Ugrás a fő tartalomra

Új koncertszervező, produkciós iroda tűnt fel az underground világban

2024 elején egy új zenei produkciós iroda jelent meg a hazai koncertszervezők között. A RebelVox Music Productions célja, hogy a mondern rock / metal ismertebb zenekaraival karöltve a feltörekvő csapatoknak is lehetőséget biztosítson a megjelenésre, ezzel építve az underground közösséget.


Nagyvonalakban ez a lényeg, de nézzünk kicsit a sorok mögé. A RebelVox ötlete 2023 végén egy szimpla esti beszélgetésből született meg, amit egy hétköznapi házaspár folytatott egymás között. Adott volt egy basszusgitáros férj – Pásztóy Balázs – aki elmesélte a marketinges feleségének – Pásztóy Katinak – az aznapi kálváriáit a koncertek szervezésével kapcsolatban. Nyilván szó szót követett, beszéltek arról, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy tehetséges, ám még nem túl ismert zenekarnak, hogy hogyan és mi alapján van eldöntve, hogy ki kinek lesz az előzenekara egy koncerten, és hogy döntik el, hogy ki lesz a headliner illetve a „keresztbeszervezés” problémaköre is előkerült. Mire elfogyott egy üveg bor kitalálták, hogy hogy lehetne ezt egy kicsit másképpen csinálni.

Pásztóy Balázs neve nem ismereten az hazai underground metal arcok körében. 4 évig nyomta a The Idoru-ban, majd egy rövid pihenő után újraalapították az EVERFLASH-t a régi tagokkal, valamint ’23 nyarán a Nova Prospect visszahívta, és ősztől már újra ő szolgáltatja a basszust a modern rock csapat dalaiban. A RebelVox másik alapítója Balázs felesége Kati, aki a marketing szakmában mozog otthonosan és e mellett minden alkalmat megragad, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára. Tehát adott volt egy valamilyen kapcsolati tőkével rendelkező zenész és egy kommunikációs szakértő, akinek szívügye, hogy valami hasznosat tegyenek. Ebből a kombóból született meg az ötlet, hogy Magyarországon hatalmas szükség lenne az undergroud zenei közösségen belüli összefogásra. Arra, hogy a nevesebb, már nagyobb közönséggel rendelkező zenekarok támogassák azokat a hihetetlenül tehetséges feltörekvő csapatokat, akik eddig nem kaptak elég lehetőséget arra, hogy bizonyítsanak. Ebből a célból a RebelVox létrehozott egyfesztiválsorozatot a Crushback Fest-et, melynek első körét 2024.05.17-én pénteken a budapestiDürer Kertben rendezik meg. A kezdeményezés mellé headlinerként beállt a Nova Prospect és a felvidéki Phoenix Rt., hogy népes hallgató táboruknak bemutatkozhasson a Glasskey és Here We Are zenekar is.

A RebelVox szerint fontos, hogy új arcokat pakoljanak fel a térképre, és emellett koncerszervezési módszerüket igyekeznek úgy alakítani, hogy az ne tegyen keresztbe más, konkurens zenekarok bulijainak is, ennek érdekében több egyeztetést is tesznek a többi koncertszervezővel. Szerintük ez a business arról szól, hogy a meglévő nem túl nagy, de roppant hálás közönséget kell kiszolgálni, nem pedig lélek nélkül, profit orientáltan nyomatni ami a csövön kifér. A kezdeményezést nonprofit szinten fogják fel és misszióként tekintenek rá, elmondásuk szerint ők rendben vannak, ha a zenekarok és a helyszín költségei megvannak egy-egy buli után.

Rengeteg kiváló zenekar van még a tarsolyukban a következő bulikra, de elmondásuk szerint várják a további csapatok jelentkezését is, akik a Novához és a Phoenix Rt.-hez hasonlóan szívesen segítenék a további tehetségek népszerűsítését, és olyan zenekarok is jelentkezhetnek náluk, akik eddig a nem megfelelő nézőszám miatt elutasításokat kaptak, hogy beépíthessék őket a fesztivál sorozatuk következő állomásaiba.

Egy biztos: május 17-én a Dürerben elstartol az első Crushback Fest, ami talán valami nagyobb dolognak az első mozzanata lesz majd a hazai underground koncertek világában. Ott tali.