A lemezt beharangozó VASTAPS után végre megérkezett Kiss Bálint, azaz Kissbaba első nagylemeze, a MONOPOLY. Az albumot a 2021-es Pachanga EP-hez hasonlóan txybandival szoros együttműködésben készítette, és több dalra a szcéna izgalmas, friss előadói érkeztek egy-egy featre, ráadásul a teljes anyag mix/masteréért AKC Misi felelt.
Kissbaba és a Beton.Hofi DJ-jeként is számontartott executive producer, txybandi egész albumon átívelő közös munkája nem a véletlen műve, hiszen a Pachanga után mindenképp szerettek volna még kollaborálni, az viszont teljesen organikusan alakult, hogy egy nagylemez hosszúságú anyaggá állt össze végül. A megjelenő dalok sokkal inkább egy era lezárását jelentik az ifjú trap előadó számára, semmint nyitóakkordot egy újhoz.
„Számomra inkább van lezárás jellege, mint egy új fejezet. Másféle zenéken dolgozom a lemez leadása óta, és máshogy gondolkodom a műfajról is. Nem szeretnék, ugyanolyan számokat készíteni, még akkor sem, ha könnyen mennek, vagy nagyon szeretik az emberek. Ennél a lemeznél sem érzem azt, hogy hasonlít a Pachanga műanyag west coast hangulatához és nincs tervben “MONOPOLY 2” sem” – mondja Kissbaba.
Az album az ütős szólókon túl a szcéna több ismert, feltörekvő tehetségét is felvonultatja közreműködőként. Magyarok közül Lenszkij, AKC Kretta, AKC Damigo, pataki, és A T4g is megfordul a lemezen, de mellettük egy portugál újhullámos rapper, CHVPO is fűszerezi a tracklistet.
„CHVPO egy velem egyidős portugál srác, akivel 2023 nyarán találkoztam egy belvárosi kosárpályán. Ott összehaverkodtunk és említette, hogy rappel és nagyon szívesen dolgozna helyi arcokkal. Én pedig nagyon régóta szerettem volna egy külföldi feature-t úgyhogy könnyen összehoztuk” – meséli txybandi.
A teljes anyag mix/mastere AKC Misi keze munkáját dicséri, sőt, néhány dalban produceri munkát is végzett. A közös folyamatok mindenki számára nagyon pozitív élményt jelentettek, Bálint és Bandi is úgy érzi, nem találhattak volna jobb embert erre a posztra.
„Bandi ötlete volt, hogy Misi-vel keverjük ki a lemezt és persze nem bántuk meg. Persze, ismertük egymást előtte és beszéltünk párszor futólag, de a lemezen dolgoztunk először közös projekten. Olyan engineer volt, aki ténylegesen törődik a projekttel nem csak egy újabb munkaként fogja fel.” – fogalmazott Kissbaba, és a jó tapasztalatokat txybandi is visszhangozta.
„A keverésen kívül több dalba is rakott nagyon jó ötleteket és produceri téren is belenyúlt pár dalba. Sőt még menthetetlennek tűnő, technikai bakis felvételeket is megmentett nekünk leadás előtti órákban. Annyi jó lemezt csinált már, hogy nem lehet benne nem bízni.”
Az album címadó dalához vizuális anyag is társul, de hogy miért épp ehhez? A helyzet úgy alakult, hogy megfelelő időben találkozott a szöveg mögötti gondolatiság és a klip készítő crew.
„Amikor elkezdtük szűkíteni a kört, hogy melyik számok “érdemelnék” meg a lemezről a vizuális támogatást, addigra már leveleztem a klip készítőivel. Ők pedig gyerekkori barátaim, akik már sok profi klipet csináltak, és nagyon sokszor számíthattam rájuk. Mivel a dal pont erről szól, így egyértelmű választás volt.”
forrás: Horváth Luca