Ugrás a fő tartalomra

BULIZZ: Közép-európai miniturnéra indul a The Trousers

Közel három évnyi érlelés után novemberben megjelent a The Trousers Animal Gun című nagylemeze. Ez a klasszikus, nyers rock and roll és a modernebb, dalközpontú garázsrock sajátos keverékét játszó zenekar hatodik albuma, amelyen 10 dal kapott helyett. A Music Fashion gondozásában megjelent korong itthon és külföldön is rendkívül kedvező fogadtatásban részesült, legutóbb például a HammerWorld Metal & Hard Rock kritikusa értékelte 10/9 pontosra a zenekar teljesítményét. A szintén novemberi sikeres A38-as lemezbemutatót követően a fiúk pár hete a Barba Negra Red Stage ezer fős közönségének játszottak a Junkies előtt.

Március közepén pedig elstartol közép-európai miniturnéjuk, a Monarchy Madness II. Pár évvel ezelőtt Monarchy Madness címen fogott össze az együttes a bécsi Reverend Backflash-el, valamint az ostravai Degradace-val, és együtt járták végig Ausztria, Magyarország, Csehország, továbbá Szlovákia rock-klubjait.

Idén az osztrákok pihenőszünete miatt a hagyományt a The Trousers és Csehország első számú punk-rock’n’roll produkciója, a Degradace viszi tovább. A produkciók így két hétvége alatt a négy ország öt városában lépnek fel, helyi bandák kíséretében. Az első koncertre Budapesten, a Robotban kerül sor március 16-án, csütörtökön, ahol vendégként a szintén budapesti garázsrock-formáció, a Strompopper csatlakozik hozzájuk. A Monarchy Madness II. március 17-én Bécsben, március 18-án pedig a szlovákiai Trencsénben folytatódik. A miniturné április közepén ér véget Csehországban, amelynek során a The Trousers és a Degradace Prágában, továbbá Jindrichuv Hradecben játszik helyi erőkkel megtámogatva.


szerző: nikiahatos