Ugrás a fő tartalomra

Világzenei motívumokkal fűszerezett megannyi érzést a The Anahit

Az év elején az egyik legjobban várt bulit számomra a The Anahit AKKOR IS kislemezének bemutója jelentette. A dark R&B, az elektronika és a pop zene fúzióját megalkotó formáció azonban sokunk bánatára februárban bejelentette, hogy ez a koncert elmarad. Ennek oka az volt, hogy felállásukban változás következett be.


Szerencsére a produkció továbbra is gőzerővel tevékenykedik, ráadásul Ritáék mindig képesek valami teljesen újat, felpezsdítőt hozni. Már a márciusban megjelent witches & rebels EP-jükbe is csempésztek népzenei, világzenei elemeket, ezt a sort folytatják friss, ropogós d.a.u.g.h.t.e.r  dalukkal.

„Az életünk valóban sok szempontból megváltozott, viszont az alkotási folyamataim kapcsán inkább azt érzem, hogy bennem változott meg valami és ez nem a külső hatásoknak köszönhető, hanem annak, hogy az elmúlt hónapokban rengeteget figyeltem befelé, próbáltam életemben először úgy igazán megérteni magam. Ennek az eredménye pedig az lett, hogy elkezdtem megfelelési kényszerek nélkül, szabadon alkotni.” - kezdte Csányi Rita. „Mindig is közel álltak hozzám ezek a hangzások, de valamiért eddig nem mertem ezzel kísérletezni a saját dalaimban. Most annyira ösztönösen jött. Van benne valami otthonos és a lelket simogató érzés és hihetetlenül jó érzés volt átélni, hogy milyen erősen tud a közönség is kapcsolódni ezekhez a dalokhoz” - tette hozzá a witches & rebels kislemez kapcsán.


d.a.u.g.h.t.e.r érdekessége, hogy rövid verzéje furcsa halandzsa nyelvű hangulattal építkezik, majd világzenei témákkal úszik át szinte észrevétlenül az angol nyelvű szövegbe.

„A daughter az önismereti és lelki gyógyulási utam egy fontos állomása. Amikor megírtam, akkor realizáltam, hogy mennyire rövid ez az élet és ha tetszik, ha nem, nem vagyok tökéletes. Olyan vagyok mint egy vihar, ezzel együtt kell elfogadnom saját magamat. Ez a dal segített ahhoz, hogy ismét jóban legyek önmagammal. Azért kevés a szöveg, mert annyi érzés volt bennem, hogy egyszerűen nem jöttek a szavak.” - mondta a frontasszony.

A bandával legközelebb a Sziget Fesztiválon találkozhatunk, ám előtte még olyan helyeken bizonyítanak, mint  Csehországban a Colours of Ostrava fesztivál, vagy éppen a spanyol Cooltural Festival. 


szerző: nikiahatos
forrás: Sedulyák Letti
fotó: Bikali Sándor