Ugrás a fő tartalomra

Elképzelt Hősről mesél a godfater. újdonsága

A godfater. zenekar az első 0. című lemez 2022-es megjelenése után koncertekkel tűzte teli a naptárját, aztán újra stúdióba vagyis a parádi freskóba vonult, hogy felvegye egyszerre egy nap alatt teljes második albumát.


Az Elképzelt Hős az említett hamarosan érkező második godfater. album első szerzeménye. A dal definitív, megmutatja, hogy mi rejlik igazán a godfater. név mögött. Ugyanúgy jelen vannak benne érzékeny melódiák, agresszív riffek, levegős verzék és hosszú gitárszólók, mint ahogy az a bemutatkozó anyagon is hallható, ugyanakkor ez már egy érettebb köntösben mutatkozik meg. Ezúttal jobban érvényesül a modern rock hatás, érződik az, hogy az elmúlt 2 év koncertezése igazi bandává kovácsolta a supergroupként induló zenekart. A felvétel ezúttal is tradicionális módon, egyben játszva lett rögzítve, és javítások nélkül hallható. Az Elképzelt hős zenéjét Szebényi Dániel szerezte, a szöveg pedig a Szebényi-Hegyi-csakmag hármas tollából született.

A nemrég tagcserén átesett zenekar (Usztics Dániel robbant be a zenekarba, mint új basszusgitáros) a nyári turnézás után szeptember 27-én a Várkert Bazárban zárja a nyarat.


forrás: Pozsogár Tünde
fotó: Bácsfalvi Lilla