Ugrás a fő tartalomra

OLVASÓI ÉLMÉNY: Ilyen volt a Kiara Lord erkölcstelen randevúi

Aki olvasott már tőlem az ötszörös Aranykönyv-díjas Lakatos Levente munkássága kapcsán, az tudhatja, hogy ő a hazai kortárs szerzők közül az egyik favoritom. Ennek köszönhetően nem csak a könyveit olvastam ki (igen, az összeset), figyelemmel követem például a Levente Klubja podcastje alakulását is, amellyel sokat tesz a tabunak számító témák kibontásáért. Pontosan ilyen volt az az epizód, amikor vendégül látta azt a felnőttfilmest, aki Magyarország leghíresebb luxusescortjának számít, avagy Kiara Lordot. Azóta több adást vettek fel együtt, novemberben pedig megérkezett közös könyvük, a Kiara Lord erkölcstelen randevúi. Hogy az embereket mennyire érdeklik a tabuk, azt az is bizonyítja, hogy ez a friss-ropogós kiadvány hetekig vezette a Libri előjegyzési listáját. A pornós tevékenység, a luxusescortosok élete egy olyan téma, amire nagyon sokan, kortól, nemtől, nemi identitástól függetlenül kíváncsiak vagyunk. Kiemelném azt is, hogy Leventétől valóban hiteles az, hogy íróként rávilágít a szexmunkások világára, hiszen korábban is foglalkozott már vele, a Vörös regényében például a prostitúció, a bordélyházak jelentek meg. Az előbb említett korosztály kérdés mellett Levente sem ment el, hiszen a Dopamin kiadó által gondozott kiadvány fóliával lett körbeölelve. Jobb az elővigyázatosság, ugyebár…

Nos… Én sem bírtam magammal, a megjelenés másnapján beszereztem a nyers, szókimondó stílussal építkező könyvet. Teendőktől, stressztől sűrű időszakomban jelent meg ez az írás, mégis 3 este, éjszaka alatt kiolvastam, ugyanis egyetlen sora sem unalmas, folyamatosan sodor magával. Szerkezetét tekintve két részre oszthatjuk, akadnak fejezetek, amelyeket Kiara a Kedves Naplójának címezve jegyzett le, illetve riportjellegű részekkel is találkozhatunk, amikor Levente tesz fel kérdéseket barátnőjének. Az olvasás során olyan témákkal foglalkozhatunk, mint a pornók világa, a prostitúció, a nemi betegségek, a plasztikai műtétek, a szerfogyasztás, a házasság, a hűség, a sterilizáció, a hatalmi harc, a traumáink ismerete, az azokra való megoldáskeresés, vagy éppen, hogy mitől válik valaki úriemberré.


AMI VELEM MARADT, MINT GONDOLATISÁG: (SPOILER!)
- A túlzott megfelelési kényszerrel szegélyezett úton járnunk egészségtelen, boldogtalan utazást jelent.
- Különös dolog az emberi fantázia. Hát még az, hogy kinek mi hozza meg a kielégülést…
- Sokszor mondjuk azt a butaságot, hogy a test áruba bocsátása könnyebb út. Hát ez a könyv is bebizonyítja, hogy cseppet sem az. Nagyon egyszerű lelkironccsá válni ebben a tevékenységben, környezetben.

HOGY MI LEHET A KÖZÖS BENNEM ÉS KIARÁBAN? (SPOILER!)
- Mindketten szeretjük előre megszervezni, megtervezni a napjainkat, az utazásainkat, hogy felkészültnek, magabiztosnak, komfortosan érezhessük magunkat. Mindketten hajlamosak vagyunk a szorongásra.
- Napról-napra bizonyosodik be számunkra, hogy a monogámia valójában csak illúzió.
- Akad, hogy kijelentünk valamit, aztán teljesen máshogy viselkedünk. Ennek az az oka, hogy a tervek sokszor csak iránymutatások számunkra, de mivel változik a világ, változunk mi is, így a hozzáállásunk is módosulhat, új árnyalatokat, tónusokat kaphatnak a képek.
- Nem szeretjük azokat az embereket, akik figyelmen kívül hagyják a kéréseinket, a döntéseiket.
- Nem akarunk érzelemmentes robotokká válni. Impulzívan szeretnénk élni, miközben vigyázunk a lelkünkre.
- A megérzéseinkre mindig hallgatnunk kell, akkor is, amikor nincsenek logikus érveink mellettük.
- Egyedülálló nőkként sokkal hatékonyabbnak, erősebbnek érezzük magunkat, mint a románcok során.

Számomra érdekes volt belelátni más kultúrák hálószobájába, különösen, hogy Kiara óradíját csak a felső tízezer szűk köre engedheti meg magának. Szerettem, hogy a beszélgetések során Levente ügyesen rávezeti a lányt érzelmi, mentális témákra. Tetszett, hogy kendőzetlen őszinteség öleli fel a sorokat, valamint az, hogy Levente egyáltalán nem ítélkezik benne. Az én ingerküszöböm szerintem elég magas, de biztosan akad olyan olvasó, akit egy-egy rész kiakaszt, felháborít, akinek megrendíti a lelkivilágát. Az írást számomra életszagúvá, szórakoztatóvá tette, hogy a különféle klienseket különböző módon nevezte el a páros. Barátnőimmel hasonlóan mókás beceneveket szoktunk adni életünk egyes szereplőinek. Akad ebben a kötetben például Francia Félisten, de Balga Belga is...

NEKED AJÁNLOM:
- Ha érdekel, hogy egy tapasztalt escortos mi mindent láthat, tapasztalhat a csúcsgazdagok világában.
- Ha szereted az olyan kiadványokat, ahol az az érzésed támad, mintha egy baráti társaságban lennél, mások beszélgetéseit hallgatnád. Figyelem! A barátok véleménye időnként teljesen más, eltérő…
- Ha szeretsz mások történeteiből, időnként fájdalmából tanulni.
- Ha nem kedveled azokat az embereket, akik a Kiarához hasonló utat, szakmát választják, ám szereted valóban megérteni mások univerzumát. 

IDÉZETEK A KÖNYV HANGULATÁBÓL:
„- Nem lesz ebből probléma? Mármint túlságosan lelkesnek tűnsz, pedig egy kliensről van szó.
- De, lehet, hogy éppen önsorsrontást végzek. Viszont élvezem.” (109. oldal)

„Amit megtanultam, hogy nem adhatom át az irányítást az érzelmeimnek. Ha látom, hogy valami nem működik, és jelzés után sem változik, lépni kell. Máskülönben én is szembesülök azzal az arcommal, amire nem vagyok büszke.” (140. oldal)



Értékelés: 6/5.
Szerző: Lakatos Levente
Cím: Kiara Lord erkölcstelen randevúi
Kiadó: Dopamin
Kiadás: 2023.11.20.
Oldalak száma: 393

szerző: nikiahatos