Ugrás a fő tartalomra

HÍRLEVÉL: Íme egy író, egy nő, egy anya története az arcidegbénulás ellen vívott csendes harcról

Sarah Ruhl díjnyertes amerikai drámaíró, író, újságíró és egyetemi professzor. Darabjait rendszeresen játszák szerte az Egyesült Államok színpadain – többek között a Broadwayen, a new yorki Playwrights’ Horizons-ban és a Lincoln Center színházában. In the Next Room, or the vibrator play és The Clean House című drámáiért kétszer is elnyerte a rangos Pulitzer-díjat. Műveit több mint tizenkét nyelvre fordították le, köztük lengyelre, oroszra, spanyolra, norvégra, koreaira, németre és arabra. Brooklynban él a férjével és három csodálatos gyermekükkel: Anne-nel, Williammel és Hope-pal. Jelenleg a Yale Egyetem drámatagozatának oktatója.

„Tíz évvel ezelőtt a mosolyom egyszer csak fogta magát és levándorolt az arcomról, világgá ment.” gy kezdődik Sarah Ruhl Mosoly - Egy arc története című írása a hétköznapokról, a személyes tragédiákról és egy egész évtizedet átszövő csendes harcról. Egy író küzd azért, hogy írhasson. Egy nő küzd azért, hogy visszatérjen a régi mosolya. Egy anya küzd azért, hogy a mosolya nyomában a boldogság is visszataláljon hozzá.


Sarah-nak minden oka megvolt a mosolygásra. Arra készült, hogy a Broadwayen bemutassák a legújabb darabját, túlélt egy kockázatos terhességet, és már három gyermek boldog édesanyjának mondhatta magát. Ám egyszer csak felfedezi, hogy az arca bal oldala lebénult. Az orvosok azzal nyugtatják, hogy a Bell-parézisben szenvedő betegek kilencven százaléka – ahogy egykor Sarah édesanyja is – felgyógyul. De úgy tűnik, hogy Sarah a szerencsétlen tíz százalékba tartozik.

Az írónő tiszteletre méltó bátorsággal, kendőzetlen őszinteséggel ír a gyakran értelmetlennek tűnő küzdelemről, fájdalmáról, bizonytalanságáról. Saját életének tanulságait tárja olvasói elé, és van-e jobb történet annál, mint amit maga az élet írt?

„A kétszeres Pulitzer-díjas szerző megejtően őszinte könyve
csodálatosan fejezi ki életünk legmélyebb érzéseit.”
Time Magazine, 2021 legjobb könyvei


forrás: Takács Réka