Ugrás a fő tartalomra

ITT A KLIP: Házassági évfordulója után megszületett Metzker Viki első közöse a BSW-vel

Metzker Viki és Gaben tavaly júniusban mondták ki a boldogító igent, most pedig elérkezettnek látták az idejét annak is, hogy egy közös dalt készítsenek a BSW-vel. A várva várt Régi szél című együttműködésben a BSW fülbemászóan harmonikus, hűsítő hookjait Viki ezúttal eszméletlen perzselő énekhangja ellensúlyozza. Az első kollab egyben a siófoki Plázs Metzker & Friends bulisorozat idei himnusza lett, amelyet június 23-án többek közt a felkapott duó nyit meg szuperfellépésével.


„Hihetetlen, hogy elrepült ez az egy év az esküvőnk óta… igazából ez az esemény semmit sem változtatott a kapcsolatunkon Gabennel, az életünk egymással teljes” – mesélte a Fonogram-díjas DJ-producer, Metzker Viki, aki napjaink egyik legsikeresebb formációjából, a BSW-ből ismert, Ferenczei Gáborral kötötte össze életét tavaly, június 2-án.

A sztárpár igyekezett mindig is tudatos határt húzni karrierje és magánélete között, a megfelelő pillanatra és felvételre vártak. A régóta a fiókban ott heverő, Régi szél adta meg a kezdő löketet a közös munkához. Az új track minden várakozást felülmúl, hiszen a BSW egyedi hangzásához és verzéihez Viki nemcsak varázslatos produceri kezeit adta, hanem énekhangja is kiemeli a refrént.

A sikert sikerre halmozó lemezlovas egyébként nemrég kapott platinaminősítést a Curtis-szel közös Szívemen szárny felvételért, emellett dupla aranylemezt is elért, egyiket a Miss Mooddal készített 21-ért, másikat pedig éppen a 2022-es Plázs (közr. KKevin) című bulihimnuszért, amit most a Régi szél vált. Elérkezett ugyanis a déli part fővárosának, azaz Siófoknak legfergetegesebb időszaka a Metzker & Friends partiszéria formájában. 

A nyári életérzésű zenéhez egy szemet gyönyörködtető videóklip társul, a Balaton idilli vágóképeivel, valamint Viki, legjobb barátai és a BSW vitorlán töltött pillanataival.


forrás: Fehér Emma