Ugrás a fő tartalomra

Szeretnél szeretve lenni? Neked szól a Hűvös újdonsága!

A zenekar a HÁTSÓÜLÉS című dalban zeneileg visszatért régi önmagához, amikor még a blues-os dolgok mozgatták őket, a refrén viszont az egészet átlendíti a pop irányába. 


Zsombort, a zenekar frontemberét egy tavaly nyári hazautazás inspirálta: „Hazafelé a hátsó ülésen utazva elgondolkodtam azon, hogy mennyi mindent jelent az, ha ott ül az ember. Nem ő irányítja a verdát, kiszolgáltatott helyzetben van, közben teljesen el is tud veszni a tájban. Nézegetheti a propagandaplakátokat, Isten létezését fejtegetheti és netán véletlenül még szerelembe is tud esni. Mindezt egy hazaút alatt” – fogalmazott.

A HÁTSÓÜLÉS egy olyan plátói szerelmet mutat be, amiben az ember teljesen elveszíti a téridőérzékét. „Azt fogja egybe a dal, hogy az ember mennyire szeretne szeretve lenni és közben kicsit viccet is csinál magából a kiszolgáltatottságával. Ez a plátói szerelem az egész világot úgy állítja be, mintha az csak azért lenne, hogy ő minden nehézséget figyelmen kívül hagyva beteljesüljön. Ez nem egy szexizős szám akar lenni. Sokan mondták már a dalra, hogy mennyire hot. Lehet, de szerintem inkább vicces ez a sztori és pont ettől lesz ennyire emberi. Persze mindenkit ott érint meg a dal, ahol tud vele kapcsolódni” – mondta Zsombor.

A HÁTSÓÜLÉS sokáig egy másik dal része volt: a nemrég debütált VERTIGO refrénje a mostani megjelenés outrójaként funkcionált, a zenekar producere, Zwick Ábel javaslatára azonban különálló dalt gyúrtak belőle a srácok. „Nehéz visszaemlékezni, hogy pontosan hogyan született. Rengeteget próbáltam ezt az akkordmenetet úgy forgatni, hogy olyan hangulatot adjon, ami eddig nem volt jellemző a Hűvösre” – tette hozzá a zenekar frontembere.  

A HÁTSÓÜLÉS szoros kötődését a VERTIGO-hoz úgy akarták éreztetni a srácok, hogy mind zeneileg, mind vizuálisan is összefűzték őket. „A videóanyagot most is Fancsali Kristófnak és csapatának köszönhetjük. Tudtuk, hogy valami autós dolgot szeretnénk. A videót látva persze rögtön felmerülhet a kérdés az emberben, hogy hol a szerelem, de a klisés autós, csajozós verzió rohadtul távol állt volna tőlünk. Viszont ez a folyamatosan lerobbanó, strandkorlátkék Skoda zseniálisan reprezentálta a forgatáson, hogy milyen is ez a kiszolgáltatott, vágyakozó életérzés. Végre tudtunk olyan dalt írni, amit merek úgy ajánlani, hogy egy autókázós naplementében hallgassák az emberek. Na, csak itt van a klisé mégis” – mondta Zsombi.


forrás: Varga Zsófi
fotó: Fancsali Kristóf