HÍRLEVÉL: Eliza Knight két idősíkon játszódó regényt álmodott meg az újrakezdésről és a könyvek szeretetéről
Eliza Knight kislányként, a versailles-i kastély termeiben szaladgálva szívta magába a történelem szeretetét. Meghatározó gyermekkori élménye, amikor az aranyló palota előtt állva arról ábrándozott, hogy milyen lehetett élni itt. Eliza ma már sikeres történelmiregény-író, akinek művei rendszeresen az amerikai és nemzetközi sikerlisták élén szerepelnek. A szerző az amerikai Marylandben él népes családjával: férjével, három gyermekükkel, két kutyájukkal és teknősükkel.
A neves amerikai szerző, Eliza Knight történelmi tényeket és fikciót mesterien vegyítő regénye lenyűgöző módon mesél az újrakezdésről és a könyvek szeretetéről.
Anglia, 1938. Nancy Mitfordnak látszólag mindene megvan az egész ország által imádott és irigyelt Mitford nővérek egyikeként: szépség, vagyon, jól csengő név és elismertség. Ám a csillogó felszín alatt meghúzódó valóság teljesen más.
Nancyt folyamatosan csalja férje, két húga nácikkal kokettál, és amikor összetörnek a családalapításról szőtt álmai, egy apró londoni könyvesboltban kezd dolgozni, hogy új célt és értelmet találjon az életben. Washington D. C., napjaink. A könyvkurátorként dolgozó Lucy St. Clair azonnal kap a lehetőségen, amikor a londoni Heywood Hill könyvesboltba szólítja egy megbízás. A Iegendás könyvesboltban való munka, ahol Nancy Mitford megírta Hajsza a szerelemért című regényét, már önmagában is valóra vált álom, és az utazás révén talán feldolgozhatja az édesanyja elvesztése miatt érzett gyászt. Emellett egy rejtély is ideszólítja: hosszú ideje dolgozik azon, hogy megfejtse a családja birtokában lévő Nancy Mitford-regény elején olvasható ajánlást. Ki lehetett Iris, és mi köze az ő családjához? Lucy hamar rájön, hogy élete különös módon fonódik össze Nancy Mitfordéval, és minden ezzel az apró könyvesbolttal függ össze, amely óriási hatást gyakorol két, más országból és különböző korból származó nő életére is.
"Ügyesen megírt, két idősíkon játszódó történelmi regény, amely Londont két különböző korszakban mutatja be. A két történet gyönyörűen fonódik össze." - Books, Life and Everything
"Teljesen elvarázsolt a történet, és azt akartam, hogy minél tovább tartson, egyúttal képtelen voltam letenni a könyvet." - The Picky Bookworm
"Eliza Knight magával ragadó és érzelemgazdag történetet írt, ügyesen életre keltve azt a bájos úri hölgyet, akinek életét az 1930-as évek elejétől az 1940-es évekig követhetjük nyomon, miközben szívszorító veszteségekkel néz szembe, anyagi és családi nehézségekkel küszködésekkel. Az eleven képek elmerítettek a korszakban; a jelenünkben élő, egy rejtély megoldását kereső könyvkurátorról szóló idősík egy különleges rétegként mutatkozott meg az egyébként is lebilincselő történet részeként. Nem tudtam letenni!" - Goodreads, olvasói vélemény
Részlet a könyvből:
"Napjainkban, Washington D. C.
- Londonba megyek - felelte Lucy, és végre megengedte magának, hogy mosolya kifejezze az általa érzett diadalmas örömöt. A férfi összevonta a szemöldökét és szorosabban összefűzte a karját.
- Mi célból?
- A Masters-fiók miatt.
Joshua olyan erősen szorította össze az ajkait, hogy elfehéredtek.
- Az nagy projekt.
- Igen. Izgatott vagyok miatta.
Lucy közömbösen beszélt, hiába tudta, hogy a férfi magában fortyoghat. Hiszen ő is erre vágyott. Joshua a fejét ingatta.
- Ne menj!
Lucy nem fáradozott bosszúságának elrejtésével.
- Tessék?
- Tudod, hogy Gail pozíciójára pályázom. Ha elfogadod ezt a fiókot, akkor elveszed tőlem a lehetőséget. Hadd menjek én! Mondd meg Mr. Sloannak, hogy nem tudsz Londonba menni, hogy szerinted én jobb jelölt lennék.
Ezt az arroganciát… Lucy erősen az asztalra nyomta ujjait, hogy ne szorítsa ökölbe a kezét. Hiába versengő természetű Joshua, az már minden határon túlmegy, hogy azt várja, Lucy adja fel a saját vágyait. A lány egy kis része készen állt volna átadni a projektet - csupán a pillanat tört részéig. Hiszen nem akarta, hogy az irodában dühöngjön, vagy valahogy keresztbe tegyen neki, amire volt némi esély. De ez nagyszerű lehetőség volt számára. Esélyt adott arra, hogy előrelépjen a karrierjében - amit a főnöke egyértelműen kifejezett. Mr. Sloan úgy gondolta, hogy kiérdemelte, látni akarta, mire képes. Apró dühszikra pattant benne. Akarta ezt a projektet. Kidolgozta érte a belét. Mégis hogy mondhatna le a lehetőségről, hogy Londonba menjen? A menekülési ösztön mélyről tört fel belőle, mintha a hideg tengerben kapálózva valaki mentőkötelet dobott volna neki. Eltökélte, hogy nem futamodik meg, és magabiztosan így válaszolt:
- Nem mondok le a projektről. Tudod, hogy én is keményen dolgoztam ezért.
Joshua sarkon fordult, és a férfimosdó felé vonult, Lucy pedig viszolyogva bámult távozó alakjára. Hogy járhatott vele? Csókolhatta meg? Feküdhetett le vele? Az, ahogy elvonult, emlékeztette, milyen jól tette, hogy végre szakított vele. Az emberek, akik törődnek egymással, támogatják a másikat. Semmivel nem teheti indokolttá a férfi viselkedését, még ha vágyik is Gail állására. Még ha kapcsolatuk nagy része rivalizálásból is állt. Egy jó csapatjátékos gratulál az ellenfelének a győzelemért.
Lucy tekintete a mappára siklott, és eszébe juttatta mindazt, amit jelképez. Esélyt a felemelkedésre. Esélyt, hogy megválaszolja a kérdést, amelyen az édesanyja éveken át töprengett a halála előtt. Esélyt, hogy távol kerüljön - pillantása a férfimosdó csukódó ajtajára tévedt - mindentől."
"Napjainkban, Washington D. C.
- Londonba megyek - felelte Lucy, és végre megengedte magának, hogy mosolya kifejezze az általa érzett diadalmas örömöt. A férfi összevonta a szemöldökét és szorosabban összefűzte a karját.
- Mi célból?
- A Masters-fiók miatt.
Joshua olyan erősen szorította össze az ajkait, hogy elfehéredtek.
- Az nagy projekt.
- Igen. Izgatott vagyok miatta.
Lucy közömbösen beszélt, hiába tudta, hogy a férfi magában fortyoghat. Hiszen ő is erre vágyott. Joshua a fejét ingatta.
- Ne menj!
Lucy nem fáradozott bosszúságának elrejtésével.
- Tessék?
- Tudod, hogy Gail pozíciójára pályázom. Ha elfogadod ezt a fiókot, akkor elveszed tőlem a lehetőséget. Hadd menjek én! Mondd meg Mr. Sloannak, hogy nem tudsz Londonba menni, hogy szerinted én jobb jelölt lennék.
Ezt az arroganciát… Lucy erősen az asztalra nyomta ujjait, hogy ne szorítsa ökölbe a kezét. Hiába versengő természetű Joshua, az már minden határon túlmegy, hogy azt várja, Lucy adja fel a saját vágyait. A lány egy kis része készen állt volna átadni a projektet - csupán a pillanat tört részéig. Hiszen nem akarta, hogy az irodában dühöngjön, vagy valahogy keresztbe tegyen neki, amire volt némi esély. De ez nagyszerű lehetőség volt számára. Esélyt adott arra, hogy előrelépjen a karrierjében - amit a főnöke egyértelműen kifejezett. Mr. Sloan úgy gondolta, hogy kiérdemelte, látni akarta, mire képes. Apró dühszikra pattant benne. Akarta ezt a projektet. Kidolgozta érte a belét. Mégis hogy mondhatna le a lehetőségről, hogy Londonba menjen? A menekülési ösztön mélyről tört fel belőle, mintha a hideg tengerben kapálózva valaki mentőkötelet dobott volna neki. Eltökélte, hogy nem futamodik meg, és magabiztosan így válaszolt:
- Nem mondok le a projektről. Tudod, hogy én is keményen dolgoztam ezért.
Joshua sarkon fordult, és a férfimosdó felé vonult, Lucy pedig viszolyogva bámult távozó alakjára. Hogy járhatott vele? Csókolhatta meg? Feküdhetett le vele? Az, ahogy elvonult, emlékeztette, milyen jól tette, hogy végre szakított vele. Az emberek, akik törődnek egymással, támogatják a másikat. Semmivel nem teheti indokolttá a férfi viselkedését, még ha vágyik is Gail állására. Még ha kapcsolatuk nagy része rivalizálásból is állt. Egy jó csapatjátékos gratulál az ellenfelének a győzelemért.
Lucy tekintete a mappára siklott, és eszébe juttatta mindazt, amit jelképez. Esélyt a felemelkedésre. Esélyt, hogy megválaszolja a kérdést, amelyen az édesanyja éveken át töprengett a halála előtt. Esélyt, hogy távol kerüljön - pillantása a férfimosdó csukódó ajtajára tévedt - mindentől."
forrás: Gortva Dániel