Ugrás a fő tartalomra

MEGJELENT! Itt a Follow The Flow harmadik nagylemeze

Megjelent a Follow The Flow harmadik, Egyedül a sötétben című nagylemeze. A rajongói keménymag a megjelenés előtti estén az Akvárium Lokálban egy exkluzív közönségtalálkozón végighallgathatta a nyolcszámos LP dalait. Szakács Gergő, BLR és Fura Csé mesélt az egyes számok történetéről és a szövegek keletkezéséről, illetve mutatott demóverziókat, és együtt énekelte a rajongókkal a Szélcsend című slágert. Mindhárman ezt a dalt jelölték meg az album fókuszpontjaként, és elmondták: a szám az ukrán–orosz háború kitörésekor született, a videoklipet is ennek szellemében tervezték meg Büki Balázs rendezővel. A közönségtalálkozón a lemez teljes anyaga osztatlan sikert aratott.


Az albumcím talán komornak tűnhet első látásra, ám Fura Csé, aki a leginkább ragaszkodott ehhez a címhez, rámutatott, hogy az egyedüllét sokféle lehet, és fontos nem összekevernünk a magánnyal, gyakran kifejezetten szükségünk van a visszavonulásra. Hozzátette: a kislányával való beszélgetés után jutott eszébe, hogy amikor egyedül vagyunk a sötétben, akkor lényegében épp attól félünk, hogy nem vagyunk egyedül – másnap pedig BLR átküldött neki egy mémet, ami pontosan erről szólt. A fiúk elmondták: szeretnék, ha ez a lemez olyan volna a rajongóik számára, mint az albumborítón látható zseblámpa: ha fényt csempészne oda, ahol arra van szükség.


A lemez több váratlan húzással is szolgál: a Venom a Follow The Flow-tól eddig szokatlanul kemény, hangzásában már-már EDM-et idéző hip-hop–alapjával és párbeszédes, sötét szövegével a bennünk rejlő agresszivitással folytatott harcról szól – és keletkezésében fontos szerepet játszott egy széttört ajtó. A Kettőnk között kétértelmű szövege éppúgy szól a függőségről, mint egy toxikus kapcsolatról: „Nem voltál jó lehetőség, csak egy könnyű út”, hangzik a szöveg, és a közönség körében végzett rögtönzött felmérés tanúsága szerint van, aki az alkoholra, más pedig a szakításra asszociált az első hallgatás után. A Vidám dal pedig Szakács Gergő zenei indulását idézi fel, aki tiniként kaliforniai punkot játszott zenekarával. Ekkoriban BLR és Fura Csé az underground hip-hop ismert arcai voltak, amelynek közönsége már akkor is szívesen hallgatott skate punkot, ők is azonnal ráflesseltek az ötletre.

Az Egyedül a sötétben első két egyébként slágere hasít: a Szélcsend lényegében már azelőtt TikTok-trend volt, hogy megjelent volna, klipje pedig átlépte az ötmilliós megtekintést YouTube-on. A Se rád, se rám Emil Goodman által készített videója pedig még csak pár napja jött ki, de mindjárt átlépi a háromszázezer megtekintést.

 

forrás: Boros Fruzsina