Kayvion Lewis akciódús és fordulatos YA-könyvek szerzője. Írói karrierje előtt ifjúsági könyvtárosként dolgozott, tizenhat éves kora óta aktívan foglalkozik a fiatal olvasókkal és a gyermekirodalommal. Amikor épp nem írással tölti idejét, szabadulószobákat hódít meg, repülőgépekből ugrik ki, és időnként hegyi menedékekbe vonul kungfut tanulni. Bár eredetileg Louisianából származik, és gyakran látogatja meg a Bahamákon élő családját, mostanában legtöbb idejét New Yorkban tölti - legalábbis addig, amíg el nem indul a következő kalandjára. Thieves' Gambit - Tolvajok játszmája című könyvéből a Lionsgate készít mozgóképes adaptációt.
Kayvion Lewis:
Thieves' Gambit - Tolvajok játszmája
Rosalyn nem ismer lehetetlent, ha valahova be kell jutnia, vagy éppenséggel ki kell szabadulnia. Egy nap azonban olyan helyzetben találja magát, ahonnan még ő sem talál kiutat, a tét pedig az anyja élete.
Rossnak alig egy hónapja van, hogy megoldja élete eddigi legnagyobb problémáját. Kétségbeesett igyekezetében részt vesz a Thieves' Gambiten, egy veszélyes, nemzetközi tolvajversenyen, ahol még a vetélytársak megölése sem tabu, és a fődíj nem más, mint egy kívánság - egy kívánság, amivel megmentheti az anyja életét. Azonban nem lesz egyszerű dolga. Nem elég, hogy szembe találja magát gyerekkori nemezisével, Noelia Boscherttel, még egy nagyon jóképű, és annál is nyomulósabb srác is igyekszik ellopni Rosalyn szívét. Ilyen vetélytársakkal szemben a Gambit megnyerése még nehezebb, mint gondolta volna.
Ross fejében végig ott visszhangzik a családi mottó, amit anyja jól az emlékezetébe vésett: a Quest családon kívül senkiben sem bízhat. Az óriási tétek és az óra ketyegése közepette alaposan meg kell fontolnia, hogy kiben bízhat, és kit verjen át - illetve ki lehet az, aki őt veri át. Végtére is: a győztes mindent visz.
"Az Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi rajongói
imádni fogják Kayvion Lewis letehetetlen debütáló regényét." - Popsugar.
"Egy igazi remekmű! Szerettem a váratlan fordulatokat, a nemzetközi színtereket és a megkérdőjelezhető
erkölcsű szereplőket. Kayvion Lewis lendületes és drámai történetet álmodott meg, amely komoly függőséget okoz." - Natasha Bowen, A mély dala szerzője.
Részlet a könyvből:
"A gép nagyobb volt, mint reméltem, bár méretében még így is közelebb állt egy magángéphez, mint egy utasszállítóhoz. Azonnal ellenőriztem a kijáratokat. Egy fönt elöl és egy hátul. Nincs szárnyra vezető ajtó, annyira azért nem volt nagy a gép, hogy szükség legyen rá.
A krémszínű bőrülések nagyobbak voltak annál, mint amiket egy sima utasszállító gép első osztályán találni lehet. Némelyek egymással szembe voltak fordítva, köztük kis asztalka. Nem én voltam az egyetlen utas. Két korombeli már ült a gépen. Az egyik egy spanyol lány, arcát pihenésképp karjába temette a szemközti üléssel közös kis asztalon. Hosszú, fekete haja függönyként takarta. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy ki van ütve. Testtartása nem tűnt kényelmes alvópóznak. A másik egy fehér srác volt, leghátul ült. Fejének egyik oldala kopaszra volt borotválva, a másik felén barna haj, elég hosszú ahhoz, hogy csiklandozza karba font kezét. Szája félig nyitva, teste az ablaknak támaszkodott. Miért alszanak? Ki a fene alszik egy gépen, amelynek… isten tudja, mi az úti célja.
Egy hátranéző ülést választottam az első sorban. Innen jó rálátásom nyílt a többi utasra. Akarom mondani, vetélytársaimra.
Hallottam a kabinajtó csukódását és záródását. Megharaptam az ujjam, de azonnal vissza is rántottam. Azt hittem, anyának már évekkel ezelőtt sikerült leszoktatnia erről az idegeskedő reflexről. Össze kellett szednem magam.
A légiutas-kísérő egy tálcán vizet és előrecsomagolt sütit hozott. Intettem, hogy nem kérem, de ő felnyitotta a kisasztalt, és letette elém.
- Ingyenes. - Szabadott egyáltalán úgy megszólalnia, hogy nincs a hangjában ez a vidám lelkesedés?
A kitűzőjére pillantottam. Suvetlana. Elég furcsa így leírni ezt a nevet. Még furcsább, hogy nincs egy fikarcnyi orosz akcentusa sem.
- Ó, köszönöm. - A víz és a süti látványától megkordult a gyomrom. Mikor is ettem utoljára? Az anya dolgai miatti stressz elemésztette az összes, ma bevitt kalóriát. A nyelvem kiszáradt. Nem voltam ilyen szomjas, mióta… voltam egyáltalán valaha ilyen szomjas?
Ahogy kezem a pohárra kulcsolódott, megdermedtem. Teljesen biztos, hogy soha nem voltam még ennyire szomjas. Rossz érzésem támadt. És még itt volt ez a különös szag is. A légiutas-kísérő nem mozdult. Körülnéztem. A szemben lévő lány előtt szintén pohár. Üres volt, de pont olyan, mint az enyém. Azt nem láthattam, mi volt a srác előtt, de bármibe lefogadtam volna, hogy előtte is fel volt nyitva az asztalka. Egy pillanatig a szám szárazságára figyeltem. Érzékeim kiélesedtek, amint ismét a még mindig ott szobrozó alkalmazottra néztem. Megérintettem a poharat.
- Ettől el fogok aludni?
Összeszűkültek a szemei.
- Milyen okos, Miss Quest. Igen, igen, el fog.
- És ez a különös szag okozza a szomjúságot?
- Meglehet.
- A másik két utas is rájött erre?
- Az egyikük igen.
- Megmondaná, melyikük?
- Nem.
A gép még nem indult el, pedig nem kellett más repülőkre várnia. Szemmagasságba emeltem a poharat. Víznek látszott, valószínűleg vízíze is volt.
- Mennyi időre üt ki?
- Egy perccel sem tovább, mint szükséges - ígérte a nő."
forrás: Gortva Dániel