Fiatal kora ellenére a brit Millie Bobby Brown már hosszú évek óta a legkedveltebb színésznők közé tartozik, aki számos filmben és sorozatban bizonyította a tehetségét. A színésznő még csak tizenkét éves volt, amikor 2016-ban berobbant a köztudatba a Stranger Things Tizenegyének szerepében, amelyért elnyerte a Screen Actors Guild díját, és többször is jelölték Emmy-díjra. Az azóta eltelt években Brown többek között az Enola Holmes-filmek főszereplőjeként építette tovább színészi karrierjét. Millie Bobby Brown a színjátszás mellett társadalmi aktivizmusáról is híres, az UNICEF jószolgálati nagyköveteként lép fel a gyermekek elleni erőszak és a mentális bántalmazás ellen. A Tizenkilenc lépcsőfok az első regénye.
"A Tizenkilenc lépcsőfok fantasztikus! Nem tudtam, mire számítsak, mivel ez valójában egy tinédzser színésznő debütáló regénye,
de igyekeztem kellő nyitottsággal hozzáállni. A háromoldalas prológus azonnal magával ragadott, és a regény világába vonzott…"
- Amazon, olvasói vélemény.
"Millie Bobby Brownt eddig valószínűleg demogorgonirtó képességeiről ismertük, de a Tizenkilenc lépcsőfokban bizonyítja, hogy íróként is érdemes figyelni rá."
- Entertainment Weekly.
London, 1942. szeptember. Nellie Morris már alig emlékszik azokra az időkre, amikor nem az eget ellepő német bombázóktól kellett rettegnie. A tizennyolc éves lány jól tudja, mit kell tennie, amikor felüvöltenek a légvédelmi szirénák: felkapja hétéves húgát, és családjával a metróállomásból kialakított közeli óvóhelyre sietnek, ahol a lépcsőn tizenkilenc lépést kell megtenni lefelé a biztonságig, miközben azért imádkoznak, hogy ne az ő házuk legyen a következő, amelyet elpusztítanak a könyörtelenül záporozó bombák. Szorongással, gyásszal és nélkülözéssel teli életébe egy amerikai pilótával való véletlen találkozás hoz új reményt. Nellie rájön, hogy a légvédelmi szirénákon és a bombakráterekkel borított utcákon túl létezik egy másik világ, ahol békére és boldogságra lelhet. Ám miközben jövőjét tervezgeti Rayjel, egy légiriadó alatt szörnyű katasztrófa sújt le. Megtalálhatja magában az erőt az újrakezdésre?
"Minden percét élveztem ennek a rendkívül érzelmes regénynek, amely egyben egy tragikus és sokkoló megtörtént eseményen alapszik.
A könyv különlegessége, hogy Millie Bobby Brown narrálja, ez különösen tetszett benne. Csodás történetmesélés, gyönyörű történet!"
- Goodreads, olvasói vélemény.
RÉSZLET A REGÉNYBŐL:
"Nellie közel ötven év után először tért vissza gyerekkori otthonába, Bethnal Greenbe. A háború vége óta nem járt itt. Amint kilépett a metrószerelvényből a peronra, és keresni kezdte a kijáratot, megdöbbent, mennyire másként emlékezett erre a helyre. Amikor annak idején óvóhelynek jelölték ki, még nem fejezték be az állomást, és a síneket sem rakták le. Miközben az utasok körötte örvénylettek, bőröndjét szorongatva próbálta maga elé képzelni a háromemeletes tábori ágyak ezreit, ahogy az alagútban sorjáznak. Hány rettegéssel átitatott, végtelennek tűnő éjszakát töltött itt a családjával a Blitz idején? Túlságosan is sokat, de a háború későbbi éveiben ennél is többet, mikor a gyakori bombariadók alatt ugyanitt kellett menedéket keresniük. A szerelvény, amivel érkezett, máris útnak indult. Kerekei egyre élesebben zörögtek a síneken, ahogy felgyorsult, hátrahagyva őt a peronon a körülötte kavargó emlékekkel. Megfigyelte, hogy a mozgólépcsőt is lecserélték, miközben rálépett az eredeti faszerkezet lécfokait felváltó fényes acélra, és felhúzta gurulós bőröndjét a következő lépcsőfokra. Egy utcai zenész a lépcső lábánál a Bridge Over Troubled Watert énekelte, a dal hosszan visszhangzott az öblös térben. Felfelé menet halkan vele dúdolta a dalt, s közben eszébe jutott, hogy a háború éveiben néha ő is énekelt a barátainak és a családjának. Elérte az előteret, és a drága Billyre gondolt, ahogy kis gödröcskék jelentek meg az arcán, ha rámosolygott. Oly sokszor megállt itt, hogy váltson vele gyorsan néhány szót, miután megígérte az alagút felé menekülő rokonainak, hogy hamarosan csatlakozik hozzájuk. Amint átjutott a forgókereszten, gondolkodás nélkül balra fordult. Akkoriban a befejezetlen állomásnak még csak egyetlen be- és kijárata volt. Most jobbra is nyílt egy, de tartott tőle, hogy ha azt használná, teljesen összezavarodna odakint, miután eléri az utcaszintet. A látvány ismerősnek, mégis idegennek tűnt: reklámok sorjáztak a falakon, és italautomaták az egykori kantin helyén. Szíve zakatolni kezdett, ahogy felkapaszkodott az első hét lépcsőfokon a fordulóig, majd balra fordult, és felfelé indult a tizenkilenc lépcsőfokon. Azon a tizenkilencen."
forrás: Vincze Brigitta