Ugrás a fő tartalomra

BULIZZ: Tavaszi turnéra indul a Tornóczky All Access

Tavaly júliusban rögtön két dallal debütált a Tornóczky All Access. A rock-blues zenekar immáron több mint húsz felvételt publikált a legnagyobb videómegosztón, többek között egy stúdió session sorozatot is olyan fantasztikus előadókkal kiegészülve, mint Deák Bill Gyula, Tátrai Tibor, vagy éppen László Attila. A dinamikus, autentikus, sallangmentes produkció fontosnak tartja tehát a gyökereket, számukra minőséginek, előremutatónak tartott előadók, zenészek (Pl: Póka Egon, Hobo) lábnyomaival haladnak saját zenei útjukon. Szeretnének fontos üzeneteket, értékeket átadni a fiatal nemzedék számára, illetve erőt adni annak a generációnak, akik ezeken a csodás zenéken nőttek fel. 


A zenészek jelenleg sem pihennek, gőzerővel készül az első saját lemezük, amely még az év során megjelenik. Amíg megérkeznek az első előfutárok, a közönség élőben láthatja a csapatot, hiszen Nagy Ricsi (ének), Temesi Berci (basszusgitár), Zombori Atus (dob), továbbá a névadó gitáros, a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatóhelyettese, Tornóczky Ferenc tavaszi turnéra indul. A fiúk március, valamint április folyamán olyan városokba látogatnak el, mint Gödöllő, Tata, valamint Szentendre. Az i-re a pontot pedig a fővárosban, a Barba Negra Blue színpadán teszik fel. A Gitár Ünnep eseményen olyan kiválóságok emelik még majd az este fényét, mint Dandó Zoli, Lukács Peta, vagy éppen Maróthy Zoli.

 TORNÓCZKY ALL ACCESS TAVASZI TURNÉ ÁLLOMÁSAI:

szerző: nikiahatos