozásában Dr. Reszler Gábor: Tecumseh - Az indián összefogás vezére című kötete, amely elsőként mutatja be magyar nyelven átfogóan az észak-amerikai indián történelem egyik legismertebb alakjának életét.



