Ugrás a fő tartalomra

ITT A KLIP: A lezárásról, a megértésről mesél Maluridé érzelmes újdonsága

A Maluridé formáció 2020 tavaszán alakult, jelenlegi felállásban 2022 tavaszától zenélnek együtt. A zenekar alternatív zenei műfaja a pop, és elektronikus zene alapjaira épül, ugyanakkor lírikus, szövegközpontú ének szólamaikkal a klasszikus harmóniák eszköztárából is válogatnak. A Telekom Electronic Beats 2022-es SZELEKTOR pályázatán bekerültek a pop kategória legjobb 10 dala közé, jelenleg a Hangfoglaló Program 2023-as évad támogatott produkciója.

„Egy dal a lezárásról, megértésről. Nem csak a másik tetteinek okát kutatva, hanem magunkba nézve, békével, de erővel telve elbúcsúzni egy időszaktól. A dalhoz Balázs Janka Sára a.k.a. ‘jankasara’ grafikus művész készítette el a borítóképet, valamint egy rövid animációt, melyet a zene hangulata és érzelemvilága inspirált. Az animáció a természet körforgását és nyugalmát szimbolizálja., Az ebben a körben az embernek hol a helye, az egyén döntése. Minden olyan fájdalmas tapasztalat, amiről az adott pillanatban azt gondoljuk, hogy elvesz a lelkünkből, idővel és megértéssel átformálódik, megerősít bennünket” – mesélte a Stronger című dalról a fiatal formáció.

A zenekar számos koncerttel készül a tavaszi-nyári időszakra. Fesztiválokon, lakáskoncerteken, de akár kiállítás-megnyitón, majd az ősz folyamán lemezbemutatón is találkozhat velük a közönség. Melankolikus, fülbemászó dallamaikra az elmúlt hónapokban is sokan ringatóztak már, de az elkövetkező pár hét még több izgalmat tartogat az őket kedvelőknek. Május végén érkezik első videoklipjük, a nyár folyamán pedig több magyar nyelvű dalt is műsorra tűznek majd, és olyan fesztiválokon is fellépnek, mint a Kolorádó, a Campus Fesztivál, a Művészetek Völgye, az Ördögkatlan, a Kerekdomb, vagy, a Gólem fesztivál.

 

forrás: Kedves Péter