A Decadancer egy üde színfolt a hazai zenei palettán. Az elsősorban post-wave stílusban mozgó csapatot a rock, a pop és az elektronikus zene sokszínűsége is inspirálja, ezek az izgalmas hatások, jegyek pedig mind a dalokban, mind a koncerteken megjelennek.
A valóban különleges, senki mással össze nem téveszthető hanggal megáldott énekest, Ficzkó Andrást az egykori Machine Mouse formáció frontembereként szerethette meg a közönség (Fenn a csúcson, Az ajtó nyitva áll, Álomgyár, A játékos, A felhőn jársz, A pillanat), de nem csak ő lehet ismerős a(z elsősorban rock) zenekedvelők körében, hiszen: basszusgitáron a Kiss Forever Band tagjaként a világot járó Pocky (Fűzfa Zoltán), gitáron a Sex Action és a F.O.System Mátyás Attilája, dobon pedig Gerő Balázs (szintén Sex Action) erősíti a bandát.
A banda bár kezdetben angolul alkotott, most ismét magyar nyelvű dallal rukkoltak elő. A Semmit nem ér megjelenését azonban egy szomorú történés árnyékolja be.
"A második album munkálatai közben ért a hír minket, hogy Vasvári Viki - aki már Matyi zenekarában is énekelt és az elsö albumunkon is ő hallhaltó - hosszantartó betegség után elhunyt. Egy kedves, önzetlen embert és barátot veszítettünk el személyében. Ezt a dalt sajnos már nem maradt ideje befejezni, Garda Zsuzsi segített ki minket, ezúton is örök hálánk!🙏 Úgy döntöttünk, hogy ezt a dalt Viki emlékének ajánljuk. 🖤" - írta a formáció a közösségi oldalán.
szerző: nikiahatos