A Söndörgő zenéjében egyszerre keveredik a tradicionális zenék ősisége, a klasszikus zene
kifinomultsága, a rockzene energiái és Bartók gondolkodásának tisztasága. A nemzetközi
világzenei színtér egyik legsikeresebb hazai zenekara karrierje során most egy új
mérföldkövet ünnepel, idén nyáron megjelenő Gyezz című albuma ugyanis a neves Ground
Up Music-nál jelenik meg. A Gyezz lemezbemutatója november 15-én lesz, az Eiffel
Műhelyházban.
A Söndörgő 1995-ben alakult, a mai tagok szinte együtt nőttek fel a zenekarból, az öt zenészből
ugyanis négyen ugyanabba a zenész családba tartoznak: a három testvér - Eredics Áron,
Benjámin és Salamon - és unokatestvérük, Eredics Dávid. Szellemi hátországukat a közel ötven
éve fennálló, autentikus délszláv népzenét játszó, legendás Vujicsics Együttes jelenti, benne
további Eredics-muzsikusokkal, apa- és nagybáty-figurákkal. A Söndörgő tagjainak zenei
nevelése tehát Kodály Zoltán ideáljának megfelelően kilenc hónappal a születésük előtt
kezdődött.
A zenekar elsődleges hangszere a szerb és magyar népzenében egyaránt népszerű tambura,
de hangzásképük fontos elemét képzeik a különböző fúvósok és a harmonika is. Tradicionális
délszláv zenét játszanak, innovatív módon, a tradicionális zenére nem muzális rekontrukcióra
váró tárgyként tekintve, hanem élő és lüktető alapanyagként, inspirációs forrásként.
Mélyen ismerik zenei világuk gyökereit, ha kell, tudományosan is (mind a négy Eredics-tag
tanít a budapesti Zeneakadémia Népzene Tanszékén), számukra mégsem az az érdekes, hogy
a tradicionális zene mit jelentett egykor, hanem az, hogy mit jelenthet ma, és mit jelenthet
holnap. Első lemezeik még erőteljesebben szóltak arról, hogy mit tudnak a hagyományból
magukba szívni – ezt tükrözi egyebek mellett közös albumuk a macedón zene legendájával,
Ferus Mustafovval –, a 2010-es, hatvan országban forgalmazott Lost Music of the Balkans című
lemeztől fogva azonban érdeklődésük egyre inkább arról szól, hogy mit tudnak a
hagyományhoz hozzáadni. 2019-es lemezük, a Nyolc 8 Nyolc már egy műfajokon túli világ
képviselője: a műfaj itt már maga a Söndörgő volt.
A zenekar számára 2024 egy újabb fordulópontot jelent, hiszen új lemezük a nagyrabecsült
Ground Up Music kiadónál jelenik meg. A Gyezz című transzformatív erejű új lemezük idén
nyáron érkezik, amelyen az illusztris jazz szaxofon művész, Chris Potter is közreműködött. Az
új albummal így folytatják a Lost Music of the Balkans által megkezdett utat, amely zenei
világában a klasszikus zenei igényű kompozíciók és a jazz szabad levegőjét árasztó
improvizációk kapnak terepet, bemutatva, hogy tökéletes megférnek egymás mellett, ahogy
a legkülönbözőbb forrásokból származó inspirációk is összeolvadnak az utánozhatatlan
Söndörgő-stílusban. Az új albumot a zenekar egy különleges helyszínen, az Eiffel
Műhelyházban mutatja be Magyarországon először, november 15-én.
forrás: Nagy Kátya
fotó: theorbitalstrangers