EFOTT 2023: A törökországi földrengésben érintett hallgatókat lát vendégül a szerdán kezdődő fesztivál
Tizenöt, a törökországi földrengésben érintett hallgatót lát vendégül idén a Kulturális és
Innovációs Minisztérium, valamint az EFOTT fesztivál. A fiatalok a rendezvény alatt a
fesztivál kempingjében laknak majd és számos izgalmas program vár rájuk
Magyarországon. A szerdán kezdődő EFOTT-on többek között a Blue, a La Bouche, a
Culture Beat, Azahriah, a Dzsúdló, a Wellhello, a Follow the Flow, Majka, a Halott
Pénz, ByeAlex és a Slepp, valamint Korda György és Balázs Klári is koncertezik és
rekordszámú felsőoktatási intézmény mutatkozik be.
Törökország újkori történelmének legerősebb földrengése volt a februári: borzasztó károkat
hagyott maga után, rengetegen veszítették el szinte mindenüket. Az ország megsegítésére
példás nemzetközi összefogás indult, és Magyarország is számos módon segít. A Kulturális és
Innovációs Minisztérium például tizenöt, a földrengésben érintett egyetemi hallgató számára
szervez magyarországi kirándulást a napokban.
Budai Marcell, az EFOTT sajtófőnöke elmondta: a törökországi fiatalok a fesztivál
kempingjében szállnak meg, és az Auchan jóvoltából tágas sátrakat, hálózsákokat és
polifoamot is kapnak.
Programból sem lesz hiány: július 12. és 16. között többek között a Blue, a La Bouche, a
Culture Beat, Azahriah, a Dzsúdló, a Wellhello, a Follow the Flow, Majka, a Halott Pénz,
ByeAlex és a Slepp, valamint Korda György és Balázs Klári is koncertezik a Velencei-tó
partján.
Szerdán a középiskolások és a fiatal egyetemisták kedvencei – a Carson Coma, T. Danny, a
BSW és a VALMAR – veszik birtokba az EFOTT nagyszínpadát. Csütörtökön színpadra
lépnek a ’90-es és 2000-es évek nagy nemzetközi sztárjai: a Blue, a La Bouche és a Culture
Beat. Geszti Péter egy különleges Best of Geszti-produkcióval érkezik, valamint jön az
egyedülálló EFOTT Legends produkció is, olyan legendás és mai magyar sztárokkal, mint
Nagy Feró, Csepregi Éva, Lábas Viki vagy Király Viktor. Visszatér az EFOTT
nagyszínpadára Korda György és Balázs Klári is. Pénteken a Wellhello, a Dzsúdló és a Halott
Pénz, szombaton pedig többek között a Follow the Flow, ByeAlex és a Slepp, Azahriah,
valamint Majka koncertje várja a látogatókat.
A zenei koncertek mellett kiemelt szerepet kapnak a tartalmas nappali programok: az
egyetemi mindennapokat bemutató UNIversumban idén rekordszámú, közel 20 felsőoktatási
intézmény és programlehetőség várja az érdeklődőket. „Az egyedülálló nappali
programkínálattal elsősorban a hallgatói életérzést szeretnénk átadni. A felsőoktatási
intézmények, a kiemelt oktatási és innovációs projektek, a civil szervezetek és a vállalati
szektor szereplői közösen alkotják az EFOTT egyetemi kampuszát. Olyan értékek kapnak
főszerepet a programokban, mint a fenntarthatóság, a digitalizáció, a sport és a mentális
egészség, a karrierépítés vagy az egészséges életmód” – mondja Budai Marcell.
Az egyetemisták legnagyobb fesztiváljának házigazdája idén a Pannon Egyetem lesz – az
intézmény székhelye, Veszprém, idén Európa Kulturális Fővárosa.