Ugrás a fő tartalomra

Méltó összefoglalója az elmúlt évek folyamatainak a Minimyst Befelé nyílik lemeze

Május negyedikén az Akvárium Lokálban mutatja be új lemezét a Minimyst. A zenekar az utolsó dallal jelentkezik, és így áll össze teljes lemezzé most a Befelé nyílik.


A Minimyst idén ünnepli 10. szülinapját, bár pár évnyi inaktivitásból nagyjából egy évvel ezelőtt élesztették újra a zenekart a tagok. Bár a zenekar az újra indulásnál maradt a régi névnél, a zenekar énekese, Mészáros István elmondása szerint nem voltak biztosak a döntésben.

„A mai napig nem tudom eldönteni, hogy ez jó ötlet volt-e, mármint a régi néven folytatni, avagy megújulni, vagy jobb lett volna egy új brand alatt újra kezdeni. Az alapvető változás, hogy a magyar nyelvű szerzeményeken keresztül máshogy kezdtem gondolkodni azok szerkezetéről, a témákról, a történetekről.”

„Már az első EP, a Karton Monakó idején tudatosan készültünk arra, hogy a dalok a végén egy nagylemezzé állnak össze. Sőt, a dalok már koncert készek voltak és játszottuk is őket élőben. Némi varilálás után az Aquincum című dalon kívül (amit Somogyvári Dani producerelt), az összes dalt Toldi Miki (mixing) és Szabó Szebasztián (mastering) gondjaira bíztuk, így próbáltunk egységes hangulatot létrehozni.” – meséli Szabó Bálint a lemez létrejöttéről.

„A Karton Monakó pörgős, poppos dalait kicsit szofisztikáltabb, aprólékosabb hangszerelésű dalok követték, amik már hangulatukban is nagyobb változatosságot mutatnak. Szerintünk méltó összefoglalója lett így az elmúlt évek folyamatainak, kísérletezésének. Örülünk, hogy egyik dalban sincs semmilyen erőlködés, mindig megvártuk szépen, hogy az ihlet ötletté forrjon, aztán tudatosan, a próbatermi miliőben alakítgattuk a keverésig és a megjelenésig a dalokat. Külön előny, hogy még megjelenés előtt tesztelhettük koncerten őket, így a visszacsatolás is adott egy plusz erőt, löketet a lemeznek.” – zárja az album kialakulásának történetéről Bálint.


A közönség, a most megjelenő Száz alakban kivételével, már hallhatta a Befelé nyílik dalait, melyek mindegyikét eljátsszák május negyedikén az Akváriumban. A koncerten a Summer Freeze lesz a vendég.

„A lemezről utolsóként debütál a Száz alakban, mely talán az album legvidámabb és legreménytelibb dala, igazi szülinapi életigenlés. Budapesten, az Illúziók Múzeumában egy hirtelen ötlet, egy kaleidoszkópba éneklés adta a vizuális alapot, ezt egészítettük ki és olvasztottuk egybe egyéb hasonló animációkkal, hogy pörögjön, forogjon a világ a zene alatt.” – mondja István a most megjelenő dalról.

Mostantól tehát egyben is pörgethető a Minimyst elmúlt bő egy évének munkája, a május negyedikét pedig érdemes bevésni a naptárakba, és élőben is meghallgatni azt.


forrás: Bodó Bence