Alice Cavanagh1962-ben született Fulhamben. Ír katolikus családból származik, és jelenleg Londonban él. Állítása szerint akkor boldog, amikor ír, terjedelmes publikációit tekintve pedig ez az állapot szinte állandó lehet. Több szerzői név mögé is rejtőzött már: Bernadette Strachan, Juliet Ashton és Claire Sandy néven számos könyvet megjelentetett, a fiatal nőknek szóló romantikus regénytől kezdve a musicaleken és színpadi műveken át a krimiig. Szíve mélyéig romantikus alkat, és amikor épp nem az írással foglalkozik, a legszívesebben a családjával és a kutyáival tölti az idejét.
Amikor Mac és Marie esküvőjük után megtalálják álmaik otthonát, készítenek magukról egy képet az új házuk, Sunnyside előtt. A kert ugyan még csupasz, és több benne a kő, mint a növény, a bejárati ajtón pedig még nedves a festék, számukra mégis eljövendő boldogságuk meleg lakja ez. Az évfordulós fényképek készítése végül hagyománnyá válik a fiatal párnál, és a fotók az idők során egy ötvenéves kapcsolat albumává állnak össze. Minden egyes darab az örömökkel és viszontagságokkal teli történetükről tanúskodik, a hetvenes évektől kezdve egészen a kétezer-tízes évekig. Egyszer esik az eső, máskor süt a nap, a kert egyre zöldül, változik a divat. Lady Di előbb meghódítja, majd halálával összetöri a szíveket, és míg a munka terén bezárul egy ajtó, egy másik kinyílik. A gyerekek felnőnek és csetlenek-botlanak az életben, a rokonok pedig ki-be járnak Sunnyside ajtaján. A dolgok mindig változnak Mac és Marie körül, egyedül a szerelmük állandó. És persze a folyton halogatott tengeri hajóutazás egy egzotikus szigetre. Az élet azonban a maga teljességében sosem olyan, mint amit egy villanásnyi időben meg lehet ragadni belőle…
A regény jelen idejében Sunnyside családi albuma már egy idősotthonban lakó hölgy birtokában van, aki nem ismeri a lapjain szereplő embereket, mégis naponta végignézi a múltbeli sorsok kibontakozását. Egészen az utolsó képig, amellyel a pár története váratlanul véget ér. De vajon kiderül-e számára az igazság Mac és Marie kapcsolatáról?
"Nem tudom eléggé ajánlani a Sunnyside-ot. Gyengéd, megindító és felemelő történet egy családról, egy otthonról és az azt betöltő szeretetről. Mac és Marie pedig csodálatos karakterek, szerelmük lenyűgöző története még sokáig elkísér." - Portobello Book Blog.
"A Sunnyside a szerelem, az újrakezdés és a nosztalgia édes története. Vigyázat, zsebkendőre szükség lesz!" - Handwritten Girl.
"A könyv egy olyan érzelmekkel teli utazásra invitál, amely ritkán adatik meg az olvasónak." - The Bookmagnet.
Részlet a könyvből:
"- Valaki túlzásba vitte a zászlókat - mondta Mac, és letette a tálcát.
- Ebben az évben vette Károly herceg feleségül Lady Dianát - mondja Tatti. Mac nem mutatja, de elképed azon, hogy Tatti képes történelmi pillanatokat felidézni, viszont arra nem emlékszik, hogy ki ő, és a gondozói nevét sem tudja. Szöszi neve valójában Nadia, de a többiekhez hasonlóan ő is valamelyik fizikai tulajdonságára utaló becenevet kapott. - A két szerelmes madárkánk nagyon kicsípte magát.
- Kicsit öregek már a turbékoláshoz. A nő tollas kalapja mintha egy jelmezkölcsönzőből származna. Nézd csak, valaki az oldalára fektetve hagyott egy robogót.
- A lézeres szemműtét csodát tett. Valószínűleg a hangyákat is meglátnád az utcakövek réseiben. Tatti szemével követi a véletlenszerű formájú, sokszínű lapokat. Mac vár. Néha felszáll a köd, olyankor Tatti ránéz, és valóban látja őt.
- Jól áll neki - mondja Tatti -, az orrán az a kinövés.
Felvesz egy kekszet.
A köd nem száll fel.
1981. július 29.
Marie végigmérte Macet.-
Ezt fogod viselni?
- Az évfordulós fényképünkhöz? Igen. Miért? - Mac vakmerően azt merte gondolni, hogy divatosan néz ki farmerben és kockás ingben; a felesége arckifejezése azonnal kiűzte a fejéből ezt a képzelgést.
- Kivételesen vegyél fel valami elegánsat. - Marie visszalökte Macet a házba. - Nem mindennap megy férjhez a legjobb barátom.
- Először is, én vagyok a legjobb barátod - mondta Mac, miközben felfelé indult a lépcsőn. - Másodszor pedig, te sohasem fogsz találkozni azzal a nyavalyás nővel. Kivéve, ha ő és Károly herceg nem döntenek szerényebb élet mellett, és kiköltöznek a külvárosba.
A nyakkendőjét a fésülködőasztal tükrénél kötve Mac előrehajolt, hogy megnézze az új orrát; két év elteltével még mindig újnak érezte. A teteje jobbra húzott, az alja inkább balra. Emma ingó-bingó orrnak nevezte. Emma most is ott volt, az apja lábának támaszkodva.
- Apa, Odin szerint ma sokáig fennmaradhatok Lady Di esküvője miatt.
A macska mindig csak akkor szólalt meg, ha Emmának járt valami jó dolog.
- Mint mindig, Odinnak most is igaza van.
Emma elviharzott, csak egy kockás, elmosódott foltnak látszott, majd megtorpant, Mac kazettás magnójára mutatott, és megkérdezte, »Ki az a nő, aki énekel?«
- Az, Emma Mactavish, a nagyszerű Dolly Parton. A legragyogóbb énekesnő, akit valaha is a hátán hordott a Föld.
- Anya a Police-t szereti.
Anya Stingért rajong, gondolta Mac.
- Apa kedvence pedig Dolly.
- Nagy cickók! - kiáltotta az emeletes ágy tetejéről Dan fejjel lefelé lógva.
- No-no - mondta Mac, és kibontotta a nyakkendőt, hogy elölről kezdje az egészet. - Nem mondunk ilyet.
- De én mondok. Nagy cickók! Hatalmas didik!
A földszintről egy kiáltás elhallgattatta a fiút.
- Dan! Akarod, hogy felmenjek, és megtanítsalak viselkedni?
- Nem, anya. Bocsánat.
- Na azért.
Dan sármja mindenkire hatott. Még Dan tanárai is csak mosolyogva tudták figyelmeztetni, hogy gyürkőzzön neki, és »kezdjen el rendes munkát végezni«.
A sárm még rám is hat. Mac felborzolta a mellette elszáguldó kis huligán haját. Mindkét gyerek úgy száguldott mindenfelé, mint kis mentősök egy tömegbaleset helyszínére. Most éppen a lezárt utcára kihelyezett kecskelábú asztalokhoz rohantak. A házakat teljesen befedték a lobogók. Brit zászlók libegtek a kukák mellett. Károly és Diana giccses portréit tűzték az ablakokba. Csak Szomszéd maradt ki a piros-fehér-kék őrületből. Merev hálófüggönyei mögött ugyanúgy zajlott az élet, ahogy máskor.
- Krumplisaláta - lihegte Dan, és alig hitt a szemének. A Dan és Emma által ínyencségnek tartott krumplisaláta hegyekben állt lefóliázva, rengeteg más étel mellett. Chips. Kolbásztekercs. Marie hatalmas tortát sütött, tetején marcipánból készült Károly és Diana. A valóságban inkább a Morecambe és Wise komikus duóra hasonlítottak, de ezt senki sem mondta ki hangosan. A lakomához mindenféle széket szolgálatba állítottak. A királyi esküvő időpontjának bejelentésekor úgy tört ki a közösségi szellem, mint pattanások a tinédzserek állán. A ragyogó arcú szomszédok a legjobb ruháikban sürgölődtek az időjárás hazafias együttműködése mellett. Dan felvett egy széken talált napszemüveget, és az utcában lakó többi fiúnak Mister Nagymenőként mutatkozott be.
- Mister Agyament! - mondta az egyik, mire kis hepciáskodás kezdődött.
Marie szétválasztotta a gyerekeket, aztán megigazította a kalapját.
- Te jó ég! - mondta Mac, amikor meglátta, de azonnal kínosan tudatosult benne, hogy a felesége nem ezt a reakciót várta. Tollas, Robin Hood-szerű kalap volt. - Nagyon szép, drágám - nyögte ki végül.
- Pontos másolata Di egyik kalapjának. - A csöppnyi Marie mindenképpen a hosszú lábú Dianát akarta utánozni. Bernie-vel úgy döntöttek, hogy Marie hasonlít a leendő hercegnőre. De tévedtek. - Alig várom, hogy lássam az esküvői ruhát!
- Nem lesz olyan szép, mint a tiéd - mondta Mac, aki gyengéd emlékeket ápolt a nyolc font tizenöt shillinges miniruháról. Felállította Emma rollerjét, amely a díszbetonon hevert. A véletlenszerű formájú, rikító színű lapokból álló kemény felület éppen olyan jól nézett ki, mint aznap, amikor lerakták. Sajnos.
Mac utálta a sokszínű betont, amiben Marie a kifinomult jó ízlés csúcsát látta.
- Mac, csipkedd magad, különben Tatti nem ér ide időben a ceremóniára - mondta Marie. Az pedig rettenetes lenne, gondolta Mac, és imádkozott, hogy nagy legyen a forgalom.
A forgalom istene nem vette figyelembe az imáját. A hangfalakból reggae és Sinatra dübörgött, ünnepi ruhába öltöztetett gyerekek kongáztak, és imitt-amott rendőrök is táncoltak az úton. Mac még időben odatelepítette Tattit a kanapéra, hogy élőben nézhesse, amint a díszes hintó végiggördül a The Mallon.
- Tatti, csusszanj arrébb. - Bernie levetette magát a kanapéra. - Nagyon jó a frizurád. Szerintem egyáltalán nem, gondolta Mac kevéssé lojálisan. A megszokott feszes konty helyett Tatti leengedte a haját, amely most mint egy hosszú, őszülő függöny, csapzottan omlott a vállára. Neki a konty áll jól.
A családon belül Mac hírhedt volt arról, hogy mennyire ellenáll minden változásnak, legyen szó akár Tatti hajáról, akár a BBC vezető híradósáról. A gyerekek a szőnyegen feküdtek elterülve. Mellettük Odin az érdektelenségét fitogtatva hátat fordított a The Mallnak, és buzgón nyalogatta a fenekét.
- Ó, nézzétek - visította Marie, amikor a képernyőre került a hintóban ülő menyasszony; kísérteties látványt nyújtott a tüllfátyolba burkolva. Marie a várakozástól remegve ült Mac karosszékének karfáján, Mac pedig magába szívta parfümjének barbecue-szósszal keveredő illatát.
- Bárcsak kezdenék már - mormolta George
Korábban, egy pálcikára tűzött kolbászdarabka fölött George azt mondta Macnek, hogy Lady Diana »szép kis firma«.
Mivel Mac nem tudta viszonozni az elvárt macsó viccelődést, így szólt:
- Sajnálom azt a lányt. Ez az egész királyi esküvői hisztéria a nyilvános kivégzésekre emlékeztet. Két George létezett: a hölgyek a kölnit viselő úriembert kapták, aki kinyitotta előttük az ajtót; Macnek a kettős értelmű megjegyzések »tudod, hogy értem« George-a jutott. A két, látogatóba jött Adrian, akik most egy-egy konyhaszéken ültek, akaratlanul is belekeveredtek az esküvői mániába. Udvariasan, zokszó nélkül ülték végig a közvetítést. Adrian Kettő - más néven A Másik Adrian - rövidlátó, csöndes könyvmoly volt, szigorú benyomást keltő hajviselettel. A Neeson család maga fölött állónak tartotta, mivel értett a borokhoz, és dokumentumfilmeket nézett.
- Milyen az új lakás? - kérdezte Mac, alig várva, hogy ne a királynő egymáshoz passzoló táskájáról és cipőjéről szóló ádáz vitát kelljen hallgatnia.
- Nagyszerű - mondta Adrian. - Bár hiányzik anya reggelije. Viszont feltehetően nem hiányzott neki a Bridgetből áradó savanyú rosszallás, amikor a teát öntötte. Adriannek muszáj volt elköltöznie, ha el akart menekülni a párnája alá dugott imakönyvek, és a fagyos fogadtatás elől, amiben Bridget Adrian párját részesítette. A családból senki sem érdeklődött, hogy együtt lakik-e A Másik Adriannel. A Neeson család a diszkréciót választotta a helyzet kezelésére, de Marie négyszemközt bevallotta Macnek, hogy attól tart, Adrian ettől biztosan másnak, kirekesztettnek érzi magát.
- Nem lesz velük semmi gond - mondta neki Mac. - Felismerem a szerelmet, ha látom. Bernie mindeközben olyan büszke pillantásokat vetett rájuk, mint az árverésen talált kincsekre.
- Fogjátok meg egymás kezét, ha akarjátok - mondta.
- Senkit sem zavar.
Mindkét Adrian tökélyre fejlesztette a belső összerándulást, amióta megérkeztek Bernie házába. A képernyőn a szűz leszállt a hintóról.
- A ruha! - visította Marie.
- Teljesen összegyűrődött - grimaszolt Dan.
- Diana olyan gyönyörű - kezdett zokogni Bernie.
- Látod a gyémántokat a hajában? A Spencer-tiara.
- Marie diplomát is szerezhetett volna Diana-tudományokból.
- Családi örökség.
- Az meg mi? - kérdezte Dan.
- Nekünk is van családi örökségünk?
- Igen, te vagy az. - Marie lehajolt, és megpuszilta Dant.
- Meddig tart ez még? - Mac újra összefonta a karját, és azt kívánta, bárcsak most az egyszer a szomszédban lakna, ahol egyáltalán nem foglalkoznak az esküvővel.
Megszólaltak a Szent Pál-székesegyház harangjai. Az újdonsült pár a palota erkélyéről integetett, és váltott egy gyanúsan szűzies csókot. Az utcán felcsendülő zene hallatán Dan felrántotta Tattit a székéből.
- Gyerünk!
- Óvatosan! - feddte Marie nedves szemét törölgetve. A család relikviaként kezelte Tattit, aki egész életében régimódi volt, az életkora pedig hatvan és százegy között bárhol lehetett.
- Talán majd később, Dan, drágám - mondta Tatti, és Mac felismerte ezt a hangnemet a saját gyermekkorából. Távolságtartó. Nem barátságtalan. Sérült, mintha a kis könyökök nyomot hagynának rajta. Ez a hangnem gondoskodott arról, hogy a kis Mac csendben játsszon, mint egy ideális gyerek a képeskönyvben. De Danre nem volt hatással, tovaszáguldott, megbotlott Odinban, és beleszaladt egy Adrianbe. Mindeközben Emma mindvégig tartotta a távolságot, és gyanakvóan figyelte Tattit.
- Én bent maradok, tudjátok… - Mac Tatti felé intett, hálásan a kifogásért, hogy nem kell csatlakoznia az utcai bulihoz; Az Adrianek tekintetében látta, hogy megadták magukat a sorsnak; Bernie sarkukat harapdáló válltöméses juhászkutyaként kifelé terelte őket. Mac elképzelte, amint Bernie bemutatja őket a négyes szám alatt lakó Ahmedéknek és a sorház végén lakó Munroe-éknak, mint "a meleg öcsém és a meleg párja". A tévé elhallgatott. Tatti kötögetett. Mac a munkájára gondolt.
Most ott kellene lennem. Az állami ünnepnap önkényes volt, nemkívánatos; egy sor, teljes figyelmét lekötő ügy közepébe vágott. Az emberi szükségletek nem ismerték az ütemezést; az ügyfelei nem kapcsoltak ki egy királyi esküvő miatt. A pártfogó felügyelői élet fárasztó volt, nehéz, és sokat követelt, de Mac a boldog fajtához tartozott, ahhoz, amelyik szereti a munkáját, és akkor is végezné, ha megnyerné a lottó főnyereményt. Lefekvés előtt mesélt Marie-nak az apró sikertörténeteiről, örömét lelte abban, ahogy Marie a levegőbe csapott az öklével, miközben a hidratáló krémmel kente az arcát. Marie kedvence a tizenéves zsebtolvaj volt, aki csatlakozott egy ifjúsági esélyteremtő programhoz, és most egy felüljárót épített olyan gondossággal, ami inkább a Sixtus-kápolna megvalósításához illett volna.
- Gondolod, hogy elkerülheti a börtönt? - kérdezte.
- Remélem. - A tapasztalat arra tanította Macet, hogy hiába noszogat és ad jó tanácsokat, néha túl nagynak bizonyul a tisztességtelen életmód vonzása. Olyankor Mac kevésbé szerette a munkáját. Cserben hagytam, gondolta, miközben figyelte, amint egy agresszív fiatal bűnöző szidalmazza az őt a cellájába kísérő rendőrt. Ahogy mindenki más is cserben hagyta. Mert Mac úgy gondolta, hogy a fiatalokért mindenkinek felelősséget kell vállalnia. Ujjak csettintgettek az arca előtt.
- Föld hívja Macet! - Marie tollas kalapja ferdén állt a fején. - Itthon vagy, fiacskám, nem az irodában. - Sikerült egyszerre büszkének és bosszúsnak lennie a férje munkamorálja miatt. - Hét óra is elmúlt, ideje hazavinned Tattit.
- Nem kell, van fuvarom - nézett ki Tatti az ablakon.- Á. Már itt is van. A nyitott bejárati ajtón át beszűrődött egy »Helló!«, és Tatti azt kiáltotta:
- Quentin, gyere be! És Quentin bejött. Dan a sarkában volt, és vigyorogva ismételgette: »Quentin?«; mélységesen megvetette az általa »puccosnak« tartott neveket. Az idegen kezet nyújtott, hogy üdvözölje a köré gyűlt, őt szemrevételező családtagokat. Még Odin is odasompolygott, hogy megszaglássza Quentin kordbársony nadrágját. Az egész öltözékét mintha egyenesen a Country Living magazin lapjairól emelték volna le. Tweedzakó. Kockás sapka.
A cipő nem illik az öltözékéhez, gondolta Mac. A modern bebújós cipő egyáltalán nem való a régimódi ruhákhoz.
- Édesem, készen állsz? - kérdezte Quentin, és a becézésre mindenki felkapta a fejét.
- De még mennyire! - karolt bele vidáman Tatti. A többiek szétváltak, hogy utat engedjenek nekik, de annyira ledöbbentek, hogy nem jutott eszükbe elköszönni. Az utca végén, a kordonon túl látták, hogy Quentin egy alacsony padlójú sportkocsiba segíti be Tattit.
- Nagyon fortélyos a mi Tattink - mondta Bernie.
- De kár, hogy vége az esküvőnek - mondta Marie.
- Szerintem nem - mondta megbotránkoztatóan Mac. Jól érezte magát, jóllakott Bernie sült marhahúsával, és most egy sörkertben nézte a vasárnap délután estébe fordulását. Csak később vette észre, hogy a homloka leégett a napon; most pillanatnyilag nyugalomban volt. Csak a játszótéren randalírozó Dant és Emmát kellett szemmel tartania.
- Di nászútja nem túl ígéretes - mondta Bernie, aki A Két Adrian után sóvárgott. - Csak felföldek és hajók. Azt hitte volna az ember, hogy Charlie valami luxus helyre viszi majd.
- Szegény Lady Di - mondta George.
- Di hercegnő - javította ki Marie.
Mac elmosolyodott magában a felesége odaadásán Lady Diana, Princess Diana vagy akárhogy-is-hívják Diana iránt. Eleinte elképedt ezen, sőt bosszankodott, és számtalanszor megkérdezte Marie-tól, hogy mi köze lehet ehhez a kiváltságos, gazdag fiatal nőhöz. A Neeson család határozottan nem volt royalista; nagyon is írek voltak abban, hogy nem érdekelte őket, mit csinálnak a Windsorok. Marie nagyon egyenlőségpárti és gyakorlatias volt, mindig az esélytelenebbnek szurkolt, ezért a szőke arisztokrata iránti csillogó szemű rajongása nyugtalanította Macet. Nem volt kellemes az érzés, hogy nem ismeri olyan jól a feleségét, mint gondolta. De aztán eszébe jutott, hogyan kezdődött. És akkor megértette. Hónapokkal ezelőtt, áprilisban. Az előtt a reggel előtt, ha Marie Dianáról beszélt, már ha egyáltalán beszélt róla, így nevezte: Lady Hogyishívják, a szégyenlős. Felrázta Macet; a nap a szemébe sütött
- Elment, Mac.
- Mi? - Mac próbált az órára nézni.
- Mi ment el? - De hirtelen megértette.
- Ó, drágám, ne! A baba még csak az ő titkuk volt. A legkevésbé tervezett kedvenc hibájuk. Még csak egy sejthalmaz, de kétségkívül az ő gyermekük. Mac azt kívánta, bárcsak sírna Marie, de ő egyszerűen csak lehúzta a vécét, nehogy valamelyik gyerek meglássa a vért. Sikerült beszélniük róla. Arról, hogy a családjuk növekedése nem a legjobb úton halad. Bukkanók vannak. Váratlan kitérők. Küzdelmek. Macet aggasztotta, hogy Marie nem sír. Csakis azért, mert Mac nem volt hajlandó elfogadni a hallgatást, csak azért beszéltek róla.
- Az a legnehezebb része - mondta Marie -, hogy talán nem is számít. Ilyen alkalmakra nem árul képeslapot az újságárus. Úgy érzem, képtelen vagyok elmondani a vendégeimnek, hogy miért vagyok szomorú.
Így hát Marie magába fojtotta a hiányérzetet, miközben tovább dolgozott, hajat dauerolt, vágott és besütött. Egy jövőt elraboltak a bensejéből. Egyik este azt mondta Macnek:
- Egy nagy ürességnek érzem magam.
Mac addig ölelte, amíg Marie elaludt, aztán ő maga is sírva fakadt: ahogy kifújta az új orrát, olyan hangja volt, mint hajnalban a ködkürtnek.
- Nem fogjuk eltitkolni - döntötték el, de később azt kívánták, bárcsak mégis magukban tartották volna. Bernie nagyon teátrálisan viselkedett; őszinte könnyei nem akartak elállni, és Marie ettől csak rosszabbul érezte magát. Még fájóbb volt, hogy Nora nagyon bizonytalanul reagált; úgy tett, mintha félreértené, pedig ő már átélt valami hasonlót. Azt kérdezte:
- Édesem, tényleg kisbaba volt? Úgy értem, olyan kicsi volt.
Ezután Marie egy ideig nem hívta fel. Azt kérdezte Mactől:
- Hogy mondhatott ilyet? - Mac pedig emlékeztette arra, hogy nincs szükségük senki engedélyére ahhoz, hogy meggyászolják az elveszített gyermeküket. Ekkor kezdte el Marie Diana képeit kivágni a magazinokból. Tehát, ha Marie imádja a távoli, gyönyörű hercegnőt, és hisz benne, hogy »Diana majd megérti«, és mindez segít Marie-nak, akkor Mac nem talált ebben semmi kivetnivalót. A sörkertben erre-arra terelődött a beszélgetés, úgy, ahogy a beszélgetések szoktak. Tatti került szóba.
- Meghívtuk őt is - mondta Marie, és kihalászta a citromszeletet a ginjéből. - De Quentinnel mászkál valahol. Egyiküknek sem sikerült különleges hangsúly nélkül kimondani ezt a választékos nevet.
- Nekem egy kicsit fiatalnak tűnik - mondta Mac. - De nem merem megkérdezni róla, Tatti nagyon zárkózott.
- Nyugodtan kérdezz engem! - Bernie megigazította pánt nélküli ruháját. - Felhívtam Tattit, és csak úgy folyt belőle a szó. De ez természetes: Quentin egy kifejezett szépség. - Oldalba könyökölte George-ot, aki kifürkészhetetlen volt a foncsorozott pilóta napszemüveg mögött.
- Ráadásul tele van pénzzel. Egy halom ingatlant és földet örökölt.
- Jó neki - mondta George.
- És nagylelkű is. Amikor ellopták Tatti táskáját, kisegítette ötven fonttal, és vett neki egy puccos új táskát a régi helyett.
- Látod? - bökte meg Macet Marie, aki mindig a szerelem pártján állt, legyen az akármilyen szokatlan is. - Túl sok szenzációhajhász újságcikket olvastál szélhámosokról és kis öregasszonyokról. A pénz Quentin felől megy Tatti felé, nem pedig fordítva. Mac csak arra tudott gondolni, hogy Miért nem engem hívott Tatti, amikor ellopták a táskáját? A Neeson család tagjai akkor is a telefonhoz rohannak, ha valamelyikük elszellenti magát.
- Hány éves ez a Quentin?
- Sokkal fiatalabb Tattinál - mondta George.
- Csitt! - Bernie felülemelkedett a gyanakvásukon. - A barátságuk a közös érdeklődésen alapul. Abban a hajléktalanszállóban találkoztak, ahol Tatti önkénteskedik. Könnyebbnek találja, hogy olyanokon segítsen, akiket nem ismer, gondolta Mac.
- Először csak kávézni mentek. Aztán múzeumba. Quentin kastélylátogatásokra viszi Tattit. George azt mondta:
- Úgy hangzik, mintha a mi Quentinünk egy álruhás kis öreg hölgy lenne.
- Mindent ő fizet - folytatta Bernie.
- Sokba kerülhet az a sok-sok féldeci édes sherry - mondta George.
- Azért hordja leengedve a haját, mert Quentin így szereti.
- És… - Macnek nem volt elég szókincse ahhoz, hogy fel tudja tenni a kérdést.
- Etyepetyéznek? - Bernie megtalálta a szót. - Nem tudom, meddig mentek. Jelenleg valószínűleg csak közeli barátság, de az biztos, hogy felébresztette Tatti berozsdásodott szívét, és én pedig azt mondom erre, hogy egészségükre!
Mac nem emelte koccintásra a poharát.
- Nem, nem - dünnyögte. - Tattitól nagyon távol álla romantika. Marie és Bernie összenézett: Férfiak!, gondolták mindketten.
- A gintől anya elalszik - jegyezte meg Dan, miközben anyja az anyósülésen horkolt.
- Unatkozom - jelentette be Emma.
- Tegyél fel kérdéseket - mondta Mac, tekintetét az útra szegezve.
- Akármiről? - kérdezte Dan reménykedve.
- A lundákról - felelte Mac.
- Ne már, akkor ez olyan, mint az iskola. - Dan hátravetette magát az ülésen. - Már mindent tudunk a lundákról, apa. Milliószor elmondtad már.
- Én hallani akarom - mondta Emma.
- Tudjátok, hogy miért görbe a csőrük? - kérdezte Mac.
- Hogy piszkálhassák az orrukat? - találgatta Emma.
- Hát nem, kicsim. Azzal tudnak üregeket ásni a földbe, hogy szép, biztonságos fészket készíthessenek a fiókáiknak. A lundák monogámok. Ez azt jelenti, hogy egész életükben csak egy férjük vagy feleségük van.
- Mint neked és anyunak.
- Pontosan. - Mac nem volt elég szentimentális ahhoz, hogy elhiggye, hogy a madarak képesek a szerelemre. A monogámia gyakorlati kérdés: a lundák jó társak, megosztják a terheket.
Az első éjszakán, amelyet Marie szűk ágyában töltött, arra ébredt, hogy egy Elvis-poszter néz rá gúnyosan, Marie pedig a melltartójában állva azt mondta:
- Gondolom, felszívódsz majd most, hogy kitöltötted rajtam a kedved.
Mac titokban úgy érezte, hogy fordítva történt a dolog, és sértődötten azt válaszolta:
- Minek nézel engem? Tüzestorkú kolibrinek?
Marie felkacagott, és felvette a bugyija fölé Mac pulóverét, és ez a mozdulat megdobogtatta Mac szívét.
- Erre a válaszra nem számítottam.
Mac elmagyarázta, hogy a lovagiatlan kolibri párzás után elröpül, nem vesz részt sem a fészeképítésben, sem a fiókanevelésben.
- Én ízig-vérig lunda vagyok.
Dan megkérdezte:
- Apa, fogsz valaha a valóságban is látni lundákat?
- Igen - mondta Mac nagyobb bizonyossággal, mint amennyit a valóságban érzett. Pat öröksége segítségével a nyaralási pénzes üveg minden eddiginél jobban megtelt. Beszereztek egy Tanítsd magad spanyolul kazettát; Marie megtanulta, hogyan kell mondani: »Helló, melyik a legolcsóbb rozé az étlapon, köszönöm.« Aztán Marie vett egy biciklit Dannek. Emma arra jött haza az óvodából, hogy álmai rózsaszín hercegnői ágya áll a régi ágya helyén. Megjelent az udvaron a díszbeton. A kazán pedig - hibátlan időzítéssel - elhatározta, hogy befejezi földi pályafutását. A befőttesüveg ismét kiürült. A folyamat kezdődött elölről.
- Mi az? - ült fel hirtelen Marie.- Nemisaluttam.
- Anya, horkoltál - mondta Dan.
Sunnyside fölött szétterült a málnaszínű naplemente. Emma maga alá húzott lábbal, hálóingben, szinte mozdulatlanul ült a kanapén; ha a szülei nem veszik észre, talán még néhány perccel késleltetheti a lefekvést. Dan a szőnyegen teljes hosszában elterülve különböző megpróbáltatásoknak vetette alá az akciófiguráját. Karjának elvesztése, és filctollal telefirkált arca egyáltalán nem csorbította a katona önbizalmát, miközben az ásító Odint próbálta becserkészni a birkabőr takarón. Marie papucsban, karját összefonva jelent meg a küszöbön.
- Fiacskám, késő van már a kertészkedéshez - mondta.
- Épp most fejezem be. - Mac nagyon gondos volt, mint mindig. Talán ezen az estén egy kicsit még gondosabb.
- Nem tudom, mennyire tetszik ez nekem - motyogta Marie. - Kilyuggatni az én gyönyörű színes betonomat. Mac megpaskolta a földet, és azt mondta:
- Ezt nem akartam cserépbe tenni.
Hátradőlt, hogy szemügyre vegye az új jövevényt.
- Ez különleges.
Marie elolvasta a címkét.
- Magnolia Stellata.
- Csillagvirágú liliomfa - mondta Mac. - Vállmagasságúra fog nőni. Szép fehér virágai lesznek. - Elkapta Marie tekintetét, és nem engedte el. - Minden áprilisban. Marie a torkára szorította a kezét. Nem tudott megszólalni. Amikor megfordult, Mac tudta, hogy egyenesen a könyvespolchoz megy, és leveszi A virágok nyelve című könyvet, ahol azt olvassa: Emlékezz rám/Ne felejts el.
- Kicsim, ne aggódj - súgta a törékeny, fiatal bokornak.
- Mindig emlékezni fogunk rád."
forrás: Gortva Dániel