A tavalyi X. születésnapját teltházas országos turnéval ünneplő, többszörös arany-és platinalemezes Elefánt zenekar minden tekintetben karrierjének eddigi legnagyobb koncertjére készül szeptember 30-án a Budapest Parkban. Elképesztő látványvilággal, rendhagyó setlisttel és sok-sok meglepetéssel várják majd az újonc és régimotoros asztronautákat is.
Az Elefánttól egyáltalán nem áll távol a kísérletezés, így született meg az a különleges koncepció is, amelynek magját az űr adja, és a témát különféle perspektívák mentén haladva dolgozza fel. A zenekar a kezdetektől fogva alkotói közösségként definiálja magát, vagy ahogy ők fogalmaznak, egy univerzum, amiben zenei stílusok egész kavalkádja fér meg egymás mellett, miközben egy jól definiálható és könnyen felismerhető atmoszférát teremtenek. Saját kis bolygójuk gyűrűjén az évek során egyre több rajongó kezdett gyülekezni, és őszinte, közvetlenül kapcsolatuknak hála született meg az “űrpogózás” fogalma is. Történt ugyanis, hogy a Bánkitó Fesztiválon a békés kozmonauták lassított felvétel-szerű mozgással imitálták a pogót, ami a színpadról teljesen úgy nézett ki, mintha az emberek lebegnének a koncerten. Ez a zenekar frontemberének, Szendrői Csabának annyira megtetszett, hogy végül még egy oktató videót is készítettek azoknak, akik esetleg lemaradtak erről.
De nem csak az űrpogó teszi különlegessé a szeptember 30-i estét. Az elmúlt hónapokban a srácok rengeteget dolgoztak azon, hogy egy tényleg rendkívüli estét varázsoljanak a Budapest Park tizenketteik évadának záróakkordjára. Ehhez segítségül hívtak egy színházi rendezőt, Pass Andreát, hogy közösen megálmodjanak egy egészen egyedülálló látványvilágot.
“Az űrutazásnak sokféle perspektívája van, ezeket szeretnénk a Parkban megidézni képi metaforák szintjén, vizuálisan és hangulatokban is. Ez teljesen új terep nekünk, sok szempontból olyan koncert lesz ez, amit még nem láthatott tőlünk a közönség, és valószínűleg jó ideig nem is fognak. Rendhagyó lesz a műsor felépítése, a setlist és a díszlet is. Olyan érzéseket szeretnénk közvetíteni, amik majd egyébként a következő lemezünket is meghatározzák. Számomra ez a koncert egy korszak lezárása és egy új megnyitása is egyben.” - mondta el Szendrői.
Az űr meghódításában a bandát a Hajnal Vasad Kft. támogatja, ami a Magyar Telekom és
a KMH által gyártott Marsra magyar! című sorozatban a NASA megbízásából hétre hétre a Mars
meghódítására készül. Az Űrprogram helyszínén gigantikus galaktikus fotófallal és az űrutazáshoz nélkülözhetetlen meglepetés ajándékokkal teszik még emlékezetesebbé az űrpogót Vass Mariék.
Ahogy Csukódj be című dalukban éneklik: “Űr, tágulj tovább!” - ez akár a szeptember 30-i szokatlan esemény szlogenje is lehetne, hiszen a koncert grandiózitása nem csak a tematikában, de a nézőszámban is megmutatkozik majd, hiszen a jegyek már több mint 90%-a gazdára talált. A kilövés előtt ráadásul az indie-rockban utazó Hiúz duója melegíti a közönséget.
forrás: Biczó Andi