Ugrás a fő tartalomra

Nyolc számos lemezzel jelentkezett kristoaf

A New Chord gondozásában a stáblista és a műhely után megérkezett kristoaf harmadik nagylemeze. Az ENSO korongon olyan dalok kaptak helyet, mint a Pocsolya, az Előre, a Játszom, a Tenger, a Sablon, vagy éppen az elférek (mellettem).

"Itt összegződött minden bennem, amit összegyűjtöttem az elmúlt években. Digitalizálódtam, majd visszatértem a hangszerekhez. Organikusan így gurul belőlem, belőlünk. Megint egy keverék-lemez, viszont határozottabb az irány. Talán ezt mutatnám meg sok év múlva, hogy ő vele kezdjenek, ha utánam járnának. Nehéz összefüggően beszélni egy ennyire stílusokban kacskaringós történetről, de észrevettem egy önmegszólító mintázatot az album írása során. Sokat szól a lírai én E/2-ben magához, vagy annak egy rétegéhez, így éreztem be ezt a nyitott kört szimbólumnak. Térne vissza magához, de még keresi a végét, csak minél közelebb kerül hozzá, annál több perspektívát érez be. Gondolom így öregszik az ember. Erről a fajta levetkőzésről, flow élményről szól az ENSO, a felszabadult layerekről. Egy alkotó lakás első fejezete az ENSO, fél év idejét öleli fel, az ÉDEN-en kívül, amely egy alkotótáboros track. Szokásos brigád, sosehol, Hodován Milán, Somody, Gerendás Ruben barátom debütál producerként is az albumon a TENGER c. dalon. Tendencyvel megszületett az első feel good dalom, amibe akarva akaratlanul de belekerült egy kis kosz." - árulta el az előadó.


forrás: Narday Álmos
szerző: nikiahatos