Az amerikai Nashville-ben élő Jenny Hale a szívmelengető romantikus történetek mestere. Coming Home for Christmas és Christmas Wishes and Mistletoe Kisses című regényeiből sikeres tévéfilmek készültek; a Karácsony a Kandalló Vendégházban és A tengerparti ház titka Magyarországon is nagy sikert aratott. Amikor épp nem legújabb sikerregényét írja, vagy kiadója ügyeit intézi, Jenny családjával - férjével, két gyermekükkel, illetve labradoodle kutyájukkal - tölti az időt, és kedvenc hobbijának, a fotózásnak hódol.
Libby Potter nemrég vesztette el tökéletes munkáját, tökéletes lakását és tökéletes barátját. Ezek után nincs más választása, mint visszatérni szülővárosába, ahonnan egy évtizeddel korábban alig várta, hogy elköltözhessen - és ahol ráadásul még mindig ott él a férfi, akinek annak idején összetörte a szívét. Pete Bennett látványa még most, tíz év után is forrósággal önti el Libbyt, csakhogy a férfi a háta közepére sem kívánja őt. Libbyt mindenki tárt karokkal várja egykori városában, és lassan ráébred arra, hogy hiába gondolta tökéletesnek életét, valójában hiányzott neki a kisváros intimitása és gyermekkori barátai közelsége. A lassan megenyhülő Pete-tel folytatott beszélgetései hatására pedig el kell gondolkodnia azon, hogy tényleg a lehető legjobb döntést hozta-e annak idején. Amikor egy hirtelen jött álláslehetőség azzal kecsegteti, hogy visszatérhet sikeres életéhez, döntenie kell: hol van valójában a helye?
"Jenny Hale gyönyörű, szívből jövő romantikus könyveit mindig öröm olvasni, tele vannak élettel és emberségességgel. A Mezítlábas nyár is magával ragadott." - Amazon, olvasói vélemény.
"Biztos vagyok benne, hogy többször is kézbe veszem majd, amikor egy könnyed, hihető és gyönyörű olvasmányra vágyom. Olyanra, amely mosolyt csal az arcomra, és meleget a szívembe. Legszívesebben azonnal White Stone-ba költöznék!" - Goodreads, olvasói vélemény.
Részlet a könyvből:
"Libby kiválasztott magának egy bizonyos csillagot, és azt nézte, közben arra gondolt, lehet, hogy mire ő látja a fényét, a csillag már ki is hunyt. Remélte, ez nem igaz rá és Pete-re. Igaz, a fiú már megmondta, hogy nélküle folytatja az életét, de nem lehet, hogy ez megváltozhat? Bár rettegett, a lány úgy gondolta, megpróbálja.
- Nem fázol? - kérdezte Pete kicsit csodálkozva. Virginiában meleg és párás a július, de Libby a könyöke hajlatába dugta az ujjait, mintha melegíteni akarná. Az idegességtől ugyanis jéghidegek volt az az ujjbegyei. Mintha testének minden melege egyenesen az arcába tolult volna. Még a gyomra is megfájdult kínjában.
- Nem - felelte, és kinyújtotta a karját. Belenézett Pete szemébe, és arra gondolt, vajon végig tudja-e ezt csinálni. - Megváltoztam, amióta itthon voltam - kezdett bele, még mielőtt elszállt volna a bátorsága. Kilépett a komfortzónájából. Ez már bizalmi kérdés, de meg kell kockáztatnia, hogy kimutatja a sebezhetőségét. Még így is lehet, hogy elbukom, gondolta. Ez a helyzet mindennek ellentmondott, amit eddigi életében csinált, mégis helyesebbnek tűnt, mint az összes többi. Meg kell lépnie, így aztán nekilátott, hogy mindent kibeszéljen magából:
- Akármilyen messze is vagyok tőled, csak rád tudok gondolni. Tévedtem, Pete, sok-sok éven át tévedésben voltam. Nem lehetek boldog New Yorkban, mert te nem vagy velem, és annyira hiányzol, hogy már semmi más nem érdekel, sem az állás, sem a lakás. Ehhez képest minden ostobaságnak tűnik. Mondd, nem lehet, hogy te is hasonlóan érzel? Mert ha igen, nem megyek vissza New Yorkba.
Olyan volt, mint régen az abroncshintán kislány korában, hevesen vert a szíve az izgalomtól, tudta, mi lesz a sorsa, ha belecsobban a vízbe. De kész volt ugrani. Pete elkapta a tekintetét, és nagy levegőt vett, majd lassan fújta ki, és visszanézett a lányra.
- Nézd, te elmentél. Te mentél el. Neked volt szükséged valami másra, hogy elfoglald magad, és ezt a valamit itt nem találtad meg. Most, hogy több mint tíz évet isten tudja, mit hajszolva New Yorkban töltöttél, visszajöttél. Nekem úgy tűnik, hogy unatkozol. - Ránézett a lányra, a szemén látszott, hogy csak úgy száguldanak a gondolatai. - Nem kétlem, hogy valami mást keresel, de nem hiszem, hogy mindenképpen valami valóságos dolog lenne. Úgy érzem, csak egy újabb célt, amit el kell érned.
Libby mélységesen fel volt háborodva. Hát nem érti? Hogyan képzelheti, hogy nem komolyan gondolja? Soha nem kockáztatna ennyit, ha nem lenne teljesen biztos a dolgában.
- Nem unatkozom - mondta. - És szó sincs semmiféle célkitűzésről.
Sűrűn kellett pislognia, hogy visszatartsa a könnyeit. Ugyanis valóban az a látszat, amit Pete mondott. Ő mindig annyira a teljesítményre fókuszált, hogy nem nézett körül, nem vette észre azokat, akik a legtöbbet jelentik neki. Ehelyett mindenkit itt hagyott, és az a tény, hogy ezen nem tud változtatni, szinte elviselhetetlenné tette a bűntudatát. Megtörölte a szeme alatt, hogy még idejében elkapja a könnyeit.
- Ez arról szól, ahogy én érzek irántad.
- Szóval, hogy te hogyan érzel. Pete fölállt, és elindult a szőlő felé, majd háttal a lánynak megállt egy füves domb aljában. Libbynek őrülten lüktetett a feje, de muszáj volt elmagyaráznia a fiúnak, hogy megértse…
Pete megfordult.
- Mindig is rólad volt szó. Hogy te hol találod meg a legjobb iskolát, te hol tudsz érvényesülni, és téged mi tesz boldoggá. Szeretnék úgy élni, hogy ne járkálj ki és be az életembe bármikor, amikor neked úgy tetszik.
Libby szeretett volna kinyögni valamit, de képtelen volt rá. Helyette eleredt a könnye, a keze fejével letörölte.
- Tévedsz - mondta.
Mostanáig sosem ő döntött az élete alakulásáról. Nem volt választása, amikor látta elmenni az apját, otthagyva őt. Az anyja úgy nevelte, hogy utálja White Stone-t, ezért aztán kamaszkorában nem is tudta a saját szemével látni. Kényszerítették, hogy versengjen, hogy keményen dolgozzon, hogy az anyja kedvére tegyen. Azt hitte, ő maga választotta az életét, de nem. Egészen mostanáig.
- Nem, nem rólam van szó, hanem arról a férfiról, akit benned látok. És a papáról. Meg arról, hogy soha többé ne szalasszak el egyetlen születésnapot, vasárnapi vacsorát vagy hajókázást sem. Arról szól, hogy azokkal legyek, akiket szeretek."
forrás: Gortva Dániel