Ugrás a fő tartalomra

Kondor Béla 40 éve nem látott festményét árverezi el a Virág Judit Galéria

Gábor Jenő egyik lélegzetelállító főműve, Kondor Béla négy évtizede nem látott alkotása és Czigány Dezső egyik mesteri csendélete is szerepel a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának kínálatában. Május 13-án, a Kongresszusi Központban indul a licitharc a festményekért, de a műveket már április 29-től bárki ingyenesen megtekintheti a galériában.


Ritkán szerepel árverésen Gábor Jenő alkotás, éppen ezért hatalmas érdeklődés előzi meg a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióját, ahol a művész egyik főműve kerül piacra.  A Július 14. Párizsban című monumentális festmény az art deco egyik mesterműve, szemet gyönyörködtető mind a laikusok, mind a szakértők számára. Gábor Jenő párizsi tartózkodása alatt festette meg a képet és azt a pillanatot örökítette meg, amikor a felszabadult párizsiak utcabállal ünneplik a forradalom napját, a Bastille ostromának évfordulóját. Gábor Jenő 1927-ben mutatta be festményét a pécsi közönségnek, de a mű megjárta a modern magyar művészetet reprezentáló genovai kiállítást is. Gábor Jenő főműve 36 millió forintos kikiáltási indul, becsértéke pedig 50-80 millió forint.

Kondor Béla Két fej (Modell eresztés) című alkotása 40 év után bukkant fel a piacon, a közönség utoljára 1984-ben láthatta festményt, utána eltűnt a művészettörténészek látóköréből. Kondor Béla életműve kicsi, egy-egy képének felbukkanása akkora felzúdulást kelt a piacon, mint egy Csontváry festmény megjelenése. A sejtelmes jelentésű, 1958-ban festett Kondor-mű 38 millió forintos kikiáltási árról indulva keresi új tulajdonosát.


Czigány Dezső festményeiért versengenek a gyűjtők. A tavaszi aukción egy minden ízében modern és naprakész remekmű kerül kalapács alá, amelynek főszereplője egy rendkívül dekoratív, nagyméretű kínai porcelánváza. A Csendélet kínai vázával című kép 1920 körül keletkezett. A csendéletben a fényárban úszó tárgyak kontúrjai felolvadni látszanak, a nyári gyümölcsök pedig kis túlzással a néző szeme láttára érnek még zamatosabbá. Czigány sosem ismételte önmagát, még az azonos téma is mindig újabb és újabb művészi megoldásokra sarkallta. Czigány a csendéletek mestere volt, alkotásai az európai modernizmus kiemelkedő darabjai. A festmény 18 millió forintos árról indul, becsértéke 30-40 millió forint.


A Virág Judit Galéria május 13-án tartja 75. Tavaszi aukcióját a 19. és 20. századi festészet kiemelkedő alkotásaiból a Budapesti Kongresszusi Központban. Másnap, május 14-én a közönség a kortárs művekre licitálhat. Mindkét aukció anyagát a közönség április 29-től május 12-ig ingyenesen megtekintheti a Virág Judit Galériában (1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.).

forrás: Molnár Ágnes